Evangélium
Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.”
Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek. (Mk 1,40–45)
Gondolat
Az új a régire épül, még az evangéliumban is. Miután Jézus meggyógyítja a leprást, a paphoz küldi, aki illetékes volt a leprából való gyógyulást hivatalosan elismerni. A meggyógyult embernek a szabadulás kinyilvánítsa után az áldozatbemutatást is meg kell tartania. Ezek a közösségbe történő visszailleszkedés első elemei. Nem új helyre küldi, nem „új életet kezdeni” biztatja – ahogy ma időnként ezt halljuk, hanem visszaküldi a régi kapcsolatrendszerébe – de már megújult emberként.
Időnként, amikor meg akarjuk reformálni az életünket, valamilyen szempontból rendezni akarjuk, gyakran csak a „díszlet” elemeinek átrendezésével akarunk eleget tenni e fontos belső vágyunknak. Átrendezni a lakást, kapcsolatrendszerünket, új munkahelyet keresni, s ettől várjuk az óhajtott változás beálltát. Pedig a lényeg nem itt keresendő…
Mindent és mindenkit lecserélni az életünkben bizonyos értelemben könnyebb, mint megújult emberként, a korábbiakhoz képest másként élni, alakulni és másokat is alakulni hagyni, a maguk ritmusa szerint. Pontszerűen, itt és most akarni ezt vagy azt, könnyebb, mint a folyamatot kivárni, kiérlelni, kibírni.
A leprától emberünket Jézus meggyógyítja. De az „utómunkát” már nem végzi el helyette: ezt neki kell megtennie. S a mi életünkben nekünk…
