Fogadalmi triduum a nagyváradi Szent László-templomban
A harminckét évig tartó török uralom alóli felszabadulás után, az 1693-ban újraalakított nagyváradi latin szertartású székeskáptalan fogadalmat tett, hogy hálaadásul és engesztelésül minden évben a farsangi időszak utolsó három napján szentségimádást és szentmisét tartanak, a Csáky Imre váradi bíboros, püspök által felépített új székesegyházban, a mostani Szent László templomban.
A fogadalmi triduumot idén március 3-5. között tartják. Délután 5 órakor szentmisét mutatnak be, 6 órától pedig szentségimádás lesz. A lelkigyakorlatos szentmisék főcelebránsa és szónoka Pálos István kanonok, nagyvárad-szőllősi plébános.