Tartalmas és lélekemelő volt a CSIT

0
2014

Régi ismerősökkel találkoztak, érdekes programokon vettek részt, jövőjüket segítő és építő útmutatókkal gazdagodtak, új barátokra találtak, léleksimogató és bátorító élményekkel töltekeztek, a közösségben, szentmisékben, szentségimádásnál Isten közelségét is megtapasztalhatták a szombaton záruló Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó résztvevői. A több mint három évtizedes múlttal büszkélkedő CSIT célja: lehetőséget nyújtani a keresztény értékrendhez ragaszkodó fiatalok találkozására, Istenhez közeledésükre, a közösségi élmény megtapasztalására, hogy ezáltal is vonzóvá váljon számukra a keresztény közösséghez tartozás.

Ébredj és lépj! Ezzel a mottóval szervezte idén Erdély legnagyobb katolikus ifjúsági találkozóját a gyulafehérvári főegyházmegye ifjúsági főlelkészsége. A rendezvényt 45 fős csapat szervezte. Az őket segítő 170 önkéntessel együtt négy nap alatt készítették elő a találkozó helyszínét. Nagyboldogasszony ünnepén már minden készen állt a több mint ezer fiatal fogadására. A kedden délután érkezők a kegytemplomban vehettek részt szentmisén. Csont Ede nagytusnádi plébános arra biztatta őket, hogy ismerjék fel: jó kereszténynek lenni, életük nagy lehetőség, találják meg az élet szépségét, és őrizzék szívükben az Istennel való találkozás vágyát.

Az esti ünnepélyes megnyitóig benépesült a dévai Szent Ferenc Alapítvány Szent István-kollégiumának udvara. A résztvevőket köszöntő Tamás Barna, a főegyházmegye ifjúsági főlelkésze elmondta, örül annak, hogy a CSIT-et egy hitét nem gyakorló ismerőse is úgy értékelte: itt őszintén boldogok a fiatalok. Ezt az egyik főszervező, Ferencz Evelin is megerősítette. Ő 2014-ben volt először a CSIT-en, és élményei megváltoztatták az életét. A másik főszervező, Bereczki Zsolt, a találkozó mottójára hívta fel a résztvevők figyelmét: érezzenek felébredést, találkozzanak Istennel, vele lépjenek tovább, és a találkozó legyen fordulat életükben! Tamás József püspök a Boldogasszony oltalmába ajánlotta a rendezvényt, és azt kívánta a fiataloknak, hogy a találkozón a Jóistent keresve, lelkiekben és emberségben gazdagodjanak, erősödjenek keresztény hitükben. Böjte Csaba ferences szerzetes, a rendezvény fő helyszíneinek otthont adó dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökeköszöntőjében Szent László királyra emlékezett, és arra kérte a jelenlévőket, hogy a kiengesztelődésről, megbocsájtásról, megbékélésről és az örömről szóljon a találkozó.

A megnyitón a csíkszeredai főkonzulátus képviselői, a gyulafehérvári hittudományi főiskola előljárói, az erdélyi ferences rendtartomány vezetője, a csíksomlyói ferencesek is részt vettek. A rendezvényt a napokban a támogatók közül többen is meglátogatták. (Hargita megye tanácsa és a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatta a rendezvényt.) Soltész Miklós, az EMMI államtitkára szerdától péntekig a programokon is részt vett. Azt mondta: ez a találkozó a közösségi élet csúcspontja, de fontos, hogy a résztvevők hazatérve másoknak is továbbadják az itt átélteket. Ezáltal jelek lesznek a világban, hogy megmarad a nemzet, a kereszténység. 


A találkozón tizennégy és harminc év közöttiek vettek részt. Minden reggel a ferencesek gondolatébresztőjével és FitZummal, vagyis zumbázással kezdődött a program. Délelőtt a résztvevők korcsoportonként hallgatták egy-egy léleképítő gondolat üzenetét. A 14–16 év közöttiek csoportjának András Teréz, magyartanár, a 17–19 éveseknek Kovács Imola művészettörténész, a húsz éven felülieknek pedig Mărgulescu Cotiso, a marosvásárhelyi Imádság Házának vezetője tartotta a léleképítő előadásokat. Minden napnak volt egy üzenete és célja. Szerdán arra hívták fel a fiatalok figyelmét, hogy „a Szentlélek az, aki felébreszti a szívüket!”, és aznap arra kérték a fiatalokat, ismerjék fel: Istennek terve van velük. A következő napokon arra kérték a résztvevőket, hogy engedjék Istent életükbe – gyógyíthassa szívüket, megújult szívvel járják Jézus útját –, döntsenek és fogadják szívükbe Jézust, tegyéláthatóvá életükben Isten tervét – éljenek Isten tervében. A tanításokon elhangzottakat kiscsoportos beszélgetések követték, amelyeken továbbgondolhatták a résztvevők a nap témáit. Ebéd után több mint harmincféle műhelymunka várta a résztvevőket. A textilfestéstől a focibajnokságig, a selfie-versenytől a társasjáték-bajnokságig mindenki azt a foglalkozást választhatta, ami a legvonzóbb volt számára. Esténként néptánctanítás, filmvetítés, „tehetségmutató”, pénteken dicsőítő koncert is színesítette a programot.

Meghitt és lélekemelő volt a találkozó fénypontjának tekintett, és a kegytemplomban, Tamás József püspök részvételével tartott szentségimádás, amelyet tanúságtétel és Csiszér László zenés áhítata kísért. Minden nap volt szentmise is. A szerdai liturgián Ilyés Zsolt, csíkszentléleki plébános arra kérte a fiatalokat, hogy lelkesedjenek és örüljenek, ne elégedetlenkedjenek, hiszen Isten sosem vádol, ő mindenkire szeretettel néz. Legyenek éberek, hogy meglássák, meghallják, érezzék, ismerjék fel Jézus szavát, és megtapasztaljátok mindazt, amivel az Úr megajándékozza őket. Csütörtökön Jakubinyi György érsek volt a szentmise főcelebránsa. Ő minden évben, amikor csak tehette, eljött a találkozóra, ahol „a nagyon pesszimista európai jövendőmondók ellenére” mindig megtapasztalható: Erdély-országban rövid időn belül nem hal ki a kereszténység. „Az ifjúságban érezhető az az erőtartalék, ami a jövőt jelenti. Aki ma fiatalon részt vesz a CSIT-en feltételezhetjük, hogy még 30-40 évig tanúskodik erről a kereszténységről, és átadja helyét az újabb ifjúságnak.”

A főegyházmegye elöljárója a találkozó üzenetével kapcsolatosan azt mondta: „fontos, hogy miután felébredtünk, és ráébredtünk minden nap újra a keresztényi mivoltunkra és kötelességünkre, ezt a meglelt boldogságot tudjuk továbbadni másoknak is, sugározzuk azt a keresztény életörömet, amire meghívott minket az Úr Jézus. A földi boldogság csak annyiban lehetséges részben, amennyiben már a felkészülés előre vetíti az örök boldogságot.” A csütörtöki liturgia szónokaként Tamás József püspök arra kérte a fiatalokat, hogy fogadják be Isten tanítását, ne legyenek se megátalkodottak, se szalmaláng-természetűek vagy túlhajszoltak.

Áldozzanak idejükből Isten szavának befogadására és engedjék, hogy Isten igéje formálja életüket. A pénteki szentmisét Fülöp László miklósvári plébános mutatta be, a prédikációban pedig Csíki Szabolcs medgyesi plébános azt mondta a fiataloknak, hogy a világ csábító, hamis igazsága közepette is a Szentírás legyen az isteni igazságokra mutató iránytű, és ne a földi kincsek utáni hajsza, aggodalom töltse be lelküket, hanem keressék, engedjék Isten igazságait életükbe. A találkozó záró szentmiséjén Tamás Huba székelyudvarhelyi lelkész volt a főcelebráns, a prédikációban pedig testvére, Tamás Barna ifjúsági főlelkész útravalóként arra biztatta a CSIT résztvevőit, hogy hitüket helyezzék biztos alapokra: az Istennel töltött személyes imaidőre, a Szentírás megismerésére, és lelküket erősítő szentségekre. A találkozó élményeit vigyék magukkal közösségükbe, az Oltáriszentséggel engedjék Jézust életükbe, és legyenek aktív tagjai a keresztény közösségeknek. 

A CSIT-et idén is flashmob és a találkozó himnusza zárta. A programokat különben a Csitinfo.ro honlapon és a CSIT Facebook-oldalán is bárki követhette. A napindítókat, tanításokat felvételről, a délutáni szentmiséket a közösségi portálon, és a Youtube-csatornán élő adásban is közvetítették. Így a rendezvény iránt érdeklődők is ízelítőt kaphattak a találkozó hangulatából, a helyszínen lévők pedig később a felvételeket újranézve is felidézhetik élményeiket.

A CSIT sajtóközleménye

(Fotó: Dénes Gabriella)

MEGOSZTÁS