Komor képet fest a jelenről és a lehetséges jövőről az a felerősödő társadalmi jelenség, ami a koronavírus-járvány mellékhatásaként jelentkezett az emberek körében, és amit a japánok hikikomorinak neveztek el.
Ez egy olyan szociokulturális mentális egészségi jelenség, amelyet 1998-ban Szaitó Tamaki japán pszichológus nevezett így el a „visszavonulni” jelentésű hiki és az „odabent lenni” jelentésű komori szavak összetételével. Ő figyelt fel arra a jelenségre, hogy a kilencvenes években extrém módon visszavonult életet kezdtek élni azok a pályakezdők, akik nem tudtak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Ezek a személyek egyfajta remeteséghez hasonló módon elvonultak otthonukba, és onnan csak nagyon ritkán jöttek elő.
A jelenlegi világjárvány szintén az otthonaikba kényszerítette az embereket, és bár ez első körben sokakban váltott ki ellenkezést, a frissebb felmérések szerint azonban a társadalom egy jelentős hányada a járvány elmúltával is kerülné a társas eseményeket és lehetőleg otthon maradna. A korábban normálisnak számító társas interakciók, mint az ölelés, puszi, kézfogás sokakban szorongást váltanak ki. Az elmúlt másfél évben pedig bizonyára sokunkban felmerült a gondolat, hogy az életünket szinte leélhetnénk otthon a pizsamánkban.
A kutatók szerint akkor beszélhetünk hikikomoriról, ha az egyén legalább hat hónapig él szociális izolációban, ez pedig negatívan befolyásolja a funkcionális működését vagy komoly szorongást vált ki belőle. A járvány visszavonulásra kényszerítette az embereket, gyakorivá vált az otthoni munkavégzés, megszűntek vagy korlátozva voltak a kulturális és társadalmi események, emellett viszont az internet-hozzáférés, az online játékok, videómegosztók lehetővé tették, hogy elviselhetővé váljon az elszigeteltség. Fennáll azonban annak a veszélye, hogy sokan hozzászoknak ehhez az állapothoz, és egyfajta önkéntes remeteségbe fordul át a korábbi kényszerhelyzet.
A remeték magányos visszavonultságban élő aszkéták (voltak), akiknél rendszerint az imádsággal párosul(t) a magányuk. Az újonnan formálódó modernkori remeteséget azonban alapvetően nem vallási megfontolások motiválják, és éber figyelmet igényelnek tőlünk: egyfelől azért, hogy mi magunk ne süppedjünk a világtól elzárt magányunkba, másfelől azért, hogy észrevegyük azokat az embertársainkat, akiket magával szippantott a hikikomori, és segítsük őket visszatalálni a közösséghez. Jézus ugyanis közösségre hív bennünket a köréje épülő communioegyházba.
