Nagy kincset bíznak rám

Erdélyi elöljáró a magyarországi jezsuita rendtartomány élén

Vízi Elemér csíkdánfalvi származású jezsuitát, a dobogókői Manréza Lelkigyakorlatos Ház vezetőjét nevezte ki november 7-én a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának provinciálisává az október 2. – november 12. között Rómában zajlott 36. Általános Rendgyűlés keretében Arturo Sosa általános rend­főnök.

Az új provinciális 1974. február 24-én született. Az általános iskolát Csíkdánfalván, a líceumot pedig Gyulafehér­váron végezte. Filozófiát a gyula­fehérvári Hittudományi Főiskolán, teológiát pedig a német­országi Freiburgban tanult. Csíkdánfalván szentelte pappá 2000. július 30-án Jaku­binyi György érsek. Ezt követően három évig Gyulafehérváron érseki titkárként szolgált, míg 2003. szeptember 15-én belépett a jezsuita rendbe, ahol 2005. szeptember 6-án tett fogadalmat. Kanadában kilenc hónapos lelkivezetés-képzésén vett részt. 2008-tól a Man­réza lelkigyakorlatos központ igazgatója Dobogókőn. 2013–2014 között végezte a rendi képzés harmadik szakaszát, a terciát Dublinban, ebben az időszakban két hónapot Nepálban, Kath­manduban töltött. 2014 óta a provinciális segítője. 2015-ben tette le ünnepélyes fogadalmait.

Már a rendi gyűlés lezárása előtt megkerestük őt, kifejezve örömünket és jókívánságainkat, valamint arra kérve, hogy ossza meg röviden olvasóinkkal a kinevezése körüli érzéseit, gondolatait.

Miként fogadtad az új küldetést?

Sajátos volt a kinevezés, mert a rendgyűlés során történt, 66 országból érkezett 214 jezsuita jelenlétében, ami különleges légkört biztosított. Maga ez a sokszínű együttlét önmagában is felemelő, hordozza a világunk sokszínűségét és gazdagságát, amit összetart a rendi kötelékünk. A rendtársak tapssal fogadták a bejelentést, mint minden egyes új provinciális kinevezését, majd újra és újra – többségében szünetekben – kifejezték örömüket, jókívánságukat. Erős volt annak a tapasztalata, hogy közösségben kapom a megbízást és nem elszigetelten, és hogy ez a közösség hordoz. Jólesett, amikor támogatásuk jeleként sokan felkínálták segítőkészségüket. Talán érzékelték, hogy fiatal vagyok, és jól jöhet az idősek, a tapasztaltabbak bölcsessége. Szintén megerősítően hatott rám nagyon sok ember őszinte öröme Magyarországról és Erdélyből, akik jelezték, hogy gondolnak rám, és amiben tudnak, szívesen segítenek.

Hogyan érintett a kinevezés?

Természetesen megtisztelő egy ilyen kinevezés, mert nagyon sok ember bizalma van mögötte – a rendtársaimtól kezdve a legfőbb elöljáróig. Ott van benne az Úr bizalma is, akinek a vezetését tapasztalom. Amikor valaki megbízik bennem, mindig megrendít, legyen az egy őszinte és mély lelki beszélgetés keretében, amikor valaki feltárja belső útját, küzdelmeivel és örömeivel együtt, vagy akár egy ilyen helyzet, amikor megbíznak olyan feladattal és felelősséggel, mely meghalad engem. Ezek a történések kimozdítanak a megszokottból és megnyitják a figyelmemet Isten jelenlétére, aki munkálkodik és megmutatkozik a másik ember bizalmán és a körülményeken keresztül. Érzékelem, hogy ilyenkor nagy kincset bíznak rám. A kihívás közepette mégis béke és nyugalom van bennem, bizakodással és reménnyel tekintek előre. Az Úr hívását – „evezz a mélyre” – nem csupán a rendgyűlés mottójának, de a magyar rendi közösségünk meghívásának is tekintem.

Mit jelent számodra erdélyiként a magyarországi provincia elöljárójává válni?

Első alkalommal fordult elő, hogy az 1909-ben az osztrák rendtartományból levált önálló magyar provincia élére erdélyi és székely jezsuita kerül. Mivel az elkövetkező idők egyik jelentős feladata lesz a provinciák újrastrukturálása, könnyen megtörténhet, hogy én leszek az utolsó magyar provinciális is. Még nem igazán tudom, mit jelent egy provincia elöljárójának lenni, de tény, hogy bármilyen feladattal bízzanak is meg, erdélyinek érzem magam, odatartozom, és nagyon sokat merítek a múltam gazdagságából, ami meghatároz. Hálás vagyok azért, hogy ott edződhettem az életre, a nagy feladatokhoz. Hogy ott tanulhattam meg Isten és az emberek tiszteletét és szeretetét, a szolgálat természetességét. Magyarországon kívül is vannak jezsuita közösségeink, így Erdélyben is. Ezáltal a felelősségem kiterjed oda is, szívügyem, hogy segítségére lehessünk az erdélyi egyháznak, amellyel továbbra is ápolom a kapcsolatot , és amelyhez történelmileg oly sok szál köt minket. Számítok a jó együttműködésre és sokak támogatására Isten országának közös építésében.