EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek.
Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította el őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!”
Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket és ezt mondta: „Keljetek fel és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad.” (Mt 17,1–9)
Urunk színeváltozásának ünnepe idén az évközi 18. vasárnapra esik. A szentmise evangéliumában a csodás történetet halljuk, amikor Jézus egy hegyen három tanítványának jelenlétében egyszercsak egészen más fényben tűnt fel. És ezt nem csak képletesen értjük. Az evangélium tanúsága szerint Jézus átszellemült, arca ragyogni kezdett, és ruhája vakító fehér lett, mint a fény. Vajon milyen lehetett Jézus azon a bizonyos hegyen? Hogyan nézhetett ki az a ragyogó fehérség és a fény, amely belőle áradt?
Csodálatos ennek a történetnek a felépítése és nagyon gazdag jelentéstartalma van:
a három tanítvány, akik szemtanúk; a hegy, mint az Istenhez való közelség helye; Mózes és Illés, az ószövetségi törvény és próféták képviselője; égi szózat, ami igazolja
Jézust és a Szentháromságra utal; Mózes és Illés, az Ószövetség két nagy alakja, akik
visszahúzódnak, hogy átadják a helyet Jézusnak, az Újszövetség közvetítőjének…
A részletek elemzése közben azonban vigyáznunk kell, nehogy elvesszünk, s közben
szem elől tévesszük az isteni üzenetet, amelyet a történet közvetít nekünk: Jézus
isteni dicsőségének kinyilatkoztatása. Hogy Jézus nem csupán egy ember, aki esetleg
jó kapcsolatban van Istennel, és így csodás dolgokat tehet. Hanem Jézus – embersége
mellett – isteni személy, az Atya küldötte, aki az Isteni szeretet legnagyobb kifejeződése. Az ő emberségén keresztül akart Isten közel jönni hozzánk, megmenteni minket
– ennél közelebb már nem is jöhetett volna.
A mennyei fényességből, isteni dicsőségéből mutatott meg valamit Jézus a színeváltozáskor. Nem az egész nép előtt, mert annak még nem jött el az ideje, hanem csak a három apostol előtt. Elméletileg megmutathatta volna magát dicsőségében mindenki
előtt, de ő nem ezt tette. Nem azt akarta, hogy az emberek félelemből higgyenek benne
(mert látták a dicsőséges Istent), hanem személyes választ akart, ami érett és őszinte.
Krisztus nemcsak az akkori tanítványoktól, hanem tőlünk is választ vár. Választ vár
az ő megszólítására, isteni szeretetére, ami részünkről megszülethet félelemből, szokásból,
vagy pedig őszinte, érett hitből. Ezen kívül Jézus minket is reménnyel szeretne
eltölteni, hogy életünknek a halállal nem lesz vége, hanem majd részesedünk abban a
dicsőségben, amelyet ő megmutatott nekünk.
Őrizzük meg szívünkben Jézusnak a dicsőséges arcát, hogy a nehéz pillanatokban
vigasztaljon, erővel töltsön el minket, és a belőle áradó fényt sugározzuk mi is embertársaink, a világ felé!
Barta Szabolcs CM
(A szerző Nagyváradon élő lazarista szerzetes, írása a Vasárnap 2017. augusztus 6-ai számában jelent meg.)
