Három papszentelés előtt álló diakónus, a VI. éves teológiai hallgató ditrói Küsmödi Csongor-Ignác, a segesvári Miklós Szilárd és a máréfalvi Olasz Béla, valamint a pasztorális éve második félévét Kolozsváron töltő szépvízi Szabó-Mihály Csongor szolgálatával tett tanúságot a szentháromságos egy Istenről a kolozsvári piarista templomban.
A Szentháromság tiszteletére ünneplőbe öltöztetett piarista templom szentélyét még szebbé tette a a koncelebráló papok között szolgáló, felszentelés előtt álló diakónusok, a VI. éves ditrói Küsmödi Csongor-Ignác, a segesvári Miklós Szilárd és a máréfalvi Olasz Béla, valamint a pasztorális gyakorlatát töltő szépvízi Szabó-Mihály Csongor jelenléte. Valamennyiüket a helyi közösség ismeri korábbi években kifejtett lelkiismeretes, ügyes szolgálatuk révén.
László Attila főesperes-plébános a bevezetőben az Atya irántunk való szeretetéből indult ki, aki értünk még a Fiát is közénk, a világba küldte, hogy általa megismertesse és kinyilatkoztassa önmagát, szeretetét, sőt hírül adja, hogy még ajándékot is készített számunkra: a Szentlelket. Így jobban megérthetjük Isten belső életét. Hamarosan a templomot betöltötte a tömjén illat, mert Krisztus jelképpei előtt hódolatunkat, szeretetünket, Isten felé szálló imánkat ünnepélyesen fejezték ki a szolgálatot végzők a füstöléssel az oltár, a feszület és a hívek előtt. A bűnbánati liturgikus részt kiegészítve a lélek tisztulását segítette elő a szertartásban a hívekre hintett szenteltvíz. Ezalatt is bocsánatot kérhettünk Istentől elkövetett bűneinkért, mulasztásainkért. A ránk hulló szenteltvíz cseppjei előkészítették szívünket, lelkünket a legszentebb áldozatra.
Olasz Béla mint visszatérő harcos, Krisztus katonája, akinek megadatott, hogy megismerje gyakorlati éve alatt Kolozsvár ezen közösségét és templomát, most otthonosan kezdte tanúságtételét. A Szentháromságról mint egy, örök és igaz titokról szólt a jelenlévőkhöz, mely felszabadító azoknak, akik át tudják adni magukat az ő akaratának. Ha az önátadást szeretettel és szeretve tesszük, akkor még ha megfeszítés, nehézség is társul hozzá még az is könnyűvé válik, mert Isten lehajol a hozzá tartozóhoz szeretetével, jóságával, megértésével. Az ő szeretete már a teremtés előtt létezett és mindig meg fog maradni. Ezzel magához vonzza és lefoglalja az embert. Az Atya, Fiú, és Szentlélek szentháromságos kapcsolata a teljes szeretetre, bizalomra ad jó példát. A Fiú engedelmessége az Atyából táplálkozik, mert tekintete rá irányul. Az Atya tekintete bennünket is mint elfogadott gyermekeit bizalommal tölt el. Bizalma van irántunk, mert ránk bízta egyszülött Fiát, de még a körülöttünk levő világot és a másik embert is. A bizalom életet ad. Ajándékozásra késztet, hogy feltételek nélkül mi is ingyenesen, a Szentlélek segítségével önmagunkat, időnket, egész lényünket Isten és mások szolgálatába adjuk. Ha ráérzünk és befogadjuk a Szentháromság szeretetének titkát, akkor életünk virágba borul a mások felé fordulás szeretetében, melyet szabadság és öröm kísér. A szeretet és bizalom folytán élet fakad. Ekkor van esélyünk kigyógyulni bűneink rabságából, meg tudunk bocsátani, megértünk másokat és át tudjuk adni magunkat az ő irányításainak, bizalommal rá tudunk hagyatkozni és segítsége által cselekedeteink megújulnak és Istennek tetszővé válnak.
A könyörgésben és a tanúságtevést megelőző ige felolvasásában a Kolozsváron tanuló egyetemistáink fohászkodtak az Úrhoz és ismertették a megfelelő igerészeket a maga helyén.
A szentmise befejező részében Takó István egyetemi lelkész szólt a jelenlevőkhöz és főleg az övéihez, egyetemistáihoz, akik élettel töltötték be az Isten jelenlétéről tanúskodó piarista templomot. Pilinszky Jánost idézte: ,,Rossz voltam, s te azt mondtad jó vagyok”, kiemelve Isten jóságát és irgalmasságát, aki bűneink ellenére is a templom búcsújában egészen közel szeretne jönni hozzánk. A Kárpát-medencében egyedinek nevezte Isten ezen hajlékát, mert itt ,,egymás mellett ennyi közösség, ilyen sokféle nyelven: magyarul, románul, olaszul, angolul, franciául keresi a kapcsolatot a Szentháromságos Istennel”. A Kolozsvárra érkező és innen elmenő egyetemistáknak köszönhetően évente megújuló közösségnek nevezte az ott Istent és lelki nyugalmat kereső odajárókat, mert az évek során sokan megfordultak ott és otthonra, a közösség megtartó erejére leltek a piarista templomban. Hálásan megköszönte Istennek és mindazoknak, akik ezt az otthonratalálást elősegítették munkájukkal, bizalmukkal, építő kritikáikkal, hűségükkel. Köszönetet mondott a Szent Cecília kórusnak, élén dr. Potyó István karvezető-tanárnak és a zenészeknek, hogy a szentmisét felemelővé tették Mozart Sursum Corda szentmise zenei elemeivel és mindazoknak, akik az ünnepet előkészítették.
A templom lassan kiürült, de az Isten szeretetével megtelt lelkek még a templom előtti beszélgetéssel hosszabbították meg az ünnepet, mert az Isten jelenlétében történő találkozásokból nem könnyű a búcsúzás, annál könnyebb a szeretetben való egymásrafigyelés.
Bíró Jolán-Ilona
