EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt válaszolta: »Nincs kedvem!«, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: Szívesen, uram!«, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?”
Azt felelték: „Az első.”
Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek bennetek Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!” (Mt 21,28-32)
Nincs kedvem – hányszor érezzük, gondoljuk és mondjuk. – Nincs kedvem dolgozni. – Amikor egészségileg nem érzem jól magam, akkor ez teljesen érthető, hiszen fáradt a szervezetem és pihenésre van szüksége. Amikor nem pihenek eleget, akkor is könnyen eluralkodik rajtam a kedvtelenség érzése. Aztán mégis elindulok, és – mivel kötelességem – végzem rutinszerűen mindennapi feladataimat. De mi van akkor, amikor egészségileg sincs különösebb bajom, nem is vagyok nagyon fáradt, és még sincs kedvem tenni a dolgomat? Ilyenkor jó lenne kicsit elvonulni és megkérdezni magunktól: miért nincs kedvem dolgozni? És ha tényleg belefáradtam teendőimbe, amelyeket esetleg évek óta végzek, akkor van-e bátorságom feltenni a kérdést: Mi történik velem és bennem? Mi a bajom a munkámmal? Mi a bajom magammal, miért nem érzem jól magam a bőrömben?
Lehet, hogy életkedvemet kellene felülvizsgálnom először, és azután azt is, hogy tényleg azt a munkát végzem-e, amelyben kedvemet találom? Tudok-e életet vinni a munkámba, és van-e bennem életkedv? – Olyan egymással összefüggő kérdések ezek, amelyek végül is egész egzisztenciámat érintik. Isten életre teremtett, amihez kedvünk kell hogy legyen. A munka pedig életünk jelentős része, amelyhez szintén kedvünk kellene hogy legyen. Hiszen Isten az Élet Istene, és mindenképp javunkat akarja. Akkor hová lett a kedvünk…? Demjén Ferenc énekes szavai jutnak ilyenkor eszembe a Nagy Utazás című dalából: „Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál, hol van a tűz, hol van az a mindig sóvár régi láz, Az a régi égi láz…” Életre lettünk teremtve, s az élet pedig általában jókedvvel párosul. Ha nem történt semmilyen tragédia, akkor miért veszítjük el azt a régi égi lázat, amellyel járnunk kellene nagy utazásunkat? Miért veszítjük el kedvünket? Lehet, hogy túl sok a kérdés, de az egész – véleményem szerint – oda vezethető vissza, hogy vissza kellene térnünk a valóban élő Istenhez. Aki ugyanis élő kapcsolatban él Istennel, az általában nem kedvtelen ember, hanem minden nehézség közepette is van kedve meghallani Isten szavát, és azt követni bármi áron.
A mai evangélium példabeszédében is ugyanerről van szó. Amikor Isten meghívott erre az életutazásra, belénk ültette azt a „lázat” és azt a vágyat, amellyel át tudunk menni az életen ővele, és ha néha el is kap a kedvtelenség, mégis úgy cselekszünk, mint az a példabeszédbeli fiú, aki mégis kimegy a szőlőbe és dolgozik.
Van kedved élni? Van kedved dolgozni? Van kedved imádkozni, Istennel élő kapcsolatban lenni? Ha újra elindulsz, feltör az a régi égi láz, amit csak a személyes, Istennel való kapcsolat adhat, és visszanyerhetjük életkedvünket, munkakedvünket.
Sajgó Balázs
(A szerző gyulafehérvári főegyházmegyei Caritas lelki igazgatója, a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia kisegítő lelkésze, írása a Vasárnap 2017. október 1-jei számában jelent meg.)
