Szent Óscar Arnulfo Romero y Galdámez
Szent Óscar Arnulfo Romero y Galdámez liturgikus emléknapja március 24-én van. Óscar Romero El Salvador egy kis hegyi falujában, Ciudad Barriosban született nyolc testvér közül másodikként. Kiskamaszként először asztalostanonc lett, de később jelentkezett a kisszemináriumba. 1937-ben kezdte meg teológiai tanulmányait San Salvadorban, majd a Gregoriana Egyetemen folytatta. Itt szerzett licenciátusi fokozatot 1941-ben, Rómában szentelték pappá 1942. április 4-én. Püspöke kérésére 1943-ban félbeszakította a doktorátusra való felkészülését és visszatért Salvadorba. Néhány hónap plébánosi tevékenység után püspöki titkár lett, ezt a tisztet töltötte be 23 éven át. Emellett szerkesztője volt az egyházmegye hetilapjának és vezetője a székesegyházhoz tartozó plébániának, élénk és szerteágazó lelkipásztori tevékenységet kifejtve.
1967-ben megbízták a salvadori püspöki konferencia titkári feladatainak ellátásával, majd VI. Pál pápa 1970-ben San Salvador segédpüspökévé nevezte ki, négy évvel később pedig megyés püspök lett. 1977 februárjában lett San Salvador érseke. Kinevezését az állami vezetők és oligarchiák üdvözölték, mivel szövetségesnek tartották a forrongó nép katonai diktatúrával történő elnyomásában. A felszabadításteológiával szimpatizáló papok bizalmatlansággal fogadták az új érseket, mivel Romero fenntartással viszonyult ehhez a teológiai irányzathoz. Ezekben az években a szegénység kérdése egész Latin-Amerikában a katolikus egyház egyik fő témájává, megoldandó problémájává vált. A társadalmi forrongás utat talált a munkájuk révén a szegényekkel és elnyomottakkal szoros kapcsolatba kerülő papok körébe is, egyre többen szimpatizáltak a jellegzetesen latin-amerikai felszabadításteológia elveivel.
Óscar Romero kezdetben távol tartotta magát ezektől a társadalmi mozgalmaktól. 1977-ben, érsekké történő kinevezésének az évében az országon számtalan erőszakhullám söpört végig; sztrájkok, tüntetések, birtokkisajátítások mellett az ellencsapás is mérvadó volt. Az érsek egészen addig nem foglalkozott a helyzettel, míg március 12-én megöltek egy jezsuita szerzetest, Rutilio Grandét, aki a szegények pártfogójaként végzett szociális munkát a nyomorgók között, és nem mellesleg jóbarátja volt. Ettől kezdve vált a szegények, az elnyomottak, a nincstelenek védőjévé, szószólójává. A társadalmon belül a forrongás tovább erősödött, az 1980 januárjában a munkások, parasztok, diákok különféle szervezetei által szervezett tüntetésre még nagyobb elnyomás volt a választ, amire a társadalom ismét ellenállással reagált. Romero érsek keményen elítélte az elnyomást, és a tömegeknek az „erőszakos felkeléshez való legitim jogáról” beszélt, ha minden békés kísérlet kudarcba fullad. Halálos fenyegetéseket kapott, és bár Nicaragua menedéket ajánlott neki, nem hagyta el hívet. 1980. március 24-én, miközben egy barátja elhunyt édesanyjáért mutatott be gyászmisét, lelőtték. A merénylő elmenekült. Temetési szertartása alatt bomba robbant a katedrális előtti téren, majd a katonák lövöldözni kezdtek, mintegy negyven ember lelte halálát és száznál több volt a sebesültek száma. Ez a cselekedet 11 évig tartó polgárháborúhoz vezetett, amely során 75 ezren haltak meg, további 7 ezren „eltűntek”, és becslések szerint egymillió salvadori keresett más országban menedéket az erőszak elől. A hadsereg és a halálbrigádok által meggyilkoltak között volt tizennyolc katolikus pap és öt apáca – ez utóbbiak közül négyen amerikaiak voltak. Ezekben az években fordult elő, hogy helikopterről röpcédulákat szórtak ezzel a szöveggel: „Légy hazafi, és ölj meg egy papot!” Bár a gyilkos és megbízók személyére a későbbiek során fény derült, ítélet nem született.
Ferenc pápa 2015. február 3-án dekrétumban nyilvánította ki, hogy Romero érseket a hite miatti gyűlöletből gyilkolták meg és halálát vértanúságnak minősítette. A boldoggá avatására 2015. május 23-án, szentté avatására 2018. október 14-én került sor.
