Böcskei László: „önök nincsenek elfelejtve”

0
1852

A nagyváradi Caritas Catolica önkéntesei Böcskei László megyés püspök és Rajna József igazgató vezetésével fánkot és forró teát osztottak a Gutenberg utcai hajléktalanszálló lakóinak, 2018. február 19-én, hétfőn. A kiosztott ételt a Caritas szociális konyhája biztosította a tavalyi Egymillió csillag a rászorulókért rendezvényen összegyűjtött adományokból. A kiosztást a Caritas-internátus diákjai végezték Bényei Annamária és Váradi Klára pedagógusok irányítása alatt.

„Megkezdődött a nagyböjt, a húsvéti előkészület ideje. Ilyenkor mindenki felszólítást kap arra, hogy tegyen jót embertársával. Azért jöttünk ide, hogy egy kis jelét adjuk annak, hogy önök nincsenek elfelejtve. És ha több helyről jön egy kis segítség, akkor az biztos, hogy több biztonságot és egyensúlyt jelent az önök életében is. Ehhez kérjük továbbra is a jó Isten segítségét, hogy tudjuk megosztani azt, ami az ő kezéből származik, tudjunk ajándékozni, de ugyanakkor tudjunk elfogadni is. Kérjük, hogy fogadják szeretettel ezt a kis ajándékot, ezt a friss fánkot, ami a Caritas konyháján készült, és amit a mi diákjaink osztogatnak szét a meleg teával” – mondta a hajléktalanszálló közösségi termében összegyűlt embereknek Böcskei László. A megyés püspök bátorító szavait hálával fogadták az éjszakai szálló vendégei, majd mindannyian együtt elimádkozták a miatyánkot.

Ezt követően a megyés püspök és a Caritas-igazgató meglátogatták azokat a betegeket is, akik a lakókonténerben maradtak, mert állapotuk miatt nem tudtak részt venni a közös falatozáson. Mindenkivel váltottak néhány kedves szót és gondoskodtak róla, hogy a mindenki részesüljön a fánkból.

Szombati-Gille Tamás/Hírek.Várad.org
Fotó: Caritas Catolica Oradea/Facebook