Mint a szelíd juhnyáj, amely menedékre betérni szokott az akolba, úgy gyűltek lassan, ki korábban, ki később a javítás alatt álló út közepén levő nyugalom szigetére, a kolozsvári Szent Péter és Pál-templomba. Hamarosan be is vonult a szent kereszt, akit vártunk és akiért ezt az ünnepi áldozatot közösen hívek, ministránsok és papok együtt bemutatunk, hogy életünk, ünnepünk legyen a Megváltóra emlékezve. Ő hagyta ránk ezt az ünneplési formát, hogy újra és újra találkozhassunk vele, mint a jó illatú és örök áldozatban megjelenővel. Általa és a szentmisén való részvétel által a közös áldozatban Isten iránti szeretetünket valljuk meg a hozzá szálló fohászok, imák által dicsőítve őt még a Szent Péter és Pál búcsúkor is.
A főcelebráns Jánossi Imre, a Szent Mihály-plébánia segédlelkésze a szentbeszédében az életet adó találkozásokra fordította figyelmünket, melyekben egymásra, gyökereinkre, közös múltunkra, értékeinkre, a jóra, az igazra, az örökre, az Istenből eredő vágyainkra találunk. Rávilágított és kimondta azt, ami az ottlevőkben közös volt: ,,a szívetek hozott és hívott benneteket találkozni, búcsút ünnepelni”. Az elhangzott evangéliumból, (Mt 16, 13-19)-ból, kiindulva az emberek Jézusról alkotott véleményét fejtette ki. Péter nemcsak véleményt alkotott Jézusról, hanem az Atya sugallta választ mondta ki: ,,Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!”. Jézus az, aki azért jött, ,,hogy megmentse és fölemelje az elveszettnek tartottat, mert ő az, aki elevenné teszi a reményt, amely lassan a legnagyobb hiány a világban”. Ő szeretetcselekedetei, tettei által vallotta meg és mondta ki, hogy mi mindnyájan hozzá tartozunk. Ő az, aki vállalta értünk a megtestesülést, a szenvedést, a gondban levést, a remegést, a feltámadást Isten dicsőségére, csakhogy megmutassa az Atya irátunk tanúsított szeretetét.” Ezért arra buzdított, hogy hallgassunk az Úr késztetésére és merjünk elindulni, hirdetni Isten tetteit ,,az élet minden területén, elérjünk mindenkit, még ha az jóhírünkbe, kényelmességünkbe” kerülne is, ha botránykővé is válnánk. Figyelmeztetett, hogy az egyház is ki van téve ,,a gonosz suttogásainak”. Loyolai Szent Ignác szavaival támasztotta alá ezt: ,,a gonosz úgy viselkedik, mint egy álnok szerető: titokban marad és él a lelepleződésig.”.
Az igeliturgia után a megszokott sorrendben következett az Úrfelmutatás, a közös Miatyánk, a kenyértörés, az Isten báránya, a szentáldozás, majd a befejező rész. Így a búcsú végén Takó István plébános az ilyenkor feltörő érzések mellett fontosnak tartotta, hogy szóljon a szívében levő örömről és háláról is, mert ezek a jók Istentől vannak. Háláját fejezte ki azért, mert ,,tanultunk együtt annyi megkülönböztetést, hogy hisszük és tudjuk azt, hogy Isten jó végre viszi” történéseinket, ha ráfigyelünk. ,,Változások idején, új helyzetben azt szoktam mondani, hogy: minden új körülmény új megtérést kíván” – folytatta. ,A keresztapa című kultuszfilmből ihletődve egy hasonlattal élt, mert az ember vágya az Isten országa és evangéliuma felé olyan, mint a kő, ami a vízzel találkozik, mely ,,megérinti, benedvesíti, de nem tudja átitatni”. Az ember is valahogy így van: ,,belelkesedünk, hálásak vagyunk, erőt gyűjtünk”, de nem itat át egészen Isten igéje. De a ,,kő képes átmelegedni, a követ képes átjárni a nap melege, amit megőríz, jobban mint a nedvességet”. Lehet sziklából, kőből, kőre építeni. ,,Szeretem ezt a templomot. Szeretem ezt a közösséget” – mondta. Megköszönte az igehirdetèst, Jánossi Imre segédlelkész segítségét, barátságát az elmúlt röpke év alatt. Hálásan köszönte a paptestvérek, a jelenlevők megértését, támogatását, az adományokat, a kétkezi munkákat, a kántorok, Geréd István, Potyó István, Muresán Mária, valamint Kovacsinszki Jolán magánénekes közreműködését és az egyháztanács áldozatos munkáját.
A hét-nyolc évvel ezelőttre tért ki, amikor az árván maradt plébániára kapott felkérést októberben, hogy ,,vállaljam el a plébánosságot augusztusig. Azt nem mondták, hogy melyik augusztusig”, de most ,,úgy néz ki, hogy erre az augusztusra gondoltak”– mondta. Kérte, ,,célozzuk meg augusztus 1-jét, hogy legyen akkor ez az augusztus. Augusztus 1-jén hálaadó szentmise lesz fél 10-rtől, együtt adni hálát az együtt töltött évekért.
A nyáj, mint akit leölésre szántak, úgy állta a szavakat némán, néhol felhüppögve, megtörve ezzel a csendet, könnybe lábadt szemmel, lepergetve ki-ki maga előtt a szép vagy olykor nehéz, de javára szolgáló emlékeket, mindazt, ami összekötötte a pásztorral, aki igyekezett az Úrhoz terelni a rábízottakat. Az Isten akaratát elfogadó engedelmes szőlőmunkás a tétlenségbe vivő szomorkodás helyett imát kért magáért és utódjáért, a leendő plébánosért. Ő maga is személyesen ezen búcsú napjától kezdődően egy másik közösségért is imával tartozik.
Bíró Jolán-Ilona
