Gondolatok a szerelemről és a szeretetről

0
4783
A szerelem nem azonos a szeretettel. Illusztráció: Pixabay

A szeretet olyan, mint hallgatni egy szimfóniát. Szeretni annyit jelent, hogy érzékeljük a szimfónia egészét – írja Szabó Anikó. A szerelemről és szeretetről szóló gondolatait az alábbiakban olvashatják.

A szerelem élménye

Találkozunk valakivel, akit vonzónak találunk. A külalakja, a személyisége varázsütésként ér minket. Kezdünk megismerkedni vele. Előfordul, hogy a bizsergés már az első randevún elmúlik. Kiderül róla valami, ami miatt nem akarunk többet találkozni vele. De az is lehet, hogy a végén már az egész testünket átjárja egy kellemes, bizsergető érzés. Alig várjuk, hogy újra együtt lehessünk, és az érzéseink felerősödnek, boldogok vagyunk és reméljük, hogy az érzés kölcsönös. Ő az utolsó gondolatunk elalvás előtt, és mihelyt felébredünk, ő jut eszünkbe elsőként. Egész lényünk az ő varázsa alatt áll. Tökéletesnek érezzük és azt hisszük, ez az igazi szerelem, ami örökké tart. Semmi nem állhat közénk.

A szerelem maradandóságának vágya azonban csak ábránd, nincs sok köze a valósághoz. A szerelem átlagos élettartama két év. Ezután kezdődik a lényegi feladat. Mert miután leszállunk a fellegekből, akkor kezdjük meglátni valójában, milyen is a másik. Míg korábban a kevésbé szimpatikus vonásait is szeretni tudtuk, a lila köd nélkül már lehet, hogy bosszantónak érezzük. Kinyílt a szemünk és meglátjuk a hibáit. Ami fölött elsiklottunk, míg szerelmesek voltunk, most előtérbe kerül. És döbbenten kérdezzük magunktól: ki ez az ember, hogy is tudtam beleszeretni?

Amikor szerelmesek vagyunk, akkor nem látunk tisztán. Bármikor, amikor felbukkan egy erőteljes érzés, akár pozitív, akár negatív, nem látjuk tisztán a másikat. Az érzelem elhomályosítja a látásunkat. A saját szükségletünket vetítjük ki rá.

Szerelemhormon

A szerelem gyönyörű érzés. Öt méterrel a talaj fölött lebegünk, minden szép, rózsaszín felhőben úszunk. Ilyenkor a hormonok is közrejátszanak. Amikor szerelmesek vagyunk, fenil-etil-amin hormon, „szerelemhormon” termelődik, ami az agyunkat stimulálja. Olyan hatású, mint a kábítószer, elbódít, a szerelem mámorába kerül az ember. Emiatt érezzük magunkat rózsaszín felhőben, és csak azt látjuk a másikban, akibe szerelmesek vagyunk, akit látni akarunk. Nem vesszük észre a hibáit, vagy ha meg is látjuk, abba is szerelmesek tudunk lenni. Boldogok vagyunk. Amikor szerelmesek vagyunk, mindenről megfeledkezünk. Nem vagyunk éhesek, elfelejtünk inni, nem tudunk aludni se a szerelemtől, dolgozni sincs kedvünk, mert legszívesebben csak álmodoznánk. Ha egy szerelemnek úgy van vége, hogy mi szerelmesek vagyunk, de a másik elhagy, akkor egy idő után leáll a szerelemhormon termelődése, mély depresszió követheti ezt az időszakot. A szerelemhormon termelésébe egy idő után belefárad az agy és leállítja a termelődését. A pszichológiai kutatások szerint két év után az agy leállítja a fenil-etil-amin hormon termelését. Ekkor már nem lebegünk, és ilyenkor szembesülünk azzal, hogy ki is valójában a másik ember, akibe beleszerettünk.

A szeretet választás dolga

A hétköznapi élet apróságai sok vita tárgyát képezhetik, a tekintet szúrni képes, a szavaknak megsemmisítő erejük lehet. A problémát a téves elképzeléseink okozzák. Illúzió, hogy a szerelem örökké fog tartani. A szerelmesek könnyen egymás ellen fordulhatnak. Két különböző személyiség. A mindennapok valósága közénk áll, és könnyen kiábrándulhatunk egymásból.

Két lehetőség van: vagy teljesen elhidegülünk egymástól és elindulunk egy új szerelmi élmény keresésére, vagy vállaljuk egymás szeretését, időt és energiát fordítunk arra, hogy megtanuljuk szeretni egymást.

A szerelem nem azonos a szeretettel. A szeretet tanulható, a szerelem nem. A szerelem nem akaratlagos, nem választás eredménye. Akármennyire is szeretnénk, nem idézhetjük elő a szerelmet. Sokszor teljesen váratlanul jön be az életünkbe. Akár a legkevésbé alkalmas időben és a legváratlanabb személlyel.

Ha a szerelmi láz még tart, amikor összeházasodunk, akkor a szerelem elmúltával, amikor előtérbe kerülnek a különbözőségek, feltesszük magunknak a kérdést: miért is házasodtunk össze? Hiszen semmiben sem értünk egyet.

Akkor most már az a sorsunk, hogy boldogtalanul éljünk? Vagy próbálkozzunk újra? Megoldás lehet az, ha a szerelem élményét átmeneti magaslatként fogjuk fel, és miután ez elcsitult, elindulunk az igazi szeretet útján. Ez önfegyelmet igényel, de tőlünk függ. A szeretet választás dolga. Ha megtanuljuk egymás szeretetigényét betölteni, akkor kölcsönösen érezni fogjuk, hogy mindenkinél fontosabbak vagyunk. Ez pozitív hatással lesz az életszemléletünkre és a képességeink kibontakoztatására ösztönöz. Másképp hajlamosak vagyunk sötéten látni a világot, és képtelenek leszünk kiaknázni a bennünk rejlő lehetőségeket.

Párkapcsolati problémák

A média nagymértékben hozzájárul, hogy hamis képünk legyen a szerelemmel kapcsolatosan. Ideákat kergetünk, aminek semmilyen valóságalapja nincs. Párkapcsolati problémáknál érdemes az alapoktól elindulni. Olyan alapoktól, mint a kommunikáció. Tanuljunk meg kommunikálni, hogyha van bennünk valami, amit szeretnénk, akkor ezt fejezzük ki a másiknak és merjük elmondani neki. Máskülönben honnan tudja? Ne várjuk el tőle, hogy olvasson a gondolatainkban és találja ki, mire vágyunk. Létezik olyan, hogy egymásra hangolódunk és ráérzünk a másikra, de ez nem mindig működik így. Ahhoz, hogy kommunikálni tudjunk, tisztában kell lennünk saját magunkkal, az érzéseinkkel, a gondolatainkkal, vágyainkkal.

Ha nem vagyunk jól, ki vagyunk billenve, nem tartjuk magunkat elég vonzónak, ügyesnek, ha nem vagyunk tisztában a valódi értékeinkkel, vagy a párkapcsolattól várjuk a boldogságunkat, mert ott majd megadnak nekünk mindent, akkor örüljünk annak, ha nincs mellettünk senki és nem jelentkezik be senki az életünkbe. Mert olyasvalaki jöhet, aki bántani fog minket, mert az elvárásaink azt sugározzák, hogy nem vagyunk elég jók.

Ha vonzódunk valakihez és esélyt adunk a másiknak, pillanatnyi örömet lelhetünk benne. Ezt az érzést azonban gyakran kimerültség, unalom követi. Vagy ha az öröm kitart, bejön az aggodalom. Remélem, meg tudom tartani… Remélem, más nem csábítja el… Birtoklási vágy, irigység vesz erőt rajtunk, a veszteségtől való félelem… Ez nem szeretet. Ha a boldogságunkat egy másik embertől tesszük függővé, a kezébe adjuk a hatalmat és rettegni fogunk. Manipulálásba kezdünk. Ilyenkor nem engedhetjük szabadon ezt a személyt, hisz a boldogságunk függ tőle. Teherré válunk. A szeretet nem magányunk csillapítása. Az emberek üresnek érzik magukat és azon iparkodnak, hogy ezt az ürességet mással töltsék be. Ez sem szeretet. Ha igazán szeretünk, akkor örülünk a másik jelenlétének.

„Amikor egy íjász nem a trófeákért lő, akkor teljes birtokában van a képességeinek. Ha egy bronzcsatáért lő, akkor már rögtön ideges lesz… A díj miatt vívódik. Már számít neki. Többet gondol a nyerésre, mint a lövésre, és a győzelem akarása megfosztja erejétől” (Csuang Csou). Azok a házasságok, amelyek kizárólag a vágyra épülnek, törékenyek, bizonytalanok. Ahol felbukkan a birtoklási vágy, ott félelem van. Ahol félelem van, ott nincs szeretet, hiszen gyűlöljük azt, amitől félünk.

A boldogság alapja

Ha nem vagyunk jól önmagunkkal, ha nem tudjuk tisztelni, szeretni, értékelni önmagunkat, akkor a körülöttünk levő emberek sem fognak. Onnan tudjuk lemérni, hogy vagyunk önmagunkkal, hogy mit kapunk a külvilágból. Ha folyamatos bántást, az azt jelenti, hogy mi magunk is bántjuk magunkat. Nem adjuk meg magunknak a szeretetet és az elfogadást. Ha megadjuk magunknak ezt, akkor nem fogjuk a külvilágból várni. Nem függünk többé a külvilág impulzusaitól. Ez a harmóniánk, boldogságunk alapja. Az számít, hogy mit mondunk, mit gondolunk magunkról, arról, hogy hogyan élünk, milyen értékekkel rendelkezünk. Ha ez megvan, akkor kívülről bármi érkezhet, nem fog zavarni. Az ő dolguk, ha másként látnak, nem keveredünk velük vitába.

Ha jól vagyunk önmagunkkal, megváltozik a kisugárzásunk és vonzóvá válunk. Mert belső harmónia és szeretet van bennünk. Ha jó párkapcsolatban akarunk lenni, akkor előbb önmagunkkal kell lerendezzük a viszonyunkat. Nem kell magunkat összehasonlítani senkivel. Abban a pillanatban, ha méricskélni kezdjük, hogy jobbak vagy rosszabbak vagyunk, már nem vagyunk önmagunk. Ha foglalkozunk magunkkal, el fogunk jutni oda, hogy el tudjuk engedni a külső kontrollt, és felfedezzük azt a csodát, aki mi vagyunk. Az önmagunkkal való viszonyunk meghatározza, hogy milyen típusú ember érkezik az életünkbe, vagy aki már benne van, az hogyan fog reagálni ránk. Párkapcsolaton belül is a másik fél is nagyon könnyen tud változni és változik is, amint mi is változunk, ha viszont a társunk nem szeret, hanem durva, bántó kapcsolatban vagyunk, akkor könnyen elválnak az útjaink. Ne a párkapcsolattól akarjunk boldog lenni, mert akkor kiszolgáltatottak leszünk és sérülni fogunk. Tehát ha azt akarjuk, hogy valódi szerelem legyen az életünkben, akkor kezdjük el szeretni magunkat.

Amikor elhagyjuk a félelmeinket, a ragaszkodásainkat és az illúziókat, akkor tudni fogjuk, mi a szeretet. A szeretet annyit jelent, hogy tisztán érzékelünk. Pontosan, tisztán látjuk a másikat olyannak, amilyen valójában. Sokszor viszont ha egymásra nézünk, nem a másikat, hanem egy elképzelést látunk. Például ha van egyfajta tapasztalatunk a másikkal kapcsolatban, ezt a tapasztalatot eltároljuk a memóriánkban. Hozunk egy ítéletet, ami ezen a tapasztalaton alapszik. Hurcoljuk magunkkal és ennek alapján viszonyulunk a másikhoz, nem pedig az alapján, amilyen éppen most.

Pál apostol korintusiaknak írt első levelében mondja, hogy a szeretet nem rója fel a gonoszt. A szeretetnek nincsenek feljegyzései a jó tettekről sem. A jelen pillanat frissességében lát és arra reagál.

A szeretet olyan, mint egy szimfóniát hallgatni. Szeretni annyit jelent, hogy érzékeljük a szimfónia egészét. Nem csak a dobot halljuk, hanem az összes hangszert egyszerre, a maga teljességében. Nyitott szívünk van mindenre és mindenkire.

Indiai költők szépen meg tudták fogalmazni ezeket a gondolatokat: lehetséges-e egy rózsának csak a jó emberekre bocsátania az illatát és visszatartania a rosszaktól? A rózsa természetéből fakadóan nem tud nem mindenkit szeretni. Lehetséges-e éjjel egy lámpának csak a jó emberekre világítania, és visszatartania a fényét a rosszaktól? Nem lehetséges.

„A fa árnyékot ad annak az embernek, aki épp kifele vágja, és ha az épp édesen illatozó fa, otthagyja majd az illatát a fejszén” (Kabir Das).

Amikor az illúziók eltűnnek, a szív akadálymentessé válik. Akkor lesz szeretet, akkor lesz boldogság, akkor lesz átalakulás.

Szabó Anikó

Megjelenik a Vasárnap 2021/18-as számában.