EVANGÉLIUM
Abban az időben:
Jézus elment hazulról, és leült a tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket:
„Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a Nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat. Akinek van füle, hallja meg!”
Ekkor odamentek hozzá tanítványai és megkérdezték: „Miért beszélsz hozzájuk példabeszédekben?” Ő így válaszolt: „Nektek adatott meg, hogy megismerjétek a mennyek országa titkait, nekik ez nem adatott meg. Mert akinek van, annak még adnak, hogy még több legyen neki; de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek hozzájuk példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, hallgassanak, de ne halljanak, és ne értsenek, és így beteljesedjék rajtuk Izajás próféta jövendölése:
Hallván hallotok, és mégsem értetek,
nézvén néztek, de mégsem láttok;
megkérgesedett ugyanis e népnek szíve:
Fülükkel restül hallanak,
szemüket behunyják,
hogy a szemükkel ne lássanak,
fülükkel ne halljanak,
és a szívükkel ne értsenek,
s meg ne térjenek, hogy meggyógyítsam őket.
De boldog a ti szemetek, mert lát, és boldog a ti fületek, mert hall! Bizony, mondom nektek, sok próféta és igaz vágyott látni, amit ti láttok, – és nem látta; vágyott hallani, amit ti hallotok, – és nem hallotta.
Hallgassátok meg hát a magvetőről szóló példabeszédet!
Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek Ez az, ami az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosai, a harmadik harmincszorosat.” (Mt 13,1-23)
Minden szentmisében halljuk Isten igéjét, Isten hozzánk szóló üzenetét, de évközi 15. vasárnapon a szentmise olvasmányaiban magáról az isteni igéről és annak sorsáról van szó.
Izajás próféta könyvéből egy nagyon szép hasonlatot hallunk: Isten szava olyan, mint
az eső vagy a hó, amely megöntözi a földet és termékennyé teszi. Isten igéje áldást hoz,
életet fakaszt. Gazdaggá és tartalmassá teszi életünket. Hitet, reményt és szeretetet
ébreszt bennünk. Szépen hangzik, de valóban így működik ez minden ember életében?
Hiszen látjuk, tapasztaljuk, hogy nem tér meg mindenki, nem alakul át mindenkinek
az élete, nem lesz jobb ember, jobb keresztény, miután Isten igéjét meghallotta. És ez
valóban így van, mert itt lép közbe az emberi tényező: az ember szabad akarata. Isten
szavára ugyanis válaszolhatunk igennel, de válaszolhatunk nemmel is. Lehetünk
közömbösek, mindig találhatunk kifogásokat, kimehetünk a templomból úgy, mintha
semmit sem hallottunk volna. Isten tudja mindezt, jól ismeri szívünket, de azt is tudja,
hogy képesek vagyunk másképp cselekedni. Ezért nem szűnik meg üzenni nekünk,
ezért adja bőségesen életet adó igéjét mindenkinek, kivétel nélkül.
„Kiment a magvető vetni…” – halljuk Jézustól az evangéliumban. S ez a magvető bő-
ségesen szórja a magot, tudva, hogy némely szemből nem lesz semmi, de azt is tudja,
hogy a magok többi része jó talajba kerül, ahol bőséges termést hoz. Ez az, amiért
minden évben kimegy a szántóföldre, hogy elvesse a magot. Ez a mi szerencsénk, hogy
Isten ennyire türelmes, és nem sajnálja, hanem bőséggel adja kegyelmét. Miért? Mert
azt akarja, hogy értékes életet éljünk, és majd vele együtt örvendhessünk.
Erre az értékes életre biztat minket Pál apostol a szentleckében, amikor azzal vigasztal,
hogy „ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők össze az eljövendő dicső-
séghez, amelynek részesei leszünk”. Ne lankadjunk tehát, amikor különféle megpró-
báltatások érnek minket, és ne veszítsük el a reményt, hanem emberi erőfeszítéseink
mellett forduljunk Isten igéjéhez is, amely képes új erőt és reményt önteni belénk!
És ezt az isteni szót ne tartsuk meg csupán magunknak, hanem osszuk meg másokkal!
Tegyünk úgy, mint a magvető: a lehetséges kudarcok ellenére is hirdessük az
evangéliumot. Szavunkkal és életünkkel egyaránt. Soha nem tudhatjuk, mikor talál
jó földre embertársunknál egy elhintett mag, hogy harmincszoros, hatvanszoros, sőt
százszoros termést hozzon.
Barta Szabolcs CM
(A szerző Nagyváradon élő lazarista szerzetes, írása a Vasárnap 2017. július 16-ai számában jelent meg.)
