Nagyheti szertartások a temesvári Szent György-székesegyházban
NAGYCSÜTÖRTÖKÖN, 2018. március 29-én a székesegyházban két ünnepélyes szentmisét mutatnak be.
• Az olajszentelési mise délelőtt 10 órakor lesz, amelyen az egyházmegye papsága együtt misézik Ross Márton főpásztorral. Az ünnepi liturgia két kiemelkedő mozzanata a lelkipásztorok szentelési fogadalmának megújítása, valamint az év folyamán a szentségek kiszolgáltatásához használt olajok megszentelése.
• Az utolsó vacsora emlékére este 7 órakor celebrál szentmisét Roos Márton megyés püspök, amelynek keretében a hagyománynak megfelelően, Jézus felebaráti szeretetének emlékére elvégzi a lábmosás szertartását. A liturgián egyházi énekek csendülnek fel a székesegyház Exultate kórusának előadásában. Karvezető Bajkai-Fábián Róbert. A szentmisét este 10 óráig tartó virrasztás követi.
NAGYPÉNTEKEN, 2018. március 30-án Urunk szenvedésére és halálára emlékezünk. A székesegyházban a Székeskáptalan tagjai reggel 8 órai kezdettel közös imán (Laudes) vesznek részt. A Jézus szenvedése és halála emlékére bemutatott szertartás délután 3 órakor kezdődik, majd este 9 óráig szentségimádás van a szentsírnál. A szertartás keretében elhangzik Urunk szenvedéstörténete János evangéliuma szerint.
NAGYSZOMBATON, 2018. március 31-én a székesegyházban a Székeskáptalan tagjai reggel 8 órai kezdettel közös imán (Laudes) vesznek részt. Szentmisét ezen a napon nem mutatnak be. A szentségimádás délelőtt 10 órától este 9 óráig tart. Kérik a híveket, vegyenek részt minél nagyobb számban a nagyszombati virrasztáson.
HÚSVÉT VIGÍLIÁJA este 10 órakor tűzszenteléssel kezdődik. Az ünnepi szentmisét Roos Márton megyés püspök celebrálja. A székesegyház Exultate kórusának előadásában elhangzik Peter Rohr: Missa Jubilet című műve. Karvezető Bajkai-Fábián Róbert.
HÚSVÉTVASÁRNAP, április 1-jén délelőtt 10 órakor Roos Márton megyés püspök főpásztori szentmisét celebrál a székesegyházban.
Délután fél 6 órakorl a Székeskáptalan ünnepi vesperáson vesz részt a székesegyházban.