A gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban április 2-án, feketevasárnap, a de. 9 órakor kezdődő szentmise keretében Jakubinyi György érsek lektorrá avatta a harmadéves kispapokat: a kézdivásárhelyi Bartók Csaba-Szilvesztert, a marosvásárhelyi Bustya Roland-Csabát, a nagybányai Daly Attilát, a csíkszentimrei Demeter Istvánt, a csíktaplocai Kerekes Péter-Miklóst, a ditrói Küsmődi Csongor-Ignácot, a csíkszentimrei László Zsoltot, a szatmári Lechli Arnoldot, a segesvári Miklós Szilárdot és a máréfalvi Olasz Bélát. A lektorjelöltek az érsek elé járultak, és e szavak kíséretében vették át a Szentírást: „Vedd a könyvek könyvét, a Szentírást, hirdesd hűségesen Isten igéjét, hogy egyre jobban életté váljék az emberi szívekben.” A lektor feladata, hogy Isten Igéje a liturgiában méltó módon és jól érthetően hangozzék el.
Az akolitusjelöltek is az érsek elé járultak, átvették az Eukarisztia ünneplésére előkészített pixist e szavak kíséretében: „Vedd ezt az Eukarisztia ünneplésére előkészített kenyeret, és úgy élj, hogy méltóképpen szolgálhass az Úr és az egyház asztalánál”. Akolitussá avatták: Gagyi Zsoltot Nyárádszeredából, Jakkel Tamást Szatmárnémetiből, Kalányos Ottót Csíkszentgyörgyről, Kelemen Zoltán-Arnoldot Csíkcsicsóból, Mike Ervint Feltorjáról, Nyirő Szabolcs Istvánt Csíkszentgyörgyről, Pál Áront Vicéből, Radulov Piry-t Breșteaból és Varga Lorándot Balánbányáról. Az akolitus feladata elsősorban a szentmiséken való áldoztatás, valamint a szent edények purifikálása, megtisztítása. Ezen kívül helyes és tiszteletre méltó gyakorlat az Oltáriszentség elvitele betegek és öregek részére kórházakba, idősek otthonába vagy akár magánházakba.
Baróti Tibor
Gagyi Zsolt, IV. éves kispap így vall arról, hogy miként élte meg az akolitus avatást:
Mindannyiunk életében kitűzött cél fele vezető út, különböző feltételekkel, lépcsőkkel van kirakva. Ahhoz, hogy elérjük azt, amit Isten szánt nekünk, ezt a kitűzött célt, szükséges ezeket a lépcsőket meglépnünk és a feltételeket teljesítenünk kell. A papság fele vezető úton is, ahhoz, hogy elérjük az áldozópapságot, nekünk is teljesítenünk kell feltételeket.
Amikor 2013 őszén elkezdtem tanulmányaimat, mindig felnéztem azon kispaptestvérekre, akik ezen út lépcsőin (beöltözés, lektorátus, akolitátus, diakonátus) előbbre voltak már, s bár igyekeztem a jelen ajándékait megélni, azért mindig bennem élt a vágy, hogy én is ezen az úton előbbre léphessek.
Így adta meg a Gondviselés, hogy egy lépcsőfokkal előbbre léphettünk, mikor nagyböjt V. vasárnapján, nyolc testvéremmel együtt az akolitusi szolgálattal bízott meg az egyház.
Az akolitus szó a görög nyelvből származik, melynek jelentése kísérni, szolgálni. Ezt fejezi ki az avatási szertartás könyörgése is: „Add, hogy szent oltárod körül szíves-örömest szolgáljanak, hűségesen osszák szét testvéreik között az Élet kenyerét, szünet nélkül növekedjenek hitben és szeretetben Egyházad épülésére!” Ezt csak fokozta az, mikor egyenként térdeltünk Jakubinyi György érsek elé. Kezünket az áldozatbemutatásra előkészített ostyára helyezve, az érsek a következőket mondta: „Vedd az Eukarisztia ünneplésére előkészített kenyeret, és úgy élj, hogy méltóképpen szolgálhass az Úr és az Egyház asztalánál!”
Így előbbre egy lépcsőfokkal, szolgálattal megbízva nagyobb felelősséget vállaltunk. S ezzel a felelősségteljes szolgálatvállalásával mondtunk ki egy újabb igent Krisztus meghívására, a papságra.
