Elutasították Tamási Zsolt fellebbezését

Marad az újabb 60 napos vizsgálati felügyelet

0
3220
Dr. Tamási Zsolt igazgató a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium tanévnyitóján (2015) – Fotó: Szőcs Csaba/RomKat.ro

A mai, január 4-ei zárt körű törvényszéki tárgyalás eredményeként elutasították dr. Tamási Zsoltnak, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatójának fellebbezését. Ennek a döntésnek az eredményeképpen újabb hatvan nappal hosszabbodik az igazgató vizsgálati felügyelete – tudtuk meg Gogolák H. Csongor ügyvédtől, aki azt is elmondta, hogy szakmai szempontból várható volt ez a döntés, hiszen a törvényszék általában elutasítja az ilyen típusú kéréseket, csak esetleg enyhítenek a szigorúbb felügyeleteken, de Tamási Zsolt esetében a felügyelet típusa miatt ez utóbbi tárgytalan volt.

Az ügyvéd arra is rámutatott, hogy az első, hatvan nappal korábbi felügyeleti határozatot nem fellebbezték meg (akkor még hivatalból kirendelt ügyvédje volt Tamási Zsoltnak), de így, utólag világosan látszik az is, hogy esélytelen lett volna a próbálkozás.

A felügyelet részleges és ideiglenes felfüggesztését, amire december 15-én már egyszer sor került, az iskola adminisztratív ügyeinek intézése érdekében ismét kérvényezhetik majd – válaszolta kérdésünkre Gogolák Csongor –, és van is esély annak a jóváhagyására.

Vasárnap