Az idei csíksomlyói búcsús szentmisét június 3-án mutatták be. A főcelebráns Miguel Maury Buendía, Vatikán állam bukaresti nagykövete, Románia apostoli nunciusa volt, a szentbeszédet Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mondta.
A Hármashalom-oltárnál, a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben idén is több tízezren gyűltek össze a hagyományos pünkösdi búcsúra. Idén négyszázötven éves a csíksomlyói búcsú, ezért a mostani ünnep mottója a székelyek által rég megfogalmazott kérés volt: „Tarts meg minket őseink szent hitében!”
A szentmisén koncelebrált Székely János esztergom-budapesti segédpüspök és Michael Anthony Perry, a Kisebb Testvérek Rendjének legfőbb elöljárója is. A zarándoklaton részt vett többek között Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, illetve Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
Az alábbiakban az elhangzott prédikáció olvasható.
Excellenciás nuncius úr, excellenciás érsek úr, főtisztelendő tartományfőnök, főtisztelendő paptestvérek, tisztelendő nővérek, tisztelt közjogi méltóságok, kedves ünneplő testvérek!
Sok minden összeköt bennünket, akik most együtt vagyunk itt a Kissomlyó és a Nagysomlyó közötti nyeregben, illetve a rádió vagy a televízió előtt. Olyan jó megtapasztalni, hogy vannak pillanatok, amikor együtt tudunk gondolkodni és érezni egymással. Sajnos ma egyre ritkábban adatik ilyen pillanat. Ezért is köszönjük most székely és csángó testvéreinknek, hogy a 450 évvel ezelőtt tett ígéretüket hűségesen megtartva, alkalmat kínálnak ma mindnyájunknak arra, hogy a Kárpát-medence, sőt a világ minden tájáról összejöjjünk mi, magyarok a csíksomlyói Szűzanyát köszönteni és egész nemzetünkért imádkozni. Hiszen a közös nyelvünk, kultúránk és történelmünk mellett, ami leginkább összetart bennünket, az a krisztusi hitünk és a Szűzanya iránti tiszteletünk. Ez utóbbival senki érzékenységét nem szeretnénk bántani, de mindenki számára elgondolkodtató lehet egyik kortárs írónk gondolata: Ha Isten a Szűzanya által akart közeledni az emberhez, mi ne akarjunk nélküle közeledni Istenhez (Szent-Gály Kata).
A földi édesanyák egyik különleges képessége, hogy minden nehézség, esetleg fizikai távolság ellenére is egyben tudják tartani a családot. Bizony számtalan esetben látjuk, ha meghal az édesanya, lazul a kapcsolat a családtagok között, nem egyszer fel is bomlik a család. Láthatjuk hát, mennyire nagy szükség van a földi édesanyákra. De testvéreim, legalább ekkora szükség van égi édesanyánk, a Szűzanya segítségére is, hogy a krisztusi család, az egyház az evangéliumi egység útján maradjon. Szent István királyunk óhaja szerint a Szűzanya nekünk, magyaroknak nagyasszonyunk és pátrónánk, ezért nemzetünk békéjéért, fejlődéséért és fennmaradásáért is bizalommal fordulhatunk hozzá. Krisztus Urunk szándéka szerint a Szűzanya közbenjárónk Istennél, és segítőnk földi életünk folyamán. Ennek gyakori megtapasztalása vonzza a Krisztusban hívőket ide Csíksomlyóra és más Szűzanya-kegyhelyekre egyaránt. Mi is a hálaadás és a segítségkérés szándékával érkeztünk most ide.
E kegyhely gondozói, Jakubinyi György érsek és a ferences szerzetesek segítségünkre siettek, hogy egyéni kéréseink mellet ebben az évben milyen közös kérést is fogalmazzunk meg imádságainkban. Így adták a búcsú mottójául a Salvator-kápolna előtti keresztre felvésett mondatot: Isten, tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben! Egyetlen tömör mondat, de ebben van magasság és mélység, szélesség és hosszúság. Hiszen ebben benne foglaltatik egész földi életünk és örök üdvösségünk. A krisztusi hit és a belőle fakadó erények nemcsak célt, hanem értelmet, biztos értékrendet, tartós békét és boldogságot is adnak földi életünknek. Szent Lászlónak, az erényekben tündöklő keresztény uralkodónak, Erdély védőszentjének jubileumi évében különösen is érdemes erre a vonatkozásra figyelnünk.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy korunk emberének minden baja abból ered, hogy sokakból hiányzik a hit, mert elveszítették, vagy soha nem is volt hitük, mert nem volt emberük, aki Isten ismeretére elvezette volna őket. Bár minden emberben ott van az Isten utáni sóvárgás, de tapasztaljuk, mindenkinek segítségre van szüksége ahhoz, hogy felfedezze, hol csillapíthatja az istenéhségét. A költő, Berzsenyi fogalmazta meg a legtalálóbban Fohászkodás című versében: „Isten! kit a bölcs lángesze föl nem ér, / Csak titkon érző lelke óhajtva sejt: / Léted világít, mint az égő / Nap, de szemünk bele nem tekinthet„. Sokak számára kellő ismeret hiányában Isten csak sejtett, de fel nem ismert valóság. Az ateista diktatúra idején igyekeztek is az Isten utáni érdeklődést minden módon elfojtani, vagy nevetségessé tenni. Abban az időben kialakult az emberek egy részében egy olyan intellektuális gőg, amely még napjainkban is érezteti hatását. A vallást igyekeznek holmi ostoba, primitív, tudatlan magatartásnak minősíteni. Ez össztársadalmi szinten ma is érvényesül, olyannyira, hogy a hitet, a vallásos magatartást egyesek igyekeznek folyton gúny tárgyává tenni. S ezt teszik, mert a keresztények ellen büntetlenül tehetik… Próbálnák csak megtenni más vallásokkal szemben!
Olyan jó lenne, ha csak egy kicsit tisztelettudóbban és alázatosabban tudnának viselkedni ezen eszme képviselői, és csak legalább pár percig leszállnának a maguknak állított piedesztálról, és belátnák, hogy még természettudományos módon sem állítható az ő istentagadásuk igazolhatóbbnak, mint a hívők istenhite. Max Planck, a Nobel-díjas fizikus mondta: mind a tudomány, mind a vallás Istenbe vetett hitet kíván. A hívők számára Isten van a kezdetben, a fizikusnak pedig Isten van minden megfontolás végén… Bárhová nézünk, sohasem találunk ellentmondást a vallás és a tudomány között, inkább teljes összhangot minden lényeges pontban.
Vagy szívesen ajánlanám a teremtő Istenbe vetett hit támadóinak, hogy egy csöndes percükben tegyék megfontolásuk tárgyává Maximilián Kolbe szavait: Tulajdonképpen miért próbálják olyan sokan maguknak és másoknak bebeszélni, hogy egyáltalán nincs Isten, jóllehet, pontosan tudják, hogy az összes tudós együtt sem képes arra, hogy egy vacak kis szúnyogot létrehozzon.
A számtalan szenvedés, az óriási értékvesztés, a háborúk és a kaotikus szellemi zűrzavar közepette igazat kell adnunk Toronyi István költőnek, aki már sok-sok évtizeddel ezelőtt szintén abban látta a bajok forrását, hogy sokakból kiveszett a hit. Ekképpen fogalmazott:
Életünkből valami elveszett!
Talán az Isten,
Kit felmondás nélkül kilakoltattatok
s azóta a Sátán lett uratok.
Emberek!
Hívjátok vissza az Istent
zászlók selymével és processziókkal,
szívetek kulcsát alázat vánkosán
térden csúszó hittel hozzátok eléje
s ha megjelenik a fölvont kapuknál,
kezdjétek el a Holnap hozsannáját!
Emberek!
Életünkből az Isten elveszett;
találjon rá megtisztult szívetek!
Kedves testvérek! A Zsidókhoz írt levél ma felolvasott szakaszában olvastuk a keresztény hit tömör meghatározását. A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk. Őseink ebből merítettek bizonyosságot (Zsid 11,1). Szükséges azonban a hitnek egy másik dimenziójára, az értelmi belátásra is utalnunk. Mert Szent Ágostonnal és Canterburyi Szent Anzelmmel valljuk, a hit keresi az értelmes magyarázatot. Mégis elhibázott dolog lenne, ha a hitet pusztán egy intellektuális, értelmi állásfoglalásnak tartanánk: van Isten. A hit ennél sokkal több: egy személyes szeretetkapcsolat Isten és az Ő teremtménye, az ember között. Az ember felfedezi Isten iránta megmutatkozó szeretetének sokféle megnyilvánulását, s ez viszontszeretetet ébreszt az emberben Isten felé. Ugyanúgy van ez, mint az emberek közötti kapcsolatban: az irántam mutatott szeretet választ ébreszt az engem szerető személy iránt. Ez a viszontszeretet pedig a konkrét tettekben valósul meg. Minél gyakrabban teszem és minél nagyobb szeretettel, áldozatkészséggel, annál inkább válik erényemmé ez a cselekedet. De mert szeretetünk gyakran hiányos, saját erőnkből nem tudunk tartósan megmaradni még a szeretet erényében sem, ezért kérjük Istentől a segítséget, hogy szeretetünk hiányosságait az ő szeretete pótolja ki és tegye hiánytalanná.
Kedves testvérek! Minél magasabbra jutunk a hitben, annál inkább érezni fogjuk hitünk hiányosságait és gyengeségeit. Ettől ne ijedjünk meg, mert az már egy magasabb szintje a hitnek, ha időnként rádöbbenünk, mennyire hiányosak hitbeli ismereteink, és mennyire szegények vagyunk az erényekben, az Isten és ember iránti szeretetben. Ez a hiányérzet már a hitben való növekedés igényességét mutatja, mert ez az Isten felé vágyódás megnyilvánulása. Amikor ez tudatosul bennünk, akkor születik meg a mi szívünkben is a kérés, mint az apostolokéban: Növeld bennünk a hitet (Lk 17,5)! Ne legyen senki köztünk elbizakodott, öntelt, gőgös a hitében. Jézus válasza az apostoloknak hasson kijózanító erővel mindnyájunkra: Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek (Lk 17,6). Képesek vagyunk mi erre…? Van ekkora hitünk…? Pedig kell hogy naponta törekedjünk eljutni a hitnek és az abból fakadó erényeknek erre a magasabb fokára.
Éljünk a búcsújárás lehetséges lelki ajándékaival, hogy hazatérve, a bűnbánat szentségében, a gyónásban megtisztult lélek új lendületével törekedjünk az erényes életre. Újítsuk meg elköteleződésünket az egyházban Krisztus mellett, hogy az ő ereje által növekedve, tudjunk hitünk szerint élni, másokat is Krisztushoz vezetni! Ebben tud és kész segíteni bennünket égi édesanyánk, a boldogságos Szűz Mária. Ezért bizalommal terjesszük most eléje kérésünket, mert tőle még soha senki nem távozott meghallgatatlanul.
Arra kérem minden magyar testvéremet itt a somlyói nyeregben vagy otthon a televízió képernyője előtt, kapaszkodjunk össze az imában, tudjunk őszintén megbocsátani egymásnak, akarjunk összefogni nemzetünk és hazánk sorsának jobbra fordítása érdekében, így teremtsünk békét önmagunkban, családunkban, országainkban, s legyünk egymás társai a köztünk szeretetben megvalósuló Isten országa építésében! Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást! Segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését és gazdagodását szolgálja! A magyarok nagyasszonya legyen ebben segítőnk!
Befejezésül a költő, Sík Sándor szavaival imádkozzunk együtt égi édesanyánkhoz:
Édesanya, boldog anya,
Virágszülő Szűz Mária,
Világraszült virágodnak,
Ajánlj minket szent Fiadnak.
Ha nem ajánlsz, hova menjünk?
Nincs egy izrom épség bennünk.
Minden épet, minden szépet
Fölfaltak a cudar évek.
Mind a tíz bűnnel komáztunk,
Belzebubbal paroláztunk,
Ami csepp jó maradt bennünk,
Lemarta az idegen bűn.
Csúfra mégis megmaradtunk,
Nem nyílt meg a föld alattunk,
Kikerültük a koporsót,
Itt vagyunk most, legutolsók,
Legutolsók a világnak,
Kik a szívünkbe nem látnak,
De tenálad, Asszonyunknál,
Tudjuk, hogy csak irgalom vár.
Eddig is mint nyitott könyvben,
Úgy olvastál a szívünkben.
Bűneinket végigsírtad,
De ítélni föl nem írtad.
Te látod, hogy szívünk marja
A bűnbánat jeges karma,
Pislog már a keserűség
Hamvából a régi hűség.
Már a régi hit is mozdul,
A meleg vér meg-megpozsdul.
Ami szégyenünkre válott,
Szemünkről már hull a hályog.
Látjuk már, hogy mi rossz, mi jó,
Tudjuk, mi félteni való.
Sereglünk a Krisztus elé,
De hogy álljunk szeme elé?
Mit mondjunk, ha reá kérdez?
Szólj helyettünk, anyánk édes,
Annyit mondj csak: rosszak vagyunk,
De mégis a tied vagyunk.
Ámen!
Szöveg: Magyar Kurír
Kép: Veres Nándor/MTI, Balogh Zoltán/MTI, Magyar Kurír
