A huszonkettedik évfolyam tagjaként 2017 és 2020 között járt alapképzésre a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Római Katolikus Teológia Karára Rózsa Rebeka. Elvégezte a Történelem és Filozófia Karon a levéltár szakot is, ami bevallása szerint jól kiegészítette a teológiai képzést. Jelenleg a teológia kar mesteris végzős diákja. A Sepsiszentgyörgyről származó diák szabadidejében kisgyerekeket tanít.
Mit adott számodra a teológia?
A teológia kar egy tudatos döntés volt számomra, mivel már kisgyerekként mindennapjaim része volt az egyházi életben való részvétel (kórus, ifjúsági kör, különféle misztériumjátékok). Egy nagy adag kíváncsisággal megfűszerezve kezdtem el a tanulmányaimat ebben a közösségben, hogy a későbbiekben jól tudjam kifejezni mindazt, amiben hiszek, s ezáltal másokhoz is el tudjam juttatni a Fennvaló dicséretének örömét.
Kettős évfordulót ünnepel idén a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Római Katolikus Teológia Kara. Az egyetem 440 évvel ezelőtt alapított intézményi elődjére, a kolozsvári jezsuita akadémiára tekint vissza, illetve a kar fennállásának 25. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból november 12–13. között Közelebb hozni a teológiát címmel nemzetközi jubileumi szimpóziumot szervez a kar, az elmúlt 25 évet pedig a 25 évfolyam diákjaival készült interjúkkal idézzük fel.
Egy másik szakom is volt emellett, mégpedig a Történelem és Filozófia Karon levő levéltár szak, amelyek egészen kiválóan egészítették ki egymást, hiszen az egyháztörténelem, amelynek különböző korszakairól tanultunk a teológia karon levő szakórákon belül, kényelmesen illeszkedett a világtörténelem megannyi eseményéhez; így hol innen, hol onnan összecsipegetve az apró részleteket, végül sikerült összeállítanom a nagy kirakós játékot.
Teológusok 
A teológia kar kezdetben misztikus helynek tűnt. Egy olyan helynek, amit gyermekded eszem szinte fel sem fogott, hiszen biztató társakat és megértő tanárokat kaptam én is (és a többiek is), amit elsőévesként, a nagy idegenben szinte meghálálni sem tudtam. Olyan barátokra tehettem szert, akik a családommá váltak. Ezt követték azok az élmények, amelyeket talán más kar nem is tudott volna biztosítani: számos eseményt szervezhettünk meg, ahol a tanárok és a diákok egyaránt jól érezhették magukat; ilyenek példának okáért a teológus gólyatáborok, a gyulafehérvári kispapokkal közösen szervezett teológus táborok, esetleg a Ferenc pápás irodalmi est, a különféle lelki és szórakoztató programok. De ide kell sorolnom az Erasmus+ lehetőségét is, amelynek során a budapesti jezsuiták körében tanulhattam pár hónapot. Most mesteris végzősként a tudást emelném ki, amit ez a maroknyi, de annál tüneményesebb tanári kör adott át nekem, nekünk; és itt nem csupán a teológiával kapcsolatos szaktudományok területére gondolok, hiszen számos esetben váltak ezek a tanárok édesapákká és édesanyákká, akik neveltek, biztattak és nem engedték el a kezünket.
Mit jelent 2021-ben kereszténynek lenni?
Az évek során néha akadályokba is ütköztünk, hiszen nem mindig habostorta hívőnek lenni, pláne a mai világban nem. Az egyháznak már nincs akkora tekintélye, mint ezelőtt néhány évszázaddal, rólunk is számos esetben gondolták azt, hogy tűzzel-vassal térítünk majd embereket, és persze mosolyogtunk, de elgondolkodtatott. Úgy gondolom, mi nem házaló és rákényszerítő tevékenységet tanultunk, sem a tanárainktól sem a felmenőinktől. A mai világban nem is az utcákon kell majd fel-alá járkálnunk és Hozsannákat énekelnünk. Helyette inkább a magunk csendességében megőrizni a buzgalmunkat, a hitünket, és példát mutatni ezzel másoknak. Úgy gondolom – beszéljünk bármelyik területéről az életnek –, az embereknek példákra és tapasztalatokra van szüksége, így kereszténynek lenni a mai világban olyan, mintha nevelők lennénk bizonyos árvaházakban. Nem ismerjük a gyerekeket, viszont jó példával és lelkesedéssel kell foglalkoznunk velük, hiszen nem tehetnek helyzetükről és tapasztalatlanságukról.
Milyen útravalót adnál a teológia elkövetkező nemzedékeinek?
Azoknak, akik a teológia karra vágynak jönni, azt üzenem, hogy „sose hagyjon el benneteket a remény!” (Suzanne Collins: Éhezők viadala). Lesznek könnyű és nehéz napok; vidám percek és szomorú helyzetek; lesznek jó barátok és szigoróbb tanárok; a libikóka pedig egyszer fent lesz, és egyszer lent. De mindig lesz egy felsőbb éves, akit kérdezhettek, mindig lesz egy tanár, egy könyvtáros, akivel beszélgethettek, és mindig lesz egy akadály, amit ha leküzdötök, erősebbé váltok. Ne adjátok fel sosem!
