2017 februárjában jelentették be, hogy a Román Színházi Szövetség Uniter-díjára két magyar előadást is jelöltek: a kolozsvári A mélyben című előadásáért a legjobb rendező díjára jelölték Jurij Kordonszkijt, a legjobb férfi mellékszereplő díjára Bács Miklós színművészt, a marosvásárhelyi Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című, Radu Afrim rendezte előadás díszlettervezőjét, Irina Moscut is jelölték, valamint az előadást magát a legjobb produkció díjára. Az Uniter-gála és -díjátadó május 8-án lesz a temesvári Mihai Eminescu Nemzeti Színházban. A marosvásárhelyi előadásról Zsigmond Andrea jegyzetét közöltük, most a kolozsvári előadásról olvashatnak.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadását 2016. október 7-én mutatták be, a meglehetősen hosszú, három és egynegyed órás előadást egy szünettel játsszák a nagyszínpadon kialakított stúdióban. A belépőt első látásra a teret betöltő fakonstrukció lenyűgözi, egy padlásteret lát, amelynek gerendái az égbe nyúlnak, ám az idő teltével a történések fényében egyre inkább nyomasztó lesz ez a lepusztult tér, a nézőt is lenyomja, úgy érzi, a levegője fogy, kitörni pedig lehetetlen.
A Gorkij-mű Éjjeli menedékhely címen ismert magyar nyelvterületen, az oroszországi születésű, Amerikában élő rendező a mai világnézethez és nyelvezethez közelebb álló adaptációt készített, elmondása szerint a dráma kortárs nézőpontból történő értelmezése indokolta az eredeti orosz címhez való visszatérést. Míg ugyanis az ismertebb cím egy konkrét helyszínt jelöl ki, az eredeti cím egy létállapot és létérzés megnevezésére is alkalmas.
Régi kolozsváriaknak óhatatlanul eszébe jut Harag György egykori kiváló rendezése, a kolozsvári színház hetvenes évekbeli fénykorának egyik kiemelkedő előadása. Az 1979-ben bemutatott Éjjeli menedékhely az akkori társulat színe-javát felvonultatta, mégsem egyénekről és egyéni teljesítményekről szólt, hanem a csapatról, amely mint ilyen remekelt, és mutatta meg Gorkij margóján az akkori erdélyi közérzetet az általános emberi sorsképben. – Egy emlékképpel, egy valamikori nagy teljesítménnyel nehéz versenyezni, az eltelt idő, a nosztalgia még jobban megszépíti az egykorit, magam is küszködtem azzal, hogy egyes mondatok elhangzásakor akkori arcok ugrottak be, az akkori jelenetek képe szinte rátevődött az előttem folyó előadásra. Ebben az is szerepet játszik, hogy abban az előadásban láttam utoljára Péterffy Gyulát, Színész alakítóját, aki 1980-ban, a budapesti vendégszereplés közben halt meg, s akinek szerepét Harag nem osztotta másra, úgy döntött: inkább nem játsszák többet. Mellette Vadász Zoltán, László Gerő, Kakuts Ágnes, Vitályos Ildikó, Széles Anna, Héjja Sándor legalább olyan emlékezetes volt. Bizony a mai társulatnak, ha tudatában volt, ha nem, ezzel a legendával is meg kellett küzdenie. A társulat tagjai állták a sarat, az előadás levitt a mélybe, alaposan megmerített a kilátástalan kínlódásban, a társadalom széli élet reménytelenségében. Egy nagyon személyes impresszió is ide kívánkozik: az egykori Vászka Pepel, Héjja Sándor kiválóan alakított, mégis a szereplő Gorkij által megírt romlottságát Viola Gábor most érttette meg velem.
Héjja inkább nagyra nőtt kópé volt, akinek szíves-örömest elhittem, hogy meg tud, meg fog változni. Viola a már megrontott és korrekcióra képtelen, véglegesen lecsúszott egzisztencia tragikumát tudta hozzáadni. Valójában amikor A mélyben előadásnak ez a mozzanata mint felismerés tudatosult, akkor nyílt ki igazából a szemem erre az előadásra. E szubjektív megélés mindenesetre abban is segített, hogy a kolozsvári társulat erejét és csapatmunkáját értékeljem, amiből aztán a reflexió során az egyes alakítások ereje is lejött.
A rendező a bemutató előtti sajtótájékoztatón azt mondta, számára az előadás központi kérdése: milyen élni, embernek lenni az Istentől (is) magára hagyott világban. Ez a gondolat e helyen, azaz a darabban ábrázolt világban természetes és jogos. Nekünk, szerencsésebbeknek, akik pillanatnyilag állunk, de akiknek Szent Pál figyelmeztetése szól: aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen – bizony megfontolandó. Olyan biztos kapaszkodóink vannak, hogy a mélyben is megtartanak?!
Rendező: Jurij Kordonszkij, díszlet- és jelmeztervező: Dragoș Buhagiar, dramaturg: Visky András, a rendező és a dramaturg munkatársa: Vajna Noémi, a díszlet- és jelmeztervező asszisztense: Ioana Popescu, korrepetitor: Horváth Zoltán.
Szereplők: Hatházi András, Kézdi Imola, Imre Éva, Farkas Loránd, Laczó Júlia, Pethő Anikó, Keresztes Sándor, Szűcs Ervin, Bács Miklós, Dimény Áron, Bogdán Zsolt, Árus Péter.
Bodó Márta
