EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.
Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. (Jn 15,1-8)
A szőlőtő és szőlővessző képe, amelyet a mai evangélium tár elénk, a hívő ember és Isten kapcsolatára irányítja a figyelmünket. Manapság egyre gyakrabban és egyre könnyebben beszélünk az Istennel való kapcsolatunkról. Számomra érthetetlen, misztérium ez a kifejezés.
Jézus a szőlőtő és mi, benne hívők a szőlővesszők. Ez egy igen veszélyes kijelentés. Azt a meggyőződést ébreszti bennünk, hogy cselekedeteink háttér-sugallata úgy érkezik meg hozzánk, mint ahogy a növény éltető nedve a gyökértől a törzsön keresztül a hajtásokba áramlik. Mintha mi, hívők ennek az ellenőrizhetetlen, de mégis éltető áramlásnak tehetetlen elszenvedői lennénk. És ezt a benyomást csupán erősíti az evangélium kijelentése: Nélkülem semmit sem tehettek.
Vajon tényleg azt mondja Jézus a szőlőtő és szőlővessző hasonlatával, hogy semmit sem tehetünk nélküle? Vajon elképzelhető, hogy isteni hatalma magába olvasztja a mi teljes szabadságunkat? Vajon amikor mi (titokban) rosszat teszünk, akkor is isteni kegyelem segít bennünket, hogy diadalra vigyük a sátán művét?
Olyan gyakran védekezünk azzal, hogy majd Isten megoldja. Csak imádkoznunk kell, és minden jóra fordul. De Isten semmit sem tesz helyettünk. Csupán velünk. Isten éltető ereje, a forrás, nem szab korlátokat saját szabadságunknak. Amikor cselekszünk, saját döntésünk mentén tesszük azt. Ha nem mi cselekednénk, ha nem mi hoznánk a döntéseket, sosem mondhatnánk, hogy vétkeztünk. Mindig Istent kellene kérdőre vonnunk, hogy miért engedte meg a saját bűnünket – elvégre mi csak az isteni erő folytatásai vagyunk. De fordítva is igaz: a jót, amit meg kell(ett volna) tennünk, nem fogja megtenni helyettünk más. Isten sem. Nem fog ellenállni mindannak a rossznak, amelyet cselekedeteink, döntéseink beengednek a világba. Nem védekezhetünk azzal egy-egy rossz döntés után, hogy „ez Isten akarata”. Nem! A felelősség teljesen a miénk még akkor is, ha éltető erőnk végső soron Istentől, a szőlőtőtől származik.
Kerényi Károly szerint az evangélista azért emeli ki Jézus beszédeiből ezt a képet, mert a pogány politeista vallással szemben akarja megvédeni a hívőket. Dionüszosz a bor istene volt, aki évente meghalt és újjáéledt. Vele szemben hangsúlyozza Jézus: Én vagyok az igazi szőlőtő. A bor istenének újjáéledését évente ünnepelték, ilyenkor a követői tivornyákat rendeztek. Úgy képzelték, hogy istenük teste a borban egyesül velük, a mámoros állapotot pedig a nedűben lakozó isteni lélek idézi elő. Ilyenkor feloldódtak a gátlások, megszűntek a korlátok, a jókedv és az ösztönökkel való zabolátlan keveredés lett úrrá a gőzös agyakon. Ezt az érzést úgy tekintették, mintha titokzatos, isteni sugallat gerjesztené bennük a hazug jóérzést, az élvezetekkel teli örömöt, a mérgezett és felelősség nélküli boldogságot. Nem biztos, hogy Kerényi állításai igazak, de innen nézve a szőlővessző példája új értelmet nyer. Pontosan az ellenkezőjét annak, amit igen könnyen tulajdonítunk neki. Nem a mámoros, tévesen misztikusnak értelmezett, felszínes jóérzésre hív bennünket Krisztus, hanem életünk kivirágoztatására. Nem azért tapadunk rá mint igaz szőlőtőre, hogy ő majd megoldja problémáinkat, hanem az ő közelsége, szeretete azt akarja, hogy életünk a maga módján teljes legyen. Hogy a szervesen áradó kegyelmi segítséggel karöltve eljussunk a gyümölcsöző életre. Ezek a gyümölcsök nem a piaci logikának engedelmeskednek, nem kell „produkálnunk” őket, hanem életünk kifejeződéseként örvendenünk kell a teljességnek.
László István székelyszenttamási plébános
Megjelent a Vasárnap 2021/18. számában.
