Szinte mindenki tele van félelemmel és bizonytalansággal. Szükségünk van biztató arcokra. Isten bíztató, befogadó, gyógyító, irgalmas tekintetére van szükségünk, ahogyan irgalmas ránk tekint és kiválaszt bennünket. György Alfréd csíkszentdomokosi születésű kamilliánus szerzetes iragalmasság vasárnapjára szóló gondolatait olvashatják.
Isten szeme fénye az ember. Neki kell közvetítenie a fényt. A találkozás szentségében úgy kell megjelenni az embereknek egymás életében, hogy a találkozásban a megbocsátásé, az irgalomé és az elfogadásé legyen a főszerep. Pontosan 90 évvel ezelőtt, 1931-ben Jézus megjelent Fausztina nővérnek és elmondta neki, hogy az isteni irgalmasság vasárnapjának ünneplését kéri tőle. A látomásban, a jelenésben Jézus egyik kezét áldásra emeli, másik kezével a szívére mutat, az pedig megnyílik, és két fénysugár áramlik ki belőle: az irgalmasság és a szeretet fénysugara. 2000-ben Szent II. János Pál pápa a fehér vasárnapot az isteni irgalmasság vasárnapjának nevezte ki, azóta az anyaszentegyház az irgalmasság vasárnapjaként üli meg ezt. Ezen a vasárnapon az evangéliumban a feltámadt Krisztus megjelenik a tanítványoknak, megmutatja a szögek helyét és az oldalsebét, a szerető szív megtörtségének a sebét, amelyet feltámadásával életté alakít. Ennek fényében nekünk is életre kell váltanunk a föltámadás misztériumát, irgalommá kell váltanunk ezt a titkot.
Érdekes kérdés, miért nem rejti el sebeit a feltámadott Krisztus. Mi hajlamosak vagyunk, arra törekszünk, hogy elrejtsük a sebeinket, gyengeségeinket, a fájdalmainkat. De minél jobban rejtegetjük, annál jobban napvilágra kerül. Ha már elrejteni szeretnénk sebeinket, akkor rejtsük el Jézus megdicsőült sebében! Jézus Krisztus megdicsőült oldalsebébe rejtsük el, hagyjuk, hogy megérintsen bennünket Isten sebző és gyógyító szeretete.
Isten irgalma néha megsebez. Fáj, ha megérinti a sebünket, feltárja gyengeségeinket. Ha nem adjuk oda megsebzettségeinket, életünk megtörtségét a jó Istennek, nem tudjuk megtapasztalni a gyógyulás kegyelmét. Az irgalom, a megbocsátás a gyógyulás ajándéka is. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak, mondja Jézus a hegyi beszédben. A boldogság, a gyógyulás öröme, amikor Isten színe előtt úgy tudunk jelen lenni, hogy ő közben feltárja saját sebeit, ezáltal a mi feltárt sebeinket is meggyógyítja: ez a belső béke és a belső boldogság feltétele.
Szent II. János Pál pápa 2005-ben az isteni irgalmasság vasárnapja vigíliáján tért vissza az Atyához, aki őt meghívta. A szent pápa a maga megtörtségében, betegségében az irgalmasság tanúja. Ő maga, aki elrendelte, hogy az egyházban a húsvét utáni vasárnap legyen az isteni irgalmasság vasárnapja, az irgalmasság tanúja a világban.
Hogyan tudunk másoknak az életében irgalmasan jelen lenni? A félelem, az elbizonytalanodás és az elmagányosodás világában hirdetnünk kell ezt a titkot, ezt a meggyőződést, a Jézusba vetett bizalom gyógyító erejét. A mi életünkben is ki kell rajzolódjon Krisztus irgalmas arca. Az isteni irgalommal való találkozás egy különös pillanata jut most eszembe. Egy édesapával találkoztam, aki úgy gondolta, hogy nem bírja már tovább az élet terhét és önkezével vet véget életének. Elpanaszolta nekem halálos szomorúságát, elmondta, hogy azért nem bírja tovább, mert van egy súlyosan sérült fia, aki nem tud sem beszélni, sem mozogni, éppen csak él, és ő, az apa nem bírja már ezt elviselni. Meglátogattuk együtt a fiát, aki akkor nyugtalan volt, a fájdalomtól torz hangokat adott ki. Szóltam Jézusnak, hogy segítsen nekünk. Megfogtam a gyerek kezét és elmondtam a Miatyánkot. Ebben a pillanatban megnyugodott a gyerek, békesség töltötte el. Az édesapa könnyekre fakadt: most már tudom, hogy élnem kell, mert a fiamnak szüksége van rám! Ebben a találkozásban az irgalmas Isten, az irgalmas Jézus a megtört, beszélni nem tudó, sérült gyermek tekintetében hozta vissza az édesapát az életbe.
Néha nem a dicsőségben, nem a sikerekben találjuk meg életünk értelmét, hanem a megtört, de élni akaró tekintetben, amely bennünket is új életre hív. Adja Isten, hogy mind tudjunk az Úristen irgalmas tekintetévé válni, mely életet ad és megbocsátást ajándékoz.
P. György Alfréd MI
