Családi piknikkel ünnepeltek Túrterebesen

0
612

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet Tours-i Szent Márton Közösségi Központja családias hangulatú rendezvény keretében ünnepelte idén a romák nemzetközi napját.

A központ munkatársai nap mint nap azért dolgoznak, hogy oktatási-nevelési, közösségfejlesztési és egészségügyi programok által a társadalmilag kirekesztett, hátrányos helyzetű helyi romák életminőségét javítsák. A központ az intézménybe járó óvodások és iskolások számára otthonos, barátságos környezetet biztosít, ugyanakkor közvetítő szerepet is ellát, hiszen a mai modern európai kultúra értékeit képviseli. Az itt folyó aktivitás meghatározója a kölcsönös tisztelet és elfogadás. Az intézményben tevékenykedő szakemberek fokozott hangsúlyt fektetnek a szülőkkel való együttműködésre is, megpróbálva őket érdekeltté tenni, bevonni gyermekeik fejlesztésébe a közös foglalkozások, események által.

A közös rendezvények egyike volt a romák nemzetközi napja alkalmából kedden, április 10-én megszervezett családi piknik, amelyre a központot látogató gyerekek mellett családtagjaik is hivatalosak voltak. A szervezők: a Szent Márton-központ és a kolozsvári Roma Közösségek Erőforrásközpontja színes programok által biztosították a tartalmas kikapcsolódást. Az esemény előkészítésében és lebonyolításában aktívan részt vettek a helyi roma közösség kezdeményező csoportjának tagjai. A rendezvényen megszervezett futás-, tánc- és énekversenyekre a gyermekek és szüleik egyaránt benevezhettek. A családi piknik közösségteremtő és -építő erejét láttatta az, ahogyan a résztvevők örültek egymás sikereinek és bátorították egymást. Boros János intézményvezető szerint a tehetség megmutatásával járó sikerélmény, az elismertség érzése növeli az önbizalmat, a gyermekeknek erőt ad képességeik további fejlesztéséhez, a tanuláshoz, a szülőket pedig arra ösztönözheti, hogy gyerekeiknek megadják egy szebb és jobb jövő esélyét.

A versenyzésben megfáradt résztvevőket és a szurkolókat a Szent Márton-központ munkaközössége bográcsgulyással vendégelte meg. Az eseményen Gyákon György polgármester is jelen volt.
A roma szó jelentése ember. A Tours-i Szent Márton Közösségi Központ vállalt küldetése, hogy a roma 21. századi embert jelentsen.

Kép és szöveg: Palincas Erika

MEGOSZTÁS