Evangélium
Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről jöttek.”
Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?”
Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét.” Akkor meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta, hogy osszák szét.
Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot: hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére ment. (Mk 8,1–10)
Gondolat
A csodálatos kenyérszaporítás története önmagában véve is igen szép, de szimbolikus értelmezésében még annál is fontosabb. Szép és máig ható példa az, ahogyan Jézus az őt hallgatókra figyel és tisztában van természetes igényeikkel, enniük, inniuk, pihenniük is kell, ezek a dolgok is mind fontosak az élet szempontjából.
A történet azonban előkép: az eucharisztia előrevetítése. Annak az alaphelyzetnek a felvázolása, ami először nagycsütörtök este történt meg, s ami azóta az egyház mindennapjainak része, hogy Jézus önmagát adja táplálékul követőinek, testét és vérét adja nekünk táplálékul, hogy lelki értelemben se merüljünk ki az életünk útján.
Kérdés, hogy ezt mi így gondoljuk-e, és megteszünk-e mindent azért, hogy ebben a nagy ajándékban minél gyakrabban részesülhessünk?
