Őszi virágok színpompája között sétálva örült a szív, de a lélek is, amikor betért Árpád-házi Szent Erzsébet emléknapján a Kolozsvár melletti Szamosfalva templomába.
Itt az Úr ajándékai, az emberek, akik megfáradtak a hét terhei alatt, a rózsafüzért imádkozták, hogy felüdülést nyerjenek, majd a Szent Erzsébet-litániával hangolódtak a legszentebb áldozatra. Megteltek a padok, a harangok hívó szava figyelmeztetett: elérkezett az idő, kezdődött is az ünnep. Az Isten irgalmasssága és jósága újra megmutatkozott, mert az ő ajándékai nemcsak a hívek számában látszott meg e napon, hanem a sok meghívott közül az Úr által a szolgálatra kiválasztottakban is. Nekik ő személyesen adott időt, lehetőséget és vágyat, hogy szeretetben egybegyűlve megkezdhessék a szentmisét. Velük telt meg a szentély, ennek méltó és igazi díszeivel, a papokkal, a diakónussal, akik szívüket-lelküket is elhozták a búcsúra, és az ott rég, szinte otthonra lelt ministránsokkal.
A szentmise bevezető részében ünnepélyesen megáldották a Szent Erzsébet szeretetszolgálatát jelképező cipókat, valamint a legendás történetre emlékeztető piros rózsákat. A szenteltvízzel meghintették a templomban levő élő virágokat, a híveket is.
A nap szentjére illő, Példabeszédekből való derék, istenfélő asszonyról szóló olvasmányt a megszokott rendben követte a szentlecke, amelyben Szent János apostol leginkább arra figyelmeztetett, hogy gyakorlati keresztényekként éljünk és ,,ne csak szóval és beszéddel szeressünk, hanem tettel és igazsággal” (1Jn 3, 18). Az evangélium kiterjesztette mindezeket az ellenség szeretetére is, mert arra tanított, hogy ne csak élvezzük a mennyei Atya irgalmasságát, hanem azt mi is gyakoroljuk, szeretve ezzel embertársainkat, még ellenségeinket is, ,,mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is” (Lk 6, 38b).
A szentbeszédben az idén szeptember 4-én Kovács Gergely érsek által felszentelt és Gyulafehérváron, valamint Veszprémben tanult Forró Csaba Roland diakónus Szent Erzsébet nyolc évszázaddal ezelőtti, de most is aktuális tanítására irányította a figyelmet. Kifejtette, hogy a mai embert a közömbösség jellemzi az igazsággal, a hazugsággal szemben, így egyre kevésbé tud szeretni, mert nem ismeri Isten igazi arcát, hanem egy karikatúrát róla, amit a világ alkotott. Saját arcát is akarattal eltorzítja és kényszeredett komorságot színlelve lassan elfelejt szeretni.
A beszélő figyelmeztetett arra, hogy Isten nem erre hívott meg bennünket, hanem életszentségre. Kérte, törekedjünk többre, mint amik vagyunk, hogy a szeretet gyakorlására képessé váljunk. Buzdított, hogy próbáljunk Isten szemüvegén keresztül és az ő szemével látni, hogy úgy tudjunk szeretni, ahogy ő szeretett bennünket. Akarjunk szeretni közösségeinkbe, a városba, ott ahol élünk. Óva intett, hogy ne érzelmeinkre hagyatkozzunk a szeretetben, hanem vizsgáljuk meg a másik embert ,,Jézus Krisztus szempontjából”. Legyen ,,az ő barátja az én barátom” is. Lássuk meg a feszínen levő mögött az emberben rejtőző Isten-arcot. Indítványozta, hogy érdeklődjünk szeretettel egymás iránt. Forduljunk oda embertársainkhoz, mert nem elég a jámborkodás, a vallási kötelezettség felvállalása, hanem az Istennel való kapcsolatomat élővé kell tennem a felebaráti szeretetben. Keressük mi is a másik ember értékeit, az Istenből táplálkozó szépséget, hogy szeretni tudjuk őt.
A szentmise befejező részében Ferencz Antal szentpéteri és szamosfalvi plébános megköszönte a paptestvérek, a királyi jelvény másolatát őrző lovagok jelenlétét, Muresán Mária kántornő lelket Istenhez közel vivő zenei szolgálatát. Kifejezte a szamosfalviakba vetett bizalmát, hogy képesek lesznek ezután is élővé tenni a szeretetet Isten, templom és hitük iránt valamint a felebaráti szeretetet.
A főcelebráns, Jánossi Imre, a Szent Mihály-plébánia segédlelkésze, egyetemi lelkész ünnepi áldással bocsátotta útra a jelenlevőket. A lelki útravaló mellett a távozók a szeretet jelképeit, a piros rózsát és a gondoskodó szeretet jeleként megáldott cipót és fánkot vihették magukkal otthonaikba.
Isten jóvoltából a résztvevők mosollyal távoztak, mert igazi ünnep volt együtt imádkozni, ünnepelni. Árpád-házi Szent Erzsébet, járj közben értünk, közel levő és az ünnepről távol maradt testvéreinkért! Áldj meg minket, Istenünk, hogy a gondoskodó szeretetet neked tetszően megélhessük életünkben!
Bíró Jolán Ilona
Fotó: Fodor György, Bíró Mária-Tímea
