Szent László, a lovagkirály – Rajzpályázat Nagyváradon
A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum immár tizedik alkalommal hirdeti meg az iskolásoknak szánt Szent László, a lovagkirály című rajzpályázatát, amelynek célja, hogy példaként állítsuk a mai társadalom elé az Árpád-ház nagy szentjének, Szent Lászlónak igazi emberi nagyságát, Istenért és felebarátaiért vállalt áldozatos életét – ezzel csatlakozva a Nagyváradi Egyházmegye jeles ünnepéhez, a Varadinumhoz.
A Szent László, a lovagkirály tematikájú rajzok tetszőleges technikával készülhetnek, korcsoporttól függően: A4-es lapra (az óvodások valamint az előkészítő és az I-IV. osztályos tanulók esetében), illetve A3-as lapra (az V-XII. osztályosoknál).
A Szent László-legendák képregény formájában való megjelenítését is várják. Az óvodások és kisiskolások dolgozhatnak A4-es lapra, minimum 6 részre osztva a lapot, az V-XII. osztályosok pedig A3-as méretű, 8 részre osztott lapra. A képregény lehet fekete-fehér (grafika) vagy színes, választható technikával megoldva. Itt is a lényegretörő ábrázolást, az aprólékos kidolgozást pontozzák.
A szervezők a tavalyi évhez hasonlóan, ebben az évben is kiterjesztik pályázatukat, csatlakozva a 2019-es II. Rákóczi Ferenc-emlékévhez. Örömmel fogadják a neves fejedelemhez, valamint a kurucokhoz kapcsolódó munkákat a portré, illusztrálás és képregény kategóriákban.
A munkákat 2019. április 15-ig lehet beküldeni (postai bélyegző dátuma), de az iskola portáján is le lehet adni. A borítékra írják rá: Szent László, a lovagkirály – rajzpályázat.
Az ünnepélyes díjkiosztót Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében tartják 2019. május 14-én (kedden), 14.00 órától, a Varadinum programsorozat részeként.
Érdeklődni Tankó Zita szervezőnél lehet a zita.tanko@yahoo.de vagy zitus71@freemail.hu e-mail-címeken, illetve a 0745 861 660-as telefonszámon.
Bővebb információ ITT.