Hogyan imádkozik és érez egy örmény Erdélyben?

Magyarörmény címen hangulatos beszélgetés (valamint szeretetvendégség) részesei lehettek Kolozsváron mindazok, akik december 14-én a Györkös Mányi Albert Emlékházba elmentek. A Nyitott szemmel sorozat keretében Laczkó Vass Róbert világjárt embereket faggat élményeikről. Ezúttal is volt kitekintés a világ örmények lakta részére, egy film erejéig a jelenlevők is láthatták távolról az Ararát hegyét, a különleges örmény motívumokat templomok falán, és hallhattunk szomorú híreket a szíriai örményekről, akik egy része meghalt, másik része menekülni kényszerült lakóhelyéről.

De sokat időztünk a múltban, a sorstragédiák kísérte örmény életérzés megelevenítésénél, és az erdélyi örmények helyzetét, jövőbe tekintő terveit ismerhettük meg. Puskás Attila, a meghívott ugyan csak részben örmény, mint ahogy mára a népcsoporthoz való kötődését vállalók nagyrésze, mégis szerencsésebb sokaknál, mert lehetősége volt első kézből megismerni a hagyományokat, a történelmet, megtanulni a nyelvet, a liturgiát, az énekeket. Ő ugyanis római tanulmányai során két évig az örmény kollégium lakója is volt, járt Szíriában, Aleppóban, és természetesen Örményországban. Ez utóbbiról mondta: ott, a török határ közelében, a mesterséges választóvonal mögül nézni az egykori Ani városára az egész csoportra a hallgatás borult, mindenki megérezte saját magában az ősök érzéseit, mintha csak a génekben hozott örökítőanyag megszólalna a látvány okozta csendben. Szívbe markoló volt, ahogyan a remekül kérdező Laczkó Vass Róbert csodálkozására a magyar örmény identitást ápolni hivatott szövetség alapítója és elnöke az ifjúságot megszólítani hivatott kriptaprojektről  mesélt, ami a múlt emlékeinek ápolásával (is) a jövőbe vezető hidat próbál építeni. És jó volt látni a szép, barna bőrű, hajú, jellegzetes örmény vonásokat őrző fiatalokat a hallgatóság soraiban!

Puskás Attila arról is szólt, bár a nyelv, a tánc, az egyéb sajátosságok sokat koptak, elvesztek az idők során, de az erdélyi magyar örmények étkezése, fogásai, ízei a velük együtt élők számára is emlékezetesek. Az örmények számára a hit az identitás fontos része, nem véletlenül jártak Erdélyben az egyes közösségek egymás búcsúira, s emlékeznek ma is büszkén térítőjükre, Világosító Szent Gergelyre, aki valamikor a 4. század legelején elsőként keresztelte meg népét. Az örmények is Jézus apostolaiig vezetik vissza kereszténységüket, s még az Erdélyben a katolicizmushoz csatlakozott és magyar nyelvűvé vált néprésznek is fontos volt letelepedési központjaiban (Csíkszépvíz, Gyergyószentmiklós, Erzsébetváros, Szamosújvár) saját templomokat építtetni, a saját liturgiát őrizni.