Evangélium
Jézus az apostolok kiválasztása után tanítványaival együtt hazatért (Kafarnaumba, Péter házába). Ott azonnal nagy tömeg verődött össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük.
Amikor rokonai ezt meghallották, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy eszét vesztette. (Mk 3,20–21)
Gondolat
A mai evangéliumi szakasz amilyen rövid, éppen annyira meglepő is. Láthatjuk, hogy Jézust még a legközvetlenebb hozzátartozói sem értik. Elindulnak, hogy magukkal vigyék, hogy csendesedjen el a felkavarodott levegő körülötte… Talán ez a tapasztalat is hozzájárult egy későbbi – egyébként mind a négy evangéliumban szereplő – keserű szájízzel tett megjegyzéséhez: „A prófétának csak hazájában, rokonai körében, a saját házában nincs becsülete” (Mk 6,4).
A prófétai hang, s maga a próféta kellemetlenné válik egy idő után a legszorosabb környezete számára is, mert nála nincs kivételezés, nincs kettős mérce: az üzenetet mindenkinek át kell adnia. Az üzenet lényege pedig általában az, hogy meg kell változni. Ezt pedig nemigen akarja az ember, csak időnként hangoztatja, sóhajtozik, tettekre azonban már ritkábban kerül sor…
Ma sincs ez másként: a prófétai hangot ma sem hallgatják sokan szívesen, sok pap, szerzetes és világi krisztushívő sem, akkor sem, ha az egyházi struktúra legtetejéről hangzik. Mert a prófétai hang ma is változást sürget, ami legalább kellemetlenséggel jár, érinti a jól kialakult komfortzónákat.
Jézus a fenti incidens miatt sem adja fel – jövő héten olvassuk a rész folytatását –, hanem megy tovább az úton, találkozik sokakkal, gyógyít, felemel, erőt ad, bátorít, hirdeti Isten országának örömhírét. Ma is ezt teszi.
