Az örmények ellen elkövetett népirtásra emlékeztek ökumenikus imádság keretében Rómában a Tiberis szigetén álló Szent Bertalan-bazilikában. A megemlékezést Kurt Koch bíboros, a Keresztények Egysége Pápai Tanácsának elnöke vezette. A szertartáson részt vett Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa, az örmény apostoli egyház és az örmény rítusú katolikus egyház, az anglikán, az ortodox, az evangélikus, a metodista egyházak képviselői valamint Örményország Szentszékhez és Olaszországhoz akkreditált nagykövetei.
Az ökumenikus emlékezés homíliájában Koch bíboros a keresztény vértanúság történetét tekintette át, hangsúlyozva, hogy napjainkban világszerte a keresztény vallást üldözik legnagyobb mértékben, az utóbbi időben a vallásuk miatt mártírhalált szenvedettek 80 százaléka keresztény.
Az április 25-én, vasárnap este tartott ökumenikus szertartás során János evangéliumából, Jézus búcsúbeszédéből olvastak fel: „Ne legyen nyugtalan a szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek.” (Jn 14,1-4)
Koch bíboros beszédében hangsúlyozta: Jézus szeretetté alakította a rajta gyakorolt erőszakot azzal, hogy életét adta az emberekért a kereszten. Keresztje a legradikálisabb formájú szeretet. Jézus számunkra a legeslegelső vértanú. Mint eredeti vértanúság, Jézus missziója egyidejűleg minden mártírium őstípusa.
A keresztény vértanú jellemzője, hogy nem keresi a vértanúságot önmagában, hanem Jézus Krisztusba vetett hite következményeként fogadja. A keresztény vértanúság megkülönböztető jele tehát a szeretet. Minthogy a vértanú gyakorlatba ülteti át a szeretet győzelmét a gyűlölet és a halál felett, a keresztény vértanúság az Isten és a testvérek iránti szeretet legfőbb formája, ahogy azt a II. vatikáni zsinat tanítása hangsúlyozta: „A vértanúságot tehát – mellyel a tanítvány hasonlóvá válik a Mesterhez, aki a világ üdvösségéért szabadon fogadta a halált, és a vérontásban olyan lesz, mint ő – az egyház a legnagyobb ajándéknak és a szeretet legnagyobb próbájának tekinti. Keveseknek adatik meg, de mindenkinek készen kell lennie arra, hogy megvallja Krisztust az emberek előtt, s őt az Egyház történelméből soha nem hiányzó üldözések közepette kövesse a keresztúton.” (Lumen Gentium 42.)
A zsinat „a szeretetnek ezt a legfőbb bizonyítékát” elismeri nemcsak a katolikus egyház vértanúiban, hanem más egyházak és keresztény egyházi közösségek mártírjaiban is. Ez a mély elismerés egyre jobban elterjedt a keresztények között, főként a huszadik században, melynek elején az örmény keresztények véres vértanúságot szenvedtek az örmény nép genocídiuma idején, amelynek emlékezetére összejöttünk ma – utalt Koch bíboros a közös imádság alapjára. Attól kezdve a kereszténység mind jobban a vértanúk egyháza lett, mással összehasonlíthatatlan mértékben. Valójában ma több vértanú van, mint az első századok keresztényüldözései során. A hitük miatt üldözött emberek nyolcvan százaléka keresztény. A keresztény hit ma a világon a leginkább üldözött vallás – állapította meg a Keresztények Egysége Pápai Tanácsának elnöke.
Minden egyháznak és keresztény egyházi közösségnek megvannak a maga vértanúi. A keresztényeket ma nem azért üldözik, mert ortodox vagy keleti ortodox, katolikus vagy protestáns keresztények, hanem mert keresztények.
A vértanúk ökumenizmusában – mondta Koch bíboros – megtaláljuk a keresztények közötti egység alapját és remélni lehet, hogy a keresztény vértanúk segítenek a teljes egység megtalálásában. A korai egyháznak ezt a hitbéli meggyőződését fejezi ki ismert megállapításuk: „Sanguis martyrum semen Christianorum”, a vértanúk vére a kereszténység magvetése. Ebből adódóan remélhetjük, hogy oly sok mai vértanú vére a jövőben Krisztus egyetlen teste egységének magja lesz.
Az örmény vértanúk megnyitották a szemünket erre a látásra a huszadik század elején történt véres harcok nyomán. Arra emlékeztetnek, hogy a vértanúság nem peremjelenség a kereszténységen belül, hanem az egyház sarokpontja. A vértanúság a kereszténység lényegi jegye, amiért is a kereszténység nem létezhet vértanúság nélkül, hiszen Krisztus követésével együtt jár a mártírium. A vértanú keresztény ugyanis nem egy nemes eszméért hal meg, legyen az akár az emberi méltóság legmagasabb ideálja, hanem Jézus Krisztussal együtt feszítik meg, ahogy a svájci Hans Urs von Balthasar mondta: „A vértanú meghal azért, aki már meghalt érte”.
Az örmény vértanúk kiváltságos módon tettek tanúságot erről a krisztusi dimenzióról. Mint a világ történelmében első keresztény állam tagjai hűségesek maradtak apostoli hitükhöz és életüket adták Krisztusért. Az eredeti görög szó – martys – jelentése értelmében tanúságtevők ők, nem csak szóval tettek tanúságot, hanem az életükkel. Példájukban az evangélium ígérete valóban beteljesedett, lakhelyet vettek az Isten mellett, az örökkévalóságra. Miközben hálát adunk példaszerű tanúságtételükért, kérjük a közbenjárásukat földi zarándokutunk számára – zárta homíliáját Kurt Koch bíboros, a Keresztények Egysége Pápai Tanácsának elnöke az örmény népirtásra emlékező ökumenikus szertartáson mondott homíliájában.
Forrás: Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
