Énekel, politizál és szolgál. Charles Palmer-Buckle a ghánai Cape Coast érseke, ha kell, a világ legbefolyásosabb szervezeteit is bírálja a családok és a keresztény értékek védelme érdekében.
Charles Palmer-Buckle kapcsán az őt ismerőknek két dolog biztosan azonnal eszükbe jut: az őszinteség és a humor. Egyházi szolgálata mellett nyíltan szerepet vállal a ghánai közéletben. Azt mondta a szerepvállalásáról: „Ha a politika a módja annak, hogy segítsünk az embereknek beteljesíteni az álmaikat, hogy segítsünk újjá alkotni a társadalmat és jólétet biztosítsunk az emberiségnek, akkor az Egyház okvetlenül politizálni fog.” Magyarországi látogatása során a Magyar Kurírnak adott interjút. A beszélgetésben szintén téma volt a politizáló egyház. Az érsek úgy fogalmazott: „Jelen kell lenni a társadalmi, politikai, kulturális, gazdasági, pénzügyi élet terein, ahol a globalizáció zajlik. Ott kell lennünk, bátraknak kell lennünk, nem maradhatunk kívül, el kell vinnünk az evangélium sóját a közoktatásba, és mindenhová, ahol a morális jellegű döntések megszületnek. A kereszténységnek az élet középpontjában kell lennie.”
Palmer-Buckle anglikán szülők gyermeke, ám édesapja még születése előtt katolizált. Nagy családban, tizenegy testvérével nőtt fel, nyolcévesen már a papságra készült; gyermekként abban a székesegyházban ministrált, ahol most az érseki széke van. Mindössze tizenhárom évesen kezdte kisszemináriumi tanulmányait, majd püspöke Rómába küldte tanulni, ahol filozófiát és teológiát hallgatott. Huszonhat évesen szentelték pappá, 1993-ban Koforidua első püspökévé nevezték ki, 2005 óta Accra, 2019 óta Cape Coast érseke.
A világ közepe, így nevezte az Egyenlítő mentén fekvő hazáját Charles G. Palmer-Buckle, Accra érseke. A Magyarországnál háromszor nagyobb területen fekvő 30 milliós Ghána egészen 1957-ig angol gyarmat volt, a Katolikus Egyház 1880 óta van jelen az országban. A húsz egyházmegye szinte mindegyikében működnek kisszemináriumok, ahol 14 éves koruktól tanulnak a diákok. Az Accrai Főegyházmegyében nyolc férfi és huszonkét női szerzetesrend működik. Palmer-Buckle érsek tíz egyházmegyés és nyolc szerzetespapot szentel a nyár folyamán. Ghánában az Egyház és állam viszonya jó, utóbbi nagy szerepet vállal az intézmények – egyetemek, kórházak, szociális otthonok, iskolák – fenntartásában, működtetésében.
„Aki nem szereti a Szűzanyát, nem lehet jó pap”
Charles Palmer-Buckle, Accra érseke 2018-ban Erdő Péter bíboros meghívására érkezett Magyarországra. Az afrikai főpásztort Ternyák Csaba érsek látta vendégül Egerben, akivel együtt szentelte püspökké Szent II. János Pál pápa, majdnem 3 évtizeddel ezelőtt. Az afrikai főpásztor előadást tartott az egri szemináriumban a kispapoknak, ahol többek között arról is beszélt, hogy aggodalommal nézik az európai kereszténység helyzetét. Azt érzékelik, hogy az Egyház visszavonul a közéletből a magánéletbe. Fiatal korukban felnéztek Európára, mint keresztény kontinensre, de ez most eltűnni látszik. Az érsek megosztotta a leendő papokkal egy fiatalkori lelki válságát is. 1974-ben Rómában tanult, civilben volt, amikor egy látnok megszólította: „egy szeminarista, aki nem szereti a Szűzanyát, nem lehet jó pap”.
Mélyen elmerengett a hallottakon, hiszen aki megszólította nem tudhatta, hogy milyen hivatásra készül. Amikor hazafelé utazva ült a buszon, egy idős asszony rózsafüzért imádkozott. A nő ránézett és megismételte ugyanazt, amit korábban a látnok. Charles Palmer-Buckle szövetséget kötött a Szűzanyával, naponta imádkozza a rózsafüzért.
Az érsek számos alkalommal beszélt interjúiban arról, hogy hisz az emberiségben: „Sokkal többre képes, mint amit eddig elért. […]Az emberiség olyan, mint a zongora klaviatúrája. Nem lehet játszani csak a fehér vagy csak a fekete billentyűkön. A kettő együtt alkot tökéletes és csodálatos harmóniát.” Palmer-Buckle hangsúlyozza, hogy csak közösen lehetséges a békés együttélés.
Segély elfogadhatatlan feltételekkel
A ghánai főpásztor határozottan felszólal olyan törekvésekkel szemben, mint az abortusz elősegítése, a homoszexuális párok házasságkötése Afrikában. Úgy véli, hogy a nyugati társadalmak egy sajátos kampánnyal, ún. „globális etikával” szándékosan próbálják aláásni a hagyományos értékeket. Accra érseke John Allen vatikáni szakértőnek, a National Catholic Reporter tudósítójának adott interjújában arról beszélt, ez a nyugatról jövő propaganda az ENSZ, az IMF és még az Európai Unió támogatását is élvezi. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy ma olyan dolgokat hallani keresztény gyökerű európai országok kormányaitól, amelyek szöges ellentétben állnak azzal, amit a misszionáriusaik hirdettek nekik. Európa feltételeket szabva ad csak segélyeket Afrikának és keresztényellenes elvek elfogadását kéri cserébe: például az abortuszt alapvető jogként szeretnék definiálni, a várandóságot betegségnek tekintik, mely megszüntethető. „Nem csak a parlamentet akarják befolyásolni, hanem a fiatalokat. Ismerek olyan nem kormányzati szervezeteket, melyek óvszert, sőt síkosítót is szállítanak azoknak a fiúknak, akik homoszexuális kapcsolatot keresnek. Tudom. Ingyen osztogatják ezeket. Ismerek olyan nem kormányzati szervezetnek dolgozó embereket, akik a fiúkkal lógnak, hogy aztán bemutassák őket homoszexuális körökben.[…] Ami történik, az ellentétes a kultúránkkal és senki sem fog meggyőzni arról, hogy ez nem szándékos.”
Az érsek szerint Afrika jövőjének fiatal zászlóvivői, akiknek nincsen elég szilárd értékrendjük és akik leginkább bizonytalanok, a legsebezhetőbbek ezekkel a szervezetekkel szemben.
Ezzel együtt Afrikában egyre több embert tud megszólítani az Egyház, a fiatalok körében vonzó a katolikus vallás. Az afrikai liturgiákból árad az öröm, a szertartások énekek, táncok és rendkívüli vidámság jegyében zajlanak le. Ghánában egy vasárnapi szentmise legalább két órán át tart, a papszentelés hatórás szertartás.
Önbecsülésre és méltóságra van szükség
Az érsek felszólalt már a nagy fokú elvándorlás csökkentése érdekében is. Úgy vélte, hogy Ghána túl sokáig volt brit fennhatóság alatt és nem helyes, hogy az afrikaiak „máshol”, másik földrészen keresik a boldogságukat. Szerinte Afrikának önmagára kell támaszkodnia és mindenekelőtt saját, belső értékeit kell felfedeznie. A kontinensnek mindent meg kell tennie azért, hogy a fiatalok otthon érezzék jól magukat, valamint helyben kell őket tanítani és képezni, hogy segítsék országaik fejlődését. „Népünknek önbecsülésre és méltóságra van szüksége, hogy tudjuk, mi is képesek vagyunk hozzájárulni valamihez. Nemcsak a saját bőrünkben kell jól érezni magunkat, hanem ott is, ahonnan származunk, és mindezt kincsként kell megélnünk.”
A teljes cikk ITT olvasható.
Forrás: NEK
