A 90 éves Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségének jelenlegi tagjait arra kértük, osszák meg velünk gondolataikat, emlékeiket az évforduló kapcsán: „a mikrofonnál” ma Gedő Ágnes.
Öröm, hála és büszkeség van bennem, ha arra gondolok, hogy lassan már húsz éve a pápa rádiójához tartozhatom. Ez nem munka, hanem hivatás, nem elvégzendő feladat, hanem küldetés számomra. Az volt az első pillanattól kezdve, amikor 2002 januárjában átléptem a Vatikáni Rádió székházának küszöbét, és azonnal elvarázsolt a hangok világa, a stúdiók hangulata, az összetartozás érzése, ami szerkesztőket, hangtechnikusokat és minden ott dolgozót megkülönböztet, hiszen mi „a Rádiónál” dolgozunk, csak így egyszerűen mondva, ami presztízst ad, de egyben nagy kihívást is jelent.
Örömöt érzek, mert egy csodálatos, sokszínű, az egyetemes egyházat mikrokozmoszként magába ölelő, 60 nemzetet képviselő közösség tagja lehetek. A Szent Péter-térről végigsétálva a Tiberis folyó felé elérkezünk a Piusz-palotához, amelynek az első emeletén nyílik a magyar szerkesztőség. Ablakunk az Angyalvárra néz, látom az ott elhaladó zarándokokat, a sietős, mosolygó vagy éppen a forgalom miatt türelmetlenkedő, de nagyon is emberi rómaiakat. Behallatszik a liturgia éneke is a nagy pápai ünnepekkor, és ha elcsendesülésre vágyom, fölmegyek a rádió kápolnájába – ahonnan szentmisét, rózsafüzér imát is közvetítenek. Ünnepekkor összeáll a rádiós kórus a sok-sok nemzet tagjaiból, és együtt énekelünk – most már a Szent Péter-bazilikában, hiszen a vatikáni médiareform egyesítette a különböző sajtótermékeket és immár nagycsalád lettünk.
Hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy egészen váratlan módon megszólított római ösztöndíjam idején és a Vatikáni Múzeumban megrendezett, a Magyar kereszténység ezer éve című kiállításon feladatot adott nekem. Innen már csak egy lépés volt a Vatikáni Rádió, ahol először interjúalanyként szólaltam meg, de azonnal éreztem, hogy itt nekem helyem, dolgom van. Hálás vagyok Ipacs Katalinnak és Vertse Mártának, hogy hittek bennem, lehetőséget és szárnyakat adtak nekem. Tőlük tanultam a „szakmát”. Patsch Ferenc atya a Pápai Gergely Egyetem kommunikáció szakára irányított, és az ott tanultakat nap mint nap kamatoztathattam a rádióban. Lelkesít, hogy ebben a nagy múltú, közös „futásban” a legendás elődöktől átvéve két évtizede vihetem a stafétát.
Büszke vagyok a 90 éves Vatikáni Rádióra, és arra, hogy a magyar adás (1949 óta) az év 365 napján, napi 20 percben beszámol a mindenkori Szentatya tevékenységéről, a szentszéki eseményekről; válogat a világegyház híreiből, és beszámol a Rómában zajló magyar vonatkozású egyházi eseményekről. Mindig is nagy odafigyeléssel fordultunk a határon túli és a diaszpórában élő magyarság felé, és ez most sincs másként. Adásainkat számos magyarországi, felvidéki, délvidéki, erdélyi adó átveszi, újrasugározza, emellett most már online felületen is elérhetők vagyunk. Az adásainkban elhangzó híreket elolvashatják honlapunkon, jelen vagyunk a közösségi oldalakon, videókat és hanganyagokat osztunk meg weboldalunkon. Február 12-én ünnepeltük a Vatikáni Rádió születésének 90. évfordulóját. Ebből az alkalomból az EWTN Katolikus TV magyar csatornáján két és fél órás élő műsorban szólaltattuk meg a korábbi és jelenlegi munkatársakat, a stúdióvendégeinkkel bepillantottunk a vatikánvárosi falak mögé, megtekintettük a magyar főpásztorok videóüzeneteit. (Az adás ITT nézhető vissza.)
Csatlakozva jókívánságaikhoz: Isten éltesse soká a 90 éves Vatikáni Rádiót!
