Készülnek a somlyói búcsúba

Bejelentették a Csíksomlyó expressz és a Székely gyors programját

0
1321
(Fotó: Balogh Zoltán/MTI)

Jövőre is elindul a Székely gyors és a Csíksomlyó expressz a csíksomlyói búcsúba. A zarándokvonat 2018. május 18-án indul, és 21-én, pünkösdhétfőn érkezik vissza – közölték a szervezők december 6-án Budapesten. A négynapos program legfontosabb eseménye a csíksomlyói Mária-ünnep, a pünkösdi búcsú, valamint a zarándoklat Gyimesbe, a történelmi Magyarország egykori, úgynevezett ezeréves határához.
Mező Tibor, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda ügyvezetője elmondta: a Csíksomlyó expressz az előző évekhez hasonlóan Szombathelyről indul, és Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével péntek hajnalban érkezik Budapestre. A Keleti pályaudvarról a Székely gyorssal összekapcsolódva, tizenhat kocsis szerelvényként indul tovább Erdélybe. Az „össznemzeti zarándokvonatot” a Szent István király tiszteletére feldíszített mozdony húzza majd.

A zarándokokat felcsíki és alcsíki falvakban szállásolják el – tette hozzá Mező, elmondva: a zarándokok szombaton a csíksomlyói Mária-kegyhelyen részt vesznek a búcsús szentmisén, vasárnap pedig Gyimesbe, az ezeréves határhoz zarándokolnak. Ezt követően a Csíksomlyó expressz zarándokai Madéfalvára mennek, ahol megemlékezést tartanak az 1764-es madéfalvi veszedelem áldozataink emlékművénél, majd részt vesznek a madéfalvi „pünkösdi forgatagon”.
A zarándokok másik csoportja, a Székely Gyors utasai az ezeréves határról az alcsíki Csíkszentsimonba utaznak, ahol felkeresik Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekotthonát.

Frigyesy Ágnes, Böjte Csaba Szent Ferenc Alapítványának segítője elmondta: a gyermekotthonba érkező ötszáz zarándokot Böjte Csaba fogadja. A zarándokok átadják a vonaton a ferences szerzetes otthonai javára gyűjtött adományokat, részt vesznek a gyermekotthon pünkösdikirály-választásán és a településen működő Csíki Sörgyár sörbemutatóján. Az este Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekes koncertjével zárul.

Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta: a tizenhat kocsiból álló zarándokvonat ezerszáz utast tud szállítani. A vonaton lesz hangosítás és két büfékocsi. Kitért arra: 2018-ra tízezernél több lesz azok száma, akik az évek során a Székely gyors  – Csíksomlyó expressz zarándokvonattal utaztak a csíksomlyói búcsúba. Hozzátette: az évente száznegyven millió utast szállító vasúttársaság életében ez nem tűnik jelentősnek, valójában azonban a társaság kiemelten kezeli a különvonatokat. Ezeken a szerelvényeken ugyanis sok olyan ember utazik, akik egyébként nem használják a közösségi közlekedést, és csak ilyenkor lehet meggyőzni őket a vonatozás előnyeiről – mondta a vezérigazgató.

Kiss Dezső Péter, a Budavári Szent György Borrend kancellárja elmondta: idén a magyar borrendek 80-85 tagú csoportja is részt vesz a zarándoklaton, a búcsúban önálló keresztaljaként vonulnak majd, a madéfalvi forgatagban pedig a borrendek bemutatják „zászlós boraikat”.

A zarándoklat fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes.

Forrás és fotó: MTI

 

MEGOSZTÁS