Gyermekkorom egyik kedvenc játéka, amelyre nagy szeretettel emlékszem: a kirándulás. Barátnőimmel sokszor indultunk felfedezőutakra a kert végébe, a közeli rétekre, nagyszüleink és szomszédjaik kertjeibe, és ha felnőtt szemmel visszatekintek, az úticéljainkat mindig az aktuális olvasási/filmes élményeink és vágyaink határozták meg. Volt, amikor eltűnt kastélyok, titkos bejáratok és elsüllyedt aranybikák nyomában jártunk, máskor világ körüli utakra indultunk. Később gyakran jártunk Southfork nagy kiterjedésű farmján (nagymamám kertjében), ahol a Dallas családdal csevegtünk és sokszor napoztunk a (képzeletbeli) medence partján.
Felnőttként és pszichoterapeutaként úgy vélem, hogy a nyaralás, kirándulás a pihenés egy olyan aktív formája, amely fontos erőforrását képezi a mindennapjainknak, hiszen kimozdít a mindennapokból, a megszokottból és a rutinból. Ezért fontos, hogy amikor szabadságon, vakáción vagyunk, utazzunk el valahova, régi korokat idéző kifejezéssel élve: váltsunk környezetet. A környezetváltás sok pozitív változással járhat együtt, a legfontosabb, amit kiemelnék itt, az a perspektívaváltás. Ha elhagyjuk a megszokott környezetünket, távolság keletkezik, így a gondjaink, kérdéseink és kapcsolataink is más megvilágításba kerülhetnek. Amennyiben élünk ezzel a lehetőséggel, lehetőséget teremtünk a felismerésre, és a felismerések életünkbe való beépítése révén a változásra.
A felfedezések ajándéka is rejlik a nyaralásban, kirándulásokban. Felfedezhetek új helyeket és régi helyeket új szemszögből. A felfedezéseim nemcsak a helyekre vonatkozhatnak, hanem saját magamra is. Hogyan boldogulok egy új környezetben, kultúrában? Mennyire szorongok, ha nem beszélem az adott ország nyelvét? Hogyan hatnak rám a kihívások? Mennyire vagyok bevállalós, kíváncsi a környezetemre és annak sajátosságaira? Mennyire bízok meg a társamban?
A nyaralást, kirándulást mindenki megérdemli, és mindenkinek szüksége van rá. Szüksége van ahhoz, hogy visszatérve legyen ereje folytatni a megkezdett feladatokat, eleget tenni a kötelességeinek vagy éppen változtatni azokon. Szüksége van felnőttnek és gyereknek egyaránt.
A nyaralás gyakran válhat azonban szomorúságot és frusztrációt kiváltó és növelő témává, mert mi történik akkor, ha nincs anyagi keret a nyaralásra, ha nincs kivel menjek, ha nyáron nem kapok szabadságot, ha mindenki külföldre megy, de én semmilyen idegen nyelvet nem beszélek, ha beteg az egyik családtagom?
Használjuk a kreativitásunkat és gondolkodjunk a megszokottól eltérően.
Fontos, hogy felmérjük az anyagi lehetőségeinket, és annak függvényében hozzuk meg a döntéseinket. Ha az anyagi lehetőségeink szűkösek, akkor se adjuk fel a nyaralás/kirándulás tervét. Lehet nyaralni rövidebb ideig, meg lehet látogatni közeli helyeket, és ha nem az elégedetlenség hangján szólalunk meg, varázslatos lehet az, amit meg tudunk valósítani. Fontos az együttlevés élménye, ahhoz azonban, hogy ez megvalósuljon, az a hozzáállás, és nem annyira a hely függvénye. Meglephetjük szeretteinket azzal, hogy egy számunkra kedves helyet keresünk fel, amely életünkben fontos szerepet játszott, talán gyermekkori álmodozásaink színhelye.
Amennyiben úgy véli, nincs kivel nyaralni, ajánlom, nézzen jól körül a környezetében és beszéljen erről a gondjáról. Számtalan megoldás lehetséges az egyház(ak) által szervezett kirándulásoktól kezdve a különböző egyesületek, cégek által szervezett társas utazásokig. Legyenek közlékenyek és ugyanakkor kíváncsiak arra, hogy ki lehet önökhöz hasonló helyzetben, kihez tudnának kapcsolódni. Sok esetben az ehhez hasonló nyaralások segítséget jelenthetnek akkor is, ha külföldre utazna és nem beszéli az adott ország nyelvét/angolt.
Lehet, hogy nyaralni csak nyáron lehet, de kirándulni, üdülni minden évszakban, és a pihenésnek is mindig ideje van.
Mi történik, ha beteg van a családban, és ezért a család nem mehet sehova? Gondolkodjanak kreatívan és empatikusan. Amennyiben nem lehetséges a beteg családtaggal együtt elutazni, keressenek segítséget, akiben megbíznak, és utazzanak el, még akkor is, ha ez egy napra, egy hosszú hétvégére vagy netalán egy hétre lehetséges. Hazatértükben legyenek empatikusak, osszák meg az élményeiket, így az otthon maradt szerettük is részese lehet az önök élményének. A feltöltődés igénye és szüksége nem az önzőség jele, hanem az egészségmegőrzés szerves része.
Sok módja van az üdülésnek, és bár sok okos és hasznos tanácsot találunk ezen a téren, fontos, hogy mindenki az egyéni/családi helyzete függvényében tervezze és valósítsa meg ezeket. Sok olyan külső (anyagi, nyelvi nehézségek), élet és egészségügyi (betegség, mozgás korlátozottság, előrehaladott időskor, egyedülálló) és belső (bizonytalanság, gyász) tényező van, amelyen lehet, hogy pillanatnyilag nem tudunk változtatni, de valamin biztosan tudunk, és az a hozzáállásunk. Lehet, hogy idén nem három hetet fogunk nyaralni a görög/horvát/bolgár tengerparton, vagy az őszt sem Párizsban fogjuk köszönteni, de attól még kirándulhatunk egyet Kolozsváron, Szebenben, Segesváron, Sepsiszentgyörgyön, fürödhetünk a tordai sós tavakban vagy sétálhatunk Nagyvárad utcáin.
Használjuk a kreativitásunkat és gondolkodjunk a megszokottól eltérően. Engedjük el az így divatos, így kell csinálni, csak így érdemes, nem is igazi nyaralás, ha nem… − gondolatokat, és teremtsük meg azt, amit meg lehet, meg tudunk teremteni. Játsszunk, játsszunk nyaralást, kirándulást és pihenést.
Játsszuk, ami nincs, de lehetne.
Játsszuk, ami nincs, de szeretne
lenni. Esendő mimagunkat. (Szilágyi Domokos)
Kasza Izabella pszichológus
