Ami nem maradhat papíron avagy hogyan mondjuk Pilinszky verseit

Pilinszky 100 címen hetente követtük Pilinszky János versvideóit portálunkon, Laczkó Vass Róbert színművész és Józsa Ádám operatőr munkáit. A költő halála 100. évfordulóján Pilinszky-értelmezéséről, a költőhöz és verseihez való viszonyáról vall Laczkó Vass Róbert színművész. Az írás a Vasárnap 48. számának Fókusz-rovatában, a Pilinszky-összeállítás részeként jelent meg.

Nekem szegezték a kérdést: hogyan kell Pilinszkyt mondani? Fogalmam sincs, válaszoltam. És valóban: böngészve a Pilinszky-életművet, egyre jobban elbizonytalanodom abban, hogy van-e rá esélyünk valaha is fölfejteni azokat a mélyrétegeket, amelyek ott sűrűsödnek egy-egy négysorosban – vagy épp csak a Négysorosban. Tanítványaimnak mondom olykor, hogy a komolyan vehető versmondásnak ugyanannyi köze van a költői szándékhoz, mint amennyi a versmondó habitusához, egyik sem terebélyesedhet át a másikon. Ami mondani való – ha tetszik: a mondanivaló –, az lekívánkozik a papírról, de nem elégedhetünk meg azzal, hogy a saját képünkre és hasonlatosságunkra formáljuk, ugyanis nem csak bennünket képvisel egy költemény, amit a hallgatóság elé viszünk. Egyrészt hozzájuk szólunk a saját szándékaink szerint – miért éppen ott, miért éppen azt, miért éppen akkor és miért éppen úgy –, másrészt szólunk a költő szándékai szerint, az általa szerkesztett mondatokkal és töredékekkel, amelyek valamiért születtek éppen ott, éppen akkor és éppen úgy, ahogyan. A költői szándék igenis kibogozható az általa használt nyelvezetből és eszközökből, de csak ha kellő alázattal, türelemmel és ráhangolódással veszünk részt a szellemi kalandban.

Pilinszky kapcsán azonban úgy tűnik, ez is kevés. Ha végiggondolom, hogy verselőadóként honnan indultam és milyen út vezetett a Pilinszky-szövegekig, azt hihetném, hogy megérett rájuk az én időm, hiszen mostanra felgyülemlett bennem annyi feszültség, amennyivel a centenárium kapcsán már az élemtű felé fordulhatok, s ha nem is készül el időben a tervezett Pilinszky-estünk, a romkat.ro jóvoltából szerény körülmények között készülő kis videókkal mégis fölmutathatunk valamit az életműből.

Pilinszky János mégis nehezen adja meg magát. Úgy tűnik, húsz évnyi barangolás a magyar költészetben sem volt elegendő, hogy megérkezzek hozzá. Böngészhet az ember tudományos munkákat, foglalkozhat irodalomtörténeti vetületekkel, okoskodhat nem középiskolás fokon egy-egy rövidke költemény kapcsán – hiszen a szellemi alkímiában az asszociációs lehetőségek tárháza végtelen, mint az üveggyöngyjáték Hesse regényében, és a Négysorosról is publikáltak már terjedelmes tanulmányokat –, a szublimáció viszont annyira tökéletes Pilinszkynél, hogy egy-egy költemény átváltozik a legbensőbb titkot őrző Tabernákulummá. Nem véletlen, hogy ezzel a címmel is közölt verset.

Bámuljuk egy rövidke költemény lenyomatát a papíron, értjük a fogalmakat, amelyekkel operál, átlátjuk a nyelvi szerkesztésmód összefüggéseit, rezonálunk vele, de mégsem azonosulhatunk a rejtve maradó tartalommal, mert a lényeg odabent sűrűsödik a tabernákulumban, mi pedig egy vékonyka fénysugárba kapaszkodunk, ami a kulcslyukon kiszüremlik. Végső soron a színeváltozásról vagy az átlényegülésről is bennfentes híreink vannak csupán, és a feltámadáshoz sem viszonyulhatunk másként, mint rezonálunk az ígéretére, de hogy odabent, a barlangsírban pontosan mi történt, arról sosem lesz tudomásunk. Pilinszky kapcsán már a mi térfelünkön pattog a labda, de vajon mi hiányzik belőlünk? Talán a megvilágosodás képessége? Hallottunk arról, hogy némelyeknek sikerült, ám azt csak sejtjük, hogy mi volt ennek az ára, megérteni pedig csak az fogja, aki leszámol önmagával.

Úgy érzem, hogy a magunkkal való leszámolásban keresendő a válasz arra is, hogy mit kezdjen egy versmondó Pilinszkyvel. Töredelmesen bevallom, hogy a Pilinszky-kötetem darabjaira hullott, én azonban továbbra sem érkeztem meg hozzá. Látom a gondviselés munkáját abban, hogy a centenárium évében sem hagyta kikerekedni az Pilinszky-estet: araszolgatunk a cél felé, de mindeddig nem volt bátorságom az önmagammal való leszámolás verskódjainak megfejtéséhez. A verskód kriptográfiai szempontból úgy működik, hogy a küldő és a fogadó előre megegyeznek egy költeményben, amelyet szavanként, majd betűnként rejtjelezve használni fognak a kommunikációban. Pilinszky verskódjainál mindannyian ismerjük a költemény szövegét, a belső rejtjelezést viszont ki-ki magának fejti meg, s csak ezután válik értelmezhetővé a számára érvényes tartalom. Így kommunikálunk majd vele, s a költemények által a hallgatóságunkkal is.

Hogyan kell Pilinszkyt mondani? Fogalmam sincs, egyelőre mondom a magamét Pilinszky-versekbe csomagolva, miközben konokul próbálkozom a verskódok megfejtésével, hogy helyreálljon az a bizonyos egyensúly, amiről fentebb már beszéltem a versmondás kapcsán. A szándékaimmal tisztában vagyok, eszközeim is vannak már a kereséshez. Ennek egyik állomása volt a végéhez közeledő, 33 etüdös videósorozat, amelyet a romkat.ro jóvoltából szélesebb körben is megtekinthettek az érdeklődők. Ezúton köszönöm fiatal operatőr barátomnak, Józsa Ádámnak, hogy a sorozat kapcsán összecsiszolódtunk, Veress Gáspár zeneszerző barátomnak pedig azt, hogy türelmes hozzám a további keresésben. Lehet, hogy nem sikerül megvalósítanunk mindent, amire vállalkozunk, de sejtetik már magukat azok a Pilinszky-művek, amelyek nem maradhatnak papíron.

Laczkó Vass Róbert