Pető-módszeres fejlesztés Csíkszeredában

2
1996

A magyarországi Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete és a Gyulafehérvári Caritas közösen szervezi meg Csíkszeredában 2017. július 10–28. között  háromhetes fejlesztőfoglalkozását.
A Pető-módszer egy komplex fejlesztés, amely magában foglalja a mozgás, a beszéd, az értelem fejlesztését, az önellátás tanítását, valamint a szociális képességek fejlesztését. A Pető-intézet munkatársai szerint az „emberben rejlő csodát” és a lehetőséget keresi, és erre építi az összetett, aktív részvételt igénylő munkát. A hungarikumnak minősített módszert inkább nevelésnek, oktatásnak, a komplex ráhatás fejlesztési eszközének lehet nevezni, amire Erdélyben is nagy szükség van.

2016-ban huszonhat felnőtt és húsz gyermek vett részt a háromhetes fejlesztőprogramon, akikkel három szakember, konduktor foglalkozott. A résztvevőkkel személyre szabottan zajlott a munka, voltak, akik csoportos foglalkozásban részesültek, és voltak olyanok is, akikkel egyénileg foglalkoztak a konduktorok.

 

Fotó: Caritas-ab.ro

Az előző évhez hasonlóan a háromhetes program első napján (július 10-én) mozgásállapot-felmérő vizsgálatot szerveznek a szakemberek azoknak a gyermekeknek, akiknél születés előtt, közben vagy után oxigénhiányos állapot lépett fel, agyvérzést kaptak vagy nyílt gerinccel születtek, és ennek következtében mozgáskárosodás alakult ki náluk. Az állapotfelmérő vizsgálatra olyan felnőtteket is várnak, akiknek agyvérzés, koponyasérülés miatt van mozgáskárosodásuk, esetleg Parkinson-kórban vagy sclerosis multiplexben szenvednek. Ekkor állapítják meg a szakemberek azt is, hogy a jelentkezők fejleszthetőek-e Pető-módszerrel vagy sem, szükség esetén ezt a fejlesztési lehetőséget felkínálják számukra. A mozgásállapot-felmérő vizsgálatot követően, július 11-én szervezik meg a program hivatalos nyilvános megnyitóját.

Érdeklődni és a szűrésre jelentkezni hétköznapokon 8–16 óra között lehet a 0735 573 161-es telefonszámon 2017. július 6-áig. A résztvevők száma korlátozott!

Fotó: Caritas-ab.ro

Forrás: Gyulafehérvári Caritas

2 HOZZÁSZÓLÁSOK