Megújul a Tamási Áron Gimnázium épülete

0
1158
A Tamási-gimnázium épülete (Fotó: Gimi.ro)

Közel két és fél milliárd forint, azaz harminchétmillió lej támogatást nyújt a magyar állam székelyudvarhelyi projektekre. Ezt január 14-én jelentette be a székelyudvarhelyi városházán tartott sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. A legnagyobb összeggel a római katolikus egyházat támogatja a magyar állam. Másfél milliárd forintból újulhatnak meg a Tamási Áron Gimnázium egyházi tulajdonban levő épületei. Emellett négyszáznegyvenegy millió forinttal támogatja a magyar állam a Székelyudvarhelyi KC kézilabdaklub akadémiájának a létrehozását, kétszázmillió forintot kap a református egyház a főtéri temploma felújítására és további – egyelőre nem számszerűsített – összeget pedig az egyik olyan épületének a felújítására, amelyben diakóniai központot hoznak létre. A városi önkormányzat által működtetett Tomcsa Sándor Színház is hetvenmillió forintos támogatáshoz jut. 2017-ben a város költségvetése mintegy kilencvenmillió lej volt, az adótörvények változása következtében azonban 2018-ban mintegy tízmillió lejjel csökkennek a bevételei. A magyarországi támogatás Székelyudvarhely költségvetésének közel fele.

Gazda Árpád/MTI

MEGOSZTÁS