A gyergyóditrói 20. Számú Lovag Takó János Cserkészcsapat immár hagyományosnak mondható megemlékező rendezvénye idén sem maradt el. Bár a vírushelyzet miatt az előző évekhez képest jóval szerényebben, de ezúttal is megtartották a Takó János-emléknapot.
A cserkészcsapat és a Takó János Egyesület kezdeményezésére szeptember 27-én szentmisével kezdődött a megemlékezés, így a templom építtetőjének végrendeletében szereplő, Ditrónak szánt elvárásnak is eleget tehetett közösségünk – nyilatkozta portálunknak Balázs Brigitta, a 20. Számú Lovag Takó János Cserkészcsapat csapatvezetője. A szentmisét követően Bardócz Ferenc, a Takó János Egyesület elnöke képes bemutatóval kísért beszámolóját hallhatták a templomban összegyűltek: az egyesület tagjai támogatók segítségével idén augusztus 19-ére és 26-ára szervezett akciójuk során felújították Takó János vízaknai síremlékét. A szentmisét követően a cserkészcsapat tagjai koszorút helyeztek el a templomkertben lévő Takó János-szobornál, a cserkészinduló eléneklését követően pedig rövid beszéd hangzott el. Takó János élete és munkássága minden szempontból példaértékű kell legyen nemcsak a cserkészeknek, hanem mindenki számára. Istenbe vetett hite, bizalma, kitartása, céltudatossága és lelkesedése munkája által öltött testet egy épület formájában, amelyre nem szabad csak egy szép épületként tekintenünk. Takó János közelebb szerette volna tudni híveit a jó Istenhez, ezért dolgozott több évtizeden át együtt dédapáinkkal, dédanyáinkkal, és minden alkalommal, amikor ezt a templomot látjuk, jusson eszünkbe: lépjünk mi is közelebb Istenhez.
Balázs Brigitta, a 20. Számú Lovag Takó János Cserkészcsapat csapatvezetőjének emlékező, ünnepi beszéde
Amikor elkezdtem összeírni a mai napra szánt gondolataimat, még nem volt konkrét ötletem, hogy milyen szál mentén tudom majd egybefűzni mindazt, amit ma itt Takó Jánosról és a cserkészetről egyszerre szeretnék elmondani e rövid beszédemben. Aztán haladva a gondolathalmazom vége felé, az elmúlt napjaim egyik beszélgetése ugrott be. Egy cserkésztestvérünk, aki történetesen papi hivatást folytat, emlékeztetett egy dilemmás helyzet kapcsán Márton Áron szavaira: „Erőnk a lelkesedés. És ez mindenható!” Ebben a mondatban találtam meg a mai válaszom. Hiszen mindig tudtam, hogy Takó János életével és munkásságával sok közös kapcsolódási pont van a cserkészetünkben, de a mai napon ez a szó lenne, amit kiemelnék: Lelkesedés.
Takó János 1853. szeptember 22-én született Baróton. Egyszerű családból, nehéz anyagi körülmények között nevelkedett, lehetséges, hogy a tanulás iránti vágya és lelkesedése már akkoriban meglátszott rajta, hiszen rokonai anyagi támogatásával megvalósul első álma, tanulhat. 1877.december 30-ai pappá szentelését követően három évet szolgál Ditróban, és már ekkor látja, hogy a községnek templomra van szüksége.
„Időközben Marosvásárhelyre, majd kiemelkedő szellemisége miatt Gyulafehérvárra irányítják, hogy öt éven át az eljövendő papi nemzedékek, a kispapoknak legyen lelki vezetője” − írja Szilágyi Lőrinc plébános a Takó Jánosról szóló életrajzi leírásában. Majd ismét Ditróba kerül, és nekilát a munkának. 1888 és 1915 között hívei számára és hívei szívében is templomot épít. Közel három évtizeden át dolgozik, először megálmodja, majd megtervezi, környezetét lelkesíti és mozgósítja, biztos alapokra helyezi a templom építésének kezdetét, olyannyira jól vezeti a templom építésének előkészítését, hogy maga az építés csupán három évig tart. 1912-ben elkészül: egy épület, amelyben dédapáink, dédanyáink, az egész közösségünk, és főleg Takó János lelkesedése megelevenedik, testet ölt Isten háza formájában.
Takó János minden szempontból példakép: kitartása, konok elszántsága, dolgozni akarása, hite, a közösségért való tenni akarása és lelkesedése a mi életünk történéseiben is irányt mutatnak. Igaz, ő nem mindennapi célért küzdött, dolgozott és élt: azért tette mindezt, mert az embereket Isten közelében akarta tudni. Ennek csodálatos eredménye és emléke előtt sétálunk el nap mint nap. De amikor egy iskolai vagy családon belüli nehézséggel küzdünk, vagy munkahelyünk, önkéntes feladataink, a hétköznapok, esetleg a cserkészet gördít elénk egy problémát vagy kihívást, ha úgy érezzük, mások nem értenek meg, az sem hétköznapi nehézség. Olyan, mint amilyen ennek a templomnak az építése volt. Merítsünk Takó János lelkesedéséből, és bármikor, ha nehézségek nyomják vállainkat, sétáljunk ide, menjünk be a templomba, lépjünk közelebb a jó Istenhez és csengjen gondolatainkban Márton Áron mondata: „Erőnk a lelkesedés. És ez mindenható!”
