Az autisták egyesületéhez látogatott Böcskei László

0
1329

Nyitott kapukkal várta az érdeklődőket 2017. december 4–5. között  az Élet Autizmussal Egyesület Kanonok sori székhelyén. Idén első alkalommal szervezett ilyen jellegű rendezvényt a 2013 októberében alapított, Bacsadi Gabriella által vezetett Élet Autizmussal Egyesület azóta, hogy tavaly decemberben a Nagyváradi Római Katolikus Püspökségnek köszönhetően két nagy teremhez jutott a Kanonok sor 25. szám alatti ingatlan emeleti részén. Büszkeségük a varroda, amelyet nagy örömmel és szeretettel a nyilvánosságnak is be akartak mutatni. Hétfőn és kedden nyitvatartási időben várták az érdeklődőket. A szervezet jelenleg tizenegy, 17–27 év közötti fiatalt foglalkoztat.

Böcskei László megyés püspök kedden délben tett látogatást a műhelybe, ő gyakran, más alkalommal is meglátogatja az autizmussal élő fiatalokat, lehetőségekhez mérten támogatja őket.

A civil szervezet foglalkozásaira rendszeresen járó két autista fiatal ügyességének és tehetségének köszönhetően sikerült őket gyárban alkalmaztatni: szövetnadrághoz készítenek zsebeket, illetve csomagolják a koptatókat. A többiek a hétvégén a püspökség által szervezett adventi vásárra és a közelgő karácsonyi ünnepre készülnek, karácsonyfadíszek, képeslapok, könyvjelzők, képek, mécsestartók, vázák születnek a kezük nyomán. Az egyesület vezetője kifejezte, várják az autizmussal élő fiatalokat, ugyanis még néhány fiatalt tudnának foglalkoztatni.

Kép és szöveg: Hírek.Várad.org

MEGOSZTÁS