A család továbbra is jó hír a világnak

Ferenc pápa levele a dublini világtalálkozóra

0
1551
Ferenc pápa megkereszteli az amatricei gyermekeket. ( Fotó: REUTERS/ Vatikáni Rádió)

A család, amely egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul, és amely nyitott az életre annak minden szakaszában, továbbra is jó hírt jelent a világ számára – állapítja meg Ferenc pápa levelében, amelyet a családok IX. világtalálkozójára írt. Az esemény témája, amelyet Dublinban rendeznek meg augusztus 21. és 26. között, a következő: A család evangéliuma: örömhír a világnak. A március 30-án közzétett dokumentumban Ferenc pápa azt kéri a családoktól, hogy mélyítsék el az Amoris laetitia kezdetű szinódus utáni buzdításának tartalmát.

Ferenc pápa két kérdésből indul ki: „Az evangélium továbbra is örömhírt jelent a világnak? Továbbá: a család továbbra is jó hír a mai világ számára? A szentatya válasza: „Biztos vagyok benne, hogy igen, és ennek az »igennek« a szilárd alapját Isten terve képezi”. Isten szeretete az egész teremtett világra, valamint a középpontját jelentő emberre mondott igenje.

Isten igent mond az emberiségre

Isten szeretete igen az egy férfi és egy nő közötti kapcsolatára, amely nyitott az életre annak minden szakaszában, és az élet szolgálatában áll. Isten szeretete igenje és elkötelezettsége a gyakran sebzett, bántalmazott emberiségre, amelyet a szeretet hiánya ural. A család a szeretet Istenének igenje. A család csak a szeretetből kiindulva nyilváníthatja ki, terjesztheti és teremtheti újjá Isten szeretetét a világban. Szeretet nélkül nem élhetünk, mint Isten gyermekei, mint házastársak, mint szülők, mint testvérek – írja levelében Ferenc pápa.

A boldog családi élet három egyszerű alapszava: „kérem, köszönöm, bocsáss meg”

A szentatya arra buzdítja a családokat, hogy tegyék fel gyakran a kérdést: vajon a szeretetből kiindulva, a szeretetért és a szeretetben élnek-e? Ez konkrétan azt jelenti, hogy „önmagukat egymásnak adják, kölcsönösen megbocsátanak egymásnak, nem türelmetlenek egymással szemben, tisztelettel vannak egymás iránt.”

Mennyivel jobb lenne a családi élet, ha tagjai minden nap használnák a három egyszerű szót: „kérem, köszönöm, bocsáss meg”. Naponta megtapasztaljuk törékenységünket és gyengeségünket, családok és lelkipásztorok egyaránt. Szükségünk van egy megújult alázatosságra, amely felébreszti a vágyat, hogy képezzük, neveljük magunkat, hogy segítsünk másoknak és segítséget kapjunk, hogy elkísérjünk, megkülönböztessünk és integráljunk minden jóakaratú embert.

A családok tegyenek tanúságot az irgalmasságról

„Egy kilépő egyházról álmodom, amely nem önreferenciális, amely nem halad el az emberek sebei mellett” – írja levelében Ferenc pápa. Az egyház legyen irgalmas, hirdesse a szeretet Isten kinyilatkoztatásának középpontját, amely az irgalmasság. Ez az irgalmasság az, amely megújít bennünket a szeretetben. A családok legyenek az irgalmasság helyei és tanúságtevői, a dublini találkozó kínálja fel ennek konkrét jeleit – zárja a családok kilencedik világtalálkozójára írt levelét Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

MEGOSZTÁS