2024. április 19.

Kispapok szolgálata a nagyváradi egyházmegyében

A Gyulafehérvári Papnevelő Intézet hat szeminaristája és két elöljárója a nagyváradi egyházmegyébe látogat. Szombaton délelőtt 10 órakor Böcskei László megyés püspök a város fiataljaival, hittanosaival és a szeminaristákkal közösen készíti el az egyházmegye legnagyobb adventi koszorúját a székesegyház előtti téren. Utána ellátogatnak az erdélyi Mária Rádió stúdiójába, majd a Szent Erzsébet Idősotthonba, délután pedig a Szent Katalin-telepi plébánia programjába kapcsolódnak be. Vasárnap délelőtt 10 órakor a nagyvárad-őssi plébániatemplomban vesznek részt szentmisén, majd a csoport egyik része a nagyvárad-olaszi plébánián, a többiek az újpalotai plébánián teljesítenek szolgálatot.

Dátum

2019. november 29., péntek - 2019. december 01., vasárnap

Helyszín

Nagyvárad