Márton Áron püspök szentelte pappá. A morálteológus találkozott négy pápával, személyes élete csodájának tartja, hogy pappá szentelésének ötvenedik évfordulóján, a NEK záró szentmiséjén Ferenc pápa Budapestre látogat: Vencser Lászlót Varga Gabriella kérdezte.
A gyulafehérvári teológián végzett kispapokat az egyházmegye főpásztora annak idején mindig Fehérvasárnap (a húsvét nyolcadát záró vasárnapon) a gyulafehérvári székesegyházban szentelte pappá. Az Önök pappá szentelése hogyan történhetett ettől eltérő időpontban és helyszínen, jelesül 1971. szeptember 12-én, szülőfalujukban, Ditróban?
Szabó Árpád szintén ditrói születésű évfolyamtársammal együtt egy évvel korábban (1970-ben) kezdtük meg Rómában a tanulmányainkat, és 1971 nyarán Németország vatikáni nagykövetségétől kapott ösztöndíjjal két hónapos intenzív német nyelvtanfolyamon vettünk részt, emiatt Fehérvasárnapra nem tudtunk hazautazni Erdélybe. Levélben fordultunk Márton Áron püspökhöz a kérdéssel, ha lehetséges, Ditróban szenteljen minket pappá szeptember 12-én. Erdély nagy püspöke azonnal igennel válaszolt, így 1971. szeptember 12-én Ditró közössége a katedrális nagyságú Jézus Szíve-templomában hosszú idő után (1948 óta először) ismét papszentelésnek lehetett tanúja.
Hogyan zajlott egy papszentelés 1971-ben, miután megtörtént a kommunista hatalomátvétel az ötvenes években, már működött a román kommunista diktatúra hírhedt titkosszolgálata a Securitate?
Háromezer ember vett részt a szertartáson, noha az akkori kommunista állami vezetés rémületében mindent elkövetett, hogy az embereket távol tartsa az ünnepségtől és a püspöktől: arra a vasárnapra munkanapot rendeltek el, az üzleteket kinyittatták, sportrendezvényeket szerveztek és minden eszközzel próbálták megzavarni a papszentelés eseményét, persze nem sok eredménnyel. Teherautó sofőr keresztapámat másnap el is bocsátották a munkahelyéről amiatt, hogy vasárnap nem ment be dolgozni, hiába érvelt, hogy amikor az egyetlen keresztfiát szentelték pappá, neki ott volt a helye. De nem esett kétségbe az elbocsátástól, bízott Istenben. Vett két lovat és elkezdett fakitermeléssel foglalkozni. Tudta hogy mit kell tennie és az Isten meg is segítette őt. Másnap este a szentelés helyszínén az ünnepélyes első misémet, az úgynevezett primíciámat is megtartottam. Nem sokáig voltunk otthon, októberben már utaztunk is vissza Rómába.
Emlékszik még arra, amit akkor mondott Önöknek Márton Áron püspök?
Hogy pontosan idézzem, inkább olvasom. Többek között ezt mondta: „A világnak szüksége van emberekre, akik az eszmék, szellemi irányzatok, elméletek, bölcseletek, a megváltást ígérő nagyhangú szólamok és féligazságok vásári sokadalmában beszéljenek az Istenről, Jézus Krisztusról, a lélekről, a bűnről, az ítéletről, az Isten szeretetéről. […] És a papnak szólnia kell alkalmas és alkalmatlan időben. […] Nem tudunk mindent. Nem tudunk eloszlatni minden homályt, amely az emberi életre ráborul. Nincs kész válaszunk minden kérdésre, amit az élet felvet. Mégis, jaj nekünk, ha nem hirdetjük az evangéliumot, az Isten szavát, az egyetlen igaz szót. És jaj a világnak, ha nem hallja, hogy az Isten, a végtelen és felfoghatatlan és titokzatos Isten, aki kezében tartja egész emberi létünket, szeret minket s Jézus Krisztusban és a Szentlélek erejében Önmagát ajándékozza nekünk…”
Papi mottójául ezeket a szavakat választotta: „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon másokat” (Mt 20,28). Mit lát, amikor visszatekint ötven papi évére és az odáig elvezető útra?
Látok egy csodálatosan szép gyermekkort, szerető családi fészekkel. Azután látok kicsit nehezebb középiskolai éveket a gyulafehérvári kántoriskolában, majd olyan nagyságokat a teológiai tanáraim között, mint Márton Áron és Jakab Antal püspökök. És látom a Rómában eltöltött öt évet, a Pápai Gergely Egyetemen a licenciátusi vizsgával, a Pápai Lateráni Egyetemen belüli Accademia Alfonsianán a doktori tanulmányokkal és mindeközben a már említett papszenteléssel. Amikor római tanulmányaim befejeztével Márton Áron püspök kinevezett gyulafehérvári teológiai tanárnak, nem sejtettem, hogy ezek az évek lesznek életem gyöngyszemei. Tizenhat éven át tanítottam-neveltem, és emellett, a tízévnyi vicerektori időszakom alatt újjávarázsoltuk a teológia épületeit, a kornak megfelelő életkörülményeket teremtettünk szeminaristáknak, tanároknak és alkalmazottaknak. A diákokkal való kapcsolat, a tanítás élménye és emléke örökre megmarad bennem. Azok az esztendők voltak papi életem legszebb évei. Látom a politikai fordulat hozta reményeket és az újraalapított gyulafehérvári Caritas-szervezetet is, amelynek 1990–1991 között igazgatója voltam. És persze ott vannak a szemeim előtt azok az intézmények, amelyeket nyugat-európai barátaim segítségével alapítottam: a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház, a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon, a ditrói Idősek Klubja.
Útja 1991. szeptember 1-jén Ausztriába vezette, ahol azóta felsorolhatatlanul sok feladatot ellátott és tisztséget betöltött. Az idegen nyelvű katolikus pasztorációt országos szinten két évtizeden át irányította, a Linzi Egyházmegyében ezt harminc éve – ma is – vezeti. Ez idő alatt is szoros maradt-e a kapcsolata a szülőföldjével?
Linzből rendszeresen hazajártam – 1994 és 1996 között, amikor a Gyulafehérvári Főegyházmegye pénzügyi kamarájának az igazgatója voltam, havonta, a Jakab Antal Tanulmányi Ház rektora-, majd igazgatósági tagjaként, illetve a székeskáptalan tagjaként is gyakran utaztam haza. Jakab Antal püspök születésének századik évfordulója alkalmából 2009-ben, hetvenkét állomásos centenáriumi programsorozatot tartottunk, majd az ennek lezárultával megalapított Jakab Antal Keresztény Kör rendezvényeivel is folyamatosan járom Erdélyt. Fontosnak tartom, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk múltunk nagy papi személyiségeire. Ezt szolgálják a konferenciák és más megemlékezések, amelyeket szerveztünk, valamint a könyvek is, amelyeket szellemi hagyatékokból szerkesztettünk. Soha nem szakadtam el tehát a szülőföldemtől, ellenkezőleg, az az életemnek és a munkámnak mindig is színtere maradt.
Sokat látott és tapasztalt az Eucharisztia ünnepéről-ünnepléséről is. Milyen tanulságokat vont le ezekből?
Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelynek tagjai a szentmise ünneplésének liturgiáját a II. Vatikáni Zsinat előtti és az azt követő változatában is megélhették. A zsinat előtt a pap a híveknek háttal misézett, így a közvetlen kapcsolat az ünneplő közösséggel kevésbé volt érzékelhető. Szülőfalumban, Ditróban már kisgyermekként ministráltam, így közvetlen közelről lehettem aktív részese a latin nyelven bemutatott szentmisének. Pappá szentelésemkor, 1971. szeptember 12-én, Isten Szolgája Márton Áron szentelő püspökömmel már anyanyelvünkön és a megújított liturgia szerint ünnepeltük a ditrói nagytemplom szembemiséző oltáránál az Eucharisztiát. Ettől kezdve papi életemben a hívekkel való közvetlen kapcsolat jellemezte és jellemzi ma is a szentmisék közös ünneplését. Számomra ez biztosítja, hogy a hívek is teljes értékűen kapcsolódhassanak az ünneplésbe és ne csak külső szemlélői legyenek a cselekményeknek. Tapasztalatom és a hívek visszajelzése szerint is a szentmisének ebben a formában való ünneplése emberközeli és méltóságteljes. A papnak úgy kell széppé, vonzóvá tennie az Oltáriszentség ünneplését, hogy tisztában van: nem Jézus helyébe lép, hanem Jézus megbízásából, Jézus szavai által valósítja meg az átváltoztatást. Így fogja tudni közelebb vinni az Eucharisztiát az emberekhez.
Élete 74 éve és papsága 50 éve alatt bejárta a világot, mégis megkérdezem, van-e valamilyen szempontból kiemelkedő Eucharisztia-ünnepi élménye?
Sok ilyet mondhatnék, de csak egyik utóbbit említem: életre szóló élmény 2017-ben a 70. születésnapom alkalmával ünnepelt Eucharisztia, amikor 120 pap, többségében volt tanítványom koncelebrált velem a ditrói Jézus Szíve-nagytemplomban. A négy erdélyi egyházmegyéből, csángóföldről, Magyarországról, Ausztriából és Németországból érkező papok és velük a jelenlévő hívek százai felejthetetlen ünnepet varázsoltak akkor ott számomra.
Két évvel ezelőtt a Mit jelent találkozni Szent Péter utódával? című előadásával járta körbe Székelyföldet. Milyen jelentősége van egy pap életében annak, ha a pápával találkozhat, beszélgethet?
Szent VI. Pál, Szent II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápához fűznek személyes emlékek. Szent VI. Pál pápával először 1970 nyarán, röviddel Rómába érkezésemet követően találkoztam a Castelgandolfo-i általános pápai audiencián, majd ezt 1971 májusában újabb találkozás követte, Boros Béla temesvári püspök látogatásakor, a Vatikánban. Immár újmisésekként 1971 októberében elkísérhettük a Szentatyához Márton Áron püspököt, néhány hónappal később, 1972. február 13-án pedig a Szent Péter-bazilikában jelen voltam Jakab Antal püspökké szentelésén. Másnap szintén ott lehettem Jakab Antal püspök vendégei között, amikor VI. Pál pápa fogadott minket. Végül 1974 őszén is találkoztam VI. Pál pápával, amikor a Szentatya felkereste a Collegium Germanicum et Hungaricumot, amelynek lakója voltam.
Szent II. János Pál pápával először magyar papi csoport tagjaként találkoztam a Szent Péter-bazilikában, majd az ausztriai idegen nyelvű pasztoráció országos igazgatójaként 2000-től a különböző kongresszusok alkalmával is módom nyílt erre.
XVI. Benedek pápával szintén ausztriai nemzeti igazgatóként találkoztam kongresszusok, tanulmányi utak és zarándoklatok alkalmával.
Ferenc pápával 2017 szeptemberében, ugyancsak nemzeti igazgatóként találkoztam először, akkor külön fogadta a csoportunkat. Másodszor 2019 februárjában, a Küzdve és bízva – Jakab Antal püspök életútja című dokumentumfilm római forgatása alkalmával vettünk részt a stáb tagjaival az általános pápai audiencián.
Említette, hogy Ferenc pápával is több alkalommal találkozott. Csíksomlyón adódott-e lehetőség az újabb viszontlátásra?
Hiába regisztráltam, indultam és érkeztem időben, és hiába volt a koncelebrálásra feljogosító belépő a kezemben, a kordonon túlra a biztonságiak nem engedtek. Így az oltártól nagyon messze állva vehettem részt, öcsém és családja körében, a szentmisén. Nem én voltam az egyetlen, aki így járt: más, Magyarországról érkező idős papok sem jutottak a számukra fenntartott helyek közelébe. Keserédes emlék maradt ez számomra, de idővel mégiscsak az esemény történelmi jelentőségének a tudata kerekedett felül bennem. Ferenc pápa csíksomlyói látogatása köszönet volt a helyi egyháznak, a híveknek, az elöljáróknak a hűségért, egyben bátorítás, megerősítés volt, hogy tartsunk ki a hitben és az erényekben.
Ferenc pápa budapesti látogatása, a NEK zárószentmiséje és az Ön aranymiséje egyazon időpontra esik. Hogyan készül a 2021. szeptember 12-i napra?
Terveim szerint 2021. szeptember 1-jén szülőfalumban, Ditróban adok hálát ötven papi évemért, magán a papszentelési évfordulóm napján pedig ez a többes egybeesés külön ajándék számomra Istentől. Eucharisztikus Kongresszuson – ráadásul Budapesten! – részt venni önmagában is nagy lehetőség, az Egyházfővel együtt misézni pedig még ritkábban adatik meg egy ember életében. S hogy mindez pappá szentelésem 50. évfordulóján történik, ez számomra maga a csoda. Remélem, hogy sem a járvány, sem semmilyen más külső tényező nem akadályoz meg abban, hogy félévszázados papi jubileumom napján a Hősök terén adhassak hálát Istennek a kegyelmekért, amelyeket Tőle kaptam.
Forrás: iec2020.hu
