EVANGÉLIUM
Abban az időben mivel közel volt a zsidók húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?”
Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!”
A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?”
Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
És amíg (Jézus) a húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodáit, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék előtte az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben. (Jn 2,13-25)
Az ószövetség gyakran szólal fel a bálványimádás ellen. Isten első parancsolata is megtiltja a bálványimádást, de többen a próféták közül is haragosan szálltak szembe a bálványokkal. Sokszor úgy gondoljuk, hogy a bálványok igazából a többistenhit világában léteztek, mára nem igazán kell velük foglalkozni vagy nem egyértelmű, mit nevezhetünk bálványnak. Pedig léteznek. Úgy lehetne meghatározni őket, mint a világ egy részét, amelyet az ember mint egészet, a teljességet tekinti. A bálványok nem léteznek önmagukban. Az ember kell felruházza őket azzal az erővel, amelytől később boldogságát, sikerét, gazdagságát várja. Ilyen értelemben igaza van az ószövetségi szentírásnak, amikor a bálványokat mindig emberkéz-készítette, gyártott, faragott tárgyaknak tekinti. Igaz, lehet a Napot, a csillagokat is bálványozni, és ezeket nem az ember alkotta, de csakis az ember az, aki beléjük láthatja azt a mágikus erőt, amely majd megoldja gondjait. A bálványimádás címén indult el a képek, szimbólumok üldözése is, sőt mind a mai napig vannak, akik bálványt látnak bármilyen vallásos jelképben. Egy kép vagy egy szobor nem lesz bálvánnyá pusztán azért, mert egy égitestet vagy állatot ábrázol. Még akkor sem, ha megpróbálja Istent ábrázolni. Csupán akkor válik mágikus tárggyá, ha megszűnik benne az ábráázolás, ha nem mutat túl önmagán, ha nem utal, hanem magát teszi az ábrázolás helyébe. Ha a képnek önmagában lesz értéke és ereje, és nem azáltal, amit ábrázol. Nem valaminek lesz a jele, hanem önmaga alakul jelenlétté. Ilyenkor magába zárt képpé lesz: nem beszél, nem lát (nem nyit önmagán túlra), az őt imádó pedig nevetségessé válik. Életünkben bálvány mindaz, aminek nagyobb értéket tulajdonítunk, mint amekkora haszna tényleg van. Egy-egy reklám korunk bálványimádatának egy zsoltára. Nem azt mondja el a termékről, amiben az tényleg hasznunkra válhat, hanem jóval többet. Elsősorban arra emlékeztet bennünket, hogy hiányzik valami a boldogságunkhoz, amiről mi lehet, nem is tudunk, de a gyártók kitalálták. Majd azzal folytatja, hogy a reklámozott termékben épp az a hiányzó darab talál ránk, amitől boldogok lehetünk. A bálványok állandóan újratermelődnek. Mindig voltak és lesznek. Az ember vágyaira akarnak választ adni, de egy rövidített, pervertált úton. Bálványok addig lesznek, amíg az ember bizonytalanságban, rászorultságban él, egyszóval amíg érzi, hogy tökéletlen. Ezért a bálványokban mindig az ember legrejtettebb vágyai kerülnek elénk. Az ember rövidzárlatosíthatja is ezt az utat. Ha meggyőződik saját végtelen fontosságáról, helyettesíthetetlenségéről, ha szabad folyást enged birtok- és hatalomvágyának, önmaga bálványa lesz.
Az Ószövetség állandóan arról ír, hogy el kell pusztítani a bálványokat, össze kell törni őket. Isten féltékeny rájuk. Félti, hogy az általa adott szabadságot az ember fölváltja egy bálványtól való függéssel. Félti, hogy a gondviselés és kegyelem szabadságát a hamis biztonságok helyettesítik. Jézus templomtisztítása prófétai tett. Ledönti a bálványokat. Kitakarítja mindazt, amire az ember téves értékítélettel tekinthet. Isten az emberi bizonytalanságban tud igazán biztos alapként megjelenni. Csupán a bálványmentes világban „tud” uralkodni.
László István székelyszenttamási plébános
Megjelent a Vasárnap 2021/ 10. számában.
