Ferenc pápa szent évet lezáró Misericordia et misera kezdetű apostoli levele
A Szentszék sajtótermében Ferenc pápa tizenöt oldalas apostoli levelét november 21-én, hétfőn délelőtt mutatták be, azt a dokumentumot, amelyet november 20-án, vasárnap, az irgalmasság jubileumát lezáró szentmisén látott el kézjegyével a szentatya és osztott ki jelképesen különböző csoportoknak – tudósít a Magyar Kurír.
A levélben a pápa négy rendeletet hozott: mostantól fogva minden felszentelt pap rendelkezik a joghatósággal, hogy az abortusz bűnével hozzá fordulókat feloldozza; az irgalmasság misszionáriusai tovább folytatják szolgálatukat; a X. Szent Piusz Testvériség közösségeit látogató hívek immár érvényesen fogadhatják a szentségi feloldozást; az évközi 33. vasárnap ezentúl a szegények világnapja lesz.
Szent II. János Pál pápa a 2000-es nagy jubileumot lezáró apostoli levelében a püspökökhöz, a papokhoz és a hívekhez fordult, Ferenc pápa az irgalmasság rendkívüli szenté vét záró üzenetében úgy fogalmaz: az üzenet azoknak szól, „akik olvassák az irgalmasság és a béke apostoli levelét”.
A levél kezdősora önmagában véve lefordíthatatlan, hiszen a misera nőnemű jelző és a még ismeretlen „nyomorúságosat” jelöli, ám Ferenc pápa az első mondatával tisztáz mindent: a „misericordia et misera” Szent Ágoston szavai, melyeket Jézus és a házasságtörő asszony találkozásával kapcsolatban használ (Jn 8,1–11).
Ágoston nem találhatott volna szebb és jobban összetartozó kifejezéseket, hogy megértesse Isten szeretete titkát, mely a bűnös elé megy: „Csak ketten maradtak: a nyomorúságos és az irgalom.” Mekkora a szánalom és isteni igazságosság ebben a történetben! – olvasható az apostoli levélben. – Írástudók és farizeusok kelepcét állítanak Jézusnak egy kérdéssel, Mózesre utalva: vajon szabad-e megkövezni egy ilyen nőt? Jézus azonban szintén a mózesi törvényre hivatkozik, annak eredeti összefüggésében, minthogy annak közepe nem a törvény és a törvénykezés igazsága, hanem az Isten szeretete, mely tud olvasni minden ember szívében, hogy megértse a legelrejtettebb szándékokat is, és amelynek mindenek felett kell állnia. Így Jézus belenézett annak az asszonynak a szemébe, és olvasott a szívében. Ott találta meg annak a vágyát, hogy meghallgassák, hogy megbocsássanak neki és hogy megszabadítsák. És ha egyszer beöltözködött az irgalmasságba, még ha a bűn miatt meg is marad az emberi gyengeség állapota, felülkerekedik benne a szeretet, mely lehetővé teszi számára, hogy távolabbra nézzen és másképpen éljen.
Nincs törvény, sem parancs – írja a pápa –, mely megakadályozhatná Istennek, hogy újra megölelhesse a fiát, aki visszatér hozzá, és elismerve mindazt, amit hibázott, döntést hoz, hogy mindent újrakezd. Megállni egyedül a törvénynél, ez kiüresíti a hitet és az isteni irgalmasságot. A törvénynek van egy előkészítő értéke, melynek a célja a szeretet. Mindazonáltal az a keresztény ember hivatása, hogy „az evangélium újdonságát élje, a Lélek törvényét, mely életet ad Jézusban” (Róm 8,2). Ez érvényes még a legbonyolultabb esetekben is, amikor kísértésünk van arra, hogy a szabályokból származó igazságosságnak szerezzünk érvényt, de ezzel szemben hinni kell abban az erőben, mely az isteni kegyelemből fakad.
Közülünk senki sem szabhat feltételt Isten irgalmassága számára – szögezi le a szentatya. –
Az mindig a mennyei Atya ingyenes aktusa marad: feltétel nélküli és ki nem érdemelt szeretet. Nem kockáztathatjuk meg, hogy ellenálljunk a szeretet teljes szabadságának, mellyel az Isten belép minden ember életébe. Az irgalmasság ennek a szeretetnek a konkrét cselekedete, mely miközben megbocsát, átalakítja és megváltoztatja az életet. Napjaink technika uralta világában úgy tűnik, hogy megnövekszik a sokféle szomorúság, magány és reménytelenség. Éppen ezért szükség van a remény, az igazi öröm tanúira.
Ferenc pápa apostoli levelében az eltelt jubileumi évet úgy értékelte, hogy abban bőségesen áradt Isten kegyelme. Mint egy heves és gyógyító szél, az Úr irgalma és jósága kiáradt az egész világra. Most tovább kell járni ezen az úton, a Léleknek engedelmeskedve, aki mindig új ösvényeket mutat, hogy azokon járva mindenkinek elvigyük az üdvözítő evangéliumot. A pápa emlékeztet az isteni irgalmasságnak az Eucharisztiában és Isten szavában feltárt központi szerepére.
A szentatya mindenekelőtt a kiengesztelődés szentségéről beszél, melynek újból meg kell találnia a központi helyét a keresztények életében. A kiengesztelődés pillanatában érezzük meg ugyanis az Atya ölelését, mellyel elénk jön, hogy visszaállítsa bennünk a kegyelmet, hogy újból az ő gyermekei lehessünk. A gyóntató papoktól azt kéri a pápa, legyenek befogadók, az atyai gyengédség tanúi, még a bűn súlya ellenére is; buzgók a segítő tanácsadásban és az elkövetett rossz megítélésében; legyenek készségesek a hívek bűnbánati kísérésében, türelmesek és előretekintők.
A jubileumi szent év tapasztalatai alapján Ferenc pápa elrendeli, hogy az irgalmasság misszionáriusai folytassák tovább a szolgálatukat, mint az irgalmasság konkrét jelét, szerte az egész világon; egyúttal az Új Evangelizáció Pápai Tanácsára bízza, hogy találjanak számukra megfelelő formákat hivataluk gyakorlására.
Azért, hogy semmi ne akadályozza meg a kiengesztelődés kérésének a beteljesítését Isten irgalmának a szolgálatában, a pápa elrendeli: „mostantól fogva minden felszentelt pap rendelkezik a joghatósággal, hogy az abortusz bűnével hozzá fordulókat feloldozza”. Ezzel valójában meghosszabbítja a jubileumi szent évre adott felhatalmazásokat. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az abortusz egy súlyos bűn, mert véget vet egy ártatlan életnek. Mégis aláhúzza, hogy nincs olyan bűn, melyet Isten irgalmassága ne tudna elérni és megsemmisíteni, ha bűnbánó szívet talál, mely kéri az Atyával való kiengesztelődést.
A pápa ezentúl meghosszabbítja a jubileum adta lehetőséget, hogy azok a hívek, akik adott oknál fogva a X. Szent Piusz Testvériség templomait látogatják, érvényesen és megengedetten részesülhetnek megvallott bűneik feloldozásában. Teszi ezt a szentatya bízva papjaik jóindulatában, remélve, hogy Isten segítségével helyreállítható lesz a katolikus egyház teljes egysége.
Végül Ferenc pápa a szent évet lezáró apostoli levelében a nehézségben lévő családok megsegítésére buzdít. Megalapítja a szegények világnapját és azt az évközi időszak 33. vasárnapjára helyezi, mely Krisztus Király ünnepe előtt az utolsó évközi vasárnap az egyházi évben, az adventi időszakot megelőzően.
