Megszokott vagy rendhagyó? Beleszokunk, hogy szabadon mehetünk a csíksomlyói búcsúra, aztán közbeszól egy vírus, és a kommunista rezsim bukása után is van olyan, hogy nem szabad, nem lehet. Az idén azonban már szinte helyreállt a rend. A szünet talán arra volt jó, hogy még jobban értékeljük, milyen rendkívüli csoda lehetőségének birtokában vagyunk. Bilibók Géza tusnádfürdői plébános jegyzetét Csúcs Mária helyszíni felvételei kísérik.
A búcsús szentmisén egy fogyatékkal élő ember jött gyónni. A szavak nehézkesek voltak, annál nyíltabban értettük egymást; helyesebben: jobban értettem azt, aki lehetnék.
Miközben a feloldozást adtam, ennek az embernek ragyogott a tekintete, mintha kacagott volna a szeme. Lassan lépkedett tovább, kísérője segítette. Hosszan néztem utána, amíg eltűnt. A tekintetét nálam hagyta, kitörő belső boldogságának a jelét.
Így kellene élnem; így kellene élnünk! — jött a döbbenetes felismerés. Amikor bocsánatot kérünk, amikor imádkozunk, amikor egymással beszélünk, amikor egy beteg embert vigasztalunk, valójában ilyen tekintettel lehetne azt tenni.
Közben mentőorvosok szaladtak el mellettem, valószínűleg valaki rosszul lett. Arra gondoltam, lám, történhet körülöttünk, velünk és bennünk sok minden, de a kincset, amit ez az ember hordoz és felém is közvetített, senki nem zárhatja be, nem veheti el.
