EVANGÉLIUM
Abban az időben: Föllépett egy ember: az Isten küldte, és János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem (azért jött, hogy) tanúságot tegyen a világosságról. János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?”
Ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt. (Jn 1,6-8;19-28)
Advent harmadik vasárnapja ismét Keresztelő Szent János alakját állítja elénk. Kevés szavú, furcsa ember, számomra mégis igen kedves. Olyan, akihez félnék odamenni, akinek viselkedését megmosolyognám, de – épp a személyéből áradó hatalmas erő miatt – elgondolkodnék mondanivalóján. Csupán néhány vonást emelek ki, amely vonzóvá teszi őt.
Anselm Grün egyenesen vad embernek nevezi őt. A sivatagban él, elvonulva a társadalomtól, vadállatok társaságában. Ruházata is jelzi: ő nem akar senkinek megfelelni, nem akar kedvességgel vagy nyájassággal tömegeket gyűjteni maga köré. Teveszőr öltözete vélhetően a korabeli zsidó tisztasági előírásokat is megsértette, a bőröv Illés próféta megjelenéséhez viszi közelebb. János vad kinézete és életmódja egy jóval fontosabb tulajdonságára utal: ő igazán szabad. Ezt a szabadságot a belső állati erő táplálta és gerjesztette benne, ez adta szavainak azt az elsöprő energiát, amelyre olyan sokan fölkapták fejüket. János szabadsága tette lehetővé, hogy ne függjön az emberektől, hogy ne egy-egy ideológia üzenetét közvetítse. Nem törődött külsejével – mert bent rendben volt. Nem kellett cicoma, külső dísz, piperkőc csecsebecse, hogy előkelőnek, műveltnek, arisztokratának, magasabbrendűnek tűnhessen fel. Ereje a szóban volt.
Üzenetét, beszédét ugyanaz a nyers stílus jellemezte, mint életmódját és öltözködését. Nehezen lehetne manapság Szent János durva beszólásait összeegyeztetni igehirdetésünk szelíd és lágy hangjával. Ő nem a mindenkit szerető Istent hirdette. Nem az émelyítően édes vallásos érzelgősség, a „minden jó úgy, ahogy ti csináljátok, testvérek” indifferentizmus csendült föl szavában. Ő a megosztó, fájó igazság tiszta, hűvös húrjait pendítette meg. „Bűnösök vagytok, és Isten a bűnt nem szereti.” Viperák fajzatának mondta a farizeusokat, akik menekülnek a jövendő haragtól. Nem hódolt be némi támogatásért és hatalmi pozícióért a politikai elitnek sem. Heródesnek úgy mondta szemébe a bűnét, ahogy volt: nem szabad testvéred feleségével összeházasodnod. Érdekes, a királyt, jóllehet telibe találta Szent János üzenete, vonzotta az igaz és tiszta beszéd. Félt Keresztelő Szent Jánostól, ugyanakkor szívesen hallgatta. Elképzelem, mennyire üdítő lehet az állandóan talpnyaló társaság hízelgése, nyájasságba, rafinériába csomagolt dörgölődése után végre a fájó, de mégis igaz szót hallani! Ma vannak-e még Keresztelő Jánosok?
Igaz, vad ember volt, sokszor dühtől lihegve kiáltotta oda üzenetét a világnak, de saját magát nem helyezte mindenki fölé. Tisztában volt helyével, korlátaival. Kiegyensúlyozott személyiség volt. Mihelyt Jézus megjelent, rá mutatott, mindenki előtt elmondta: ő a nagyobb. Ő az igazi! Én méltatlan vagyok még a saruszíjának megoldására is. János tudta, hogy az ő feladat a tanúságtevés.
A viselkedése hamar fölébresztette a „hivatalos szervek” gyanúját. A hatalom képviselői – ellentétben a tömeggel, amely keresztelkedni jött hozzá – azért érkeztek, hogy ellenőrizzék a Keresztelő körül alakuló mozgalmat. A vad ember ereje megijesztette őket, vonzása felébresztette a féltékenységet és irigységet. A Keresztelő válasza itt is az igazság mentén marad: nem én vagyok.
László István székelyszenttamási plébános
Megjelent a Vasárnap 2020/50. számában.
