A járványügyi intézkedések miatt, idén más formában zajlott a szentjobbi Kisboldogasszony búcsú, elmaradt ugyanis az elmúlt években erre az alkalomra hirdetett egyházmegyei zarándoklat. Vasárnap, szeptember 6-án, 11.00 órakor Böcskei László megyés püspök mutatta be a búcsús szentmisét a szentjobbi plébániatemplom kertjében.
Ha nem is úgy, mint az elmúlt években, de mégis a zarándokok lelkületével vagyunk most itt, hogy segítséget és oltalmat kérjünk Istentől, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárása által – mondta a szentmise bevezetőjében a főpásztor, köszöntve a jelenlevő híveket, akik Szűz Mária születését és a templom búcsúját jöttek el megünnepelni. Akkor, amikor elindulunk Szűz Máriát tisztelni, tulajdonképpen Istent keressük, hozzá közeledünk, őt szólítjuk meg, őt fogadjuk be a mi életünkbe. Olyan időket élünk, amikor tapasztaljuk, hogy nagy szükségünk van Isten közelségére, arra, hogy az ő jelenlétében tudjunk élni, és hogy őt minden ügyünkben-bajunkban közel érezzük magunkhoz. A Boldogságos Szűz Mária közbenjárását most azért kérjük, hogy mindig ezzel a hittel és ezzel a reménnyel tudjunk közeledni feléje. Ő az, aki közelebb visz minket Jézushoz, és az ő Atyjához, a mi Istenünkhöz – folytatta a főpásztor, majd azokat is köszöntötte, akik a média közvetítésének köszönhetően lélekben zarándokoltak el Szentjobbra, hogy Isten gondoskodásra bízzák jelenüket és jövőjüket.
A prédikációban Böcskei László a szentjobbi szentély jelentőségéről beszélt, ahol őseink a lelki megújulás és megerősödés forrásait keresték, és amelyet 2016-ban egyházmegyei zarándoklati hellyé nyilvánított. Mi is ezt keressük abban a Mária-tiszteletben, amely immár 1000 éve megmaradásunk szövetsége, mert oltalmat és menedéket biztosít az Istent keresőknek, akik Máriában hathatós közbenjárót látnak és találnak. A mindennapi valóságokban meg kell találnunk az egyensúlyt, hogy biztosan célba érjünk Isten előre kigondolt terve, és az ő akarata szerint. Sokszor elfáradunk, hitünkben meggyengülünk. Jöhetnek idők, amikor talán jobban, mint eddig, átérezzük emberi törékenységünket, éppen ezért jobban ráirányulunk az égi segítségre. Bár idén nem tudtuk úgy megszervezni az egyházmegyei zarándoklatot, ahogy az elmúlt években tettük, és idén is szerettük volna, mégis hisszük azt, hogy a Szűzanya közelsége semmit sem veszít a jelenlegi állapotok miatt, sőt még jobban érezteti hatását, ha nyitott szívvel, és befogadó szándékkal várjuk az ő üzenetét, amellyel fogadja a mi köszöntésünket. Legyünk hát szószólói azoknak, akik nem jöhettek el ebben az évben a szentjobbi Szűzanya köszöntésére. Ajánljuk valamennyiünket, családjainkat, egyházközségeinket, egyházmegyénket és az egész világot, az ő anyai oltalmába, védelmet és gyógyulást kérve mindazok számára, akik veszélyeztetve vannak a különféle megpróbáltatások miatt, azért mert betegek, mert szenvedők, mert magányosak, mert kitaszítottak, de főleg azért, mert a járvány-okozta megbetegedés terheit hordozzák.
Szűz Máriának az üdvtörténetben betöltött szerepe egyáltalán nem merül ki abban, hogy méhébe fogadja és világra szüli az Üdvözítőt. De még abban sem, hogy felneveli, kíséri Őt egészen a kereszthalálig, majd együtt örvend és imádkozik Fiának tanítványaival. Az apostolok anyai támaszt kapnak személyében, emlékezve az isteni rendelésre a keresztre feszített Jézus által. Ilyen anyai támaszra számíthat benne Jézus minden akkori, és mostani tanítványa.
Annak idején gyermekként feladatul kaptuk, hogy köszöntő lapot készítsünk édesanyánknak, ami nem lehetett valami közönséges, hiszen az édesanyánknak szólt. A gyermek mindent el akar mondani egy pár szóban, egy rajzban, vagy egy köszöntésben. Milyen izgalmas volt, amikor átadtuk az elkészített köszöntőt, mennyire értékes maradt számunkra az édesanya mosolya, a csillogókönnyek az ő szemében, és az a csók, amely a szeretet tüzének izzásával járt át minket. Ez a köszöntő sok mindent megoldott akkori életünkben: eltörölt sok megbántást, kiegyenlítette a közöttünk itt-ott észlelt eltéréseket, magához ölelő karokat nyitott meg számunkra, és szép volt körülöttünk minden, mert ezt teszi az édesanya szeretete. Egy ilyen köszöntőlapot készítő gyermek csupán csak egy szót írt a lapra: „Szeretlek”. Majd amikor megkérdezték tőle, hogy miért nem írt többet, hiszen sok hely van még a lapon, azt válaszolta, hogy hely maradjon az édesanyja számára odaírni azt, amit ő akar tőle. Ez a gyermek is azt fejezte ki, amit mi is kifejezni jöttünk ma ide: szükségünk van oltalomra és tanításra. A Szűzanya oltalmát kérve engedjük, hogy tanítson minket helyesen élni, tanítson az élet művészetére. A Szentírásban több olyan helyet találunk, amelyből azt olvassuk ki, hogy Mária valóban tudott helyesen élni. Voltak tervei, kapcsolatai, bizonyára fájdalmai és kérdései is, de mindezek az elfogadás és az odaajándékozás foglalatjában. Mária aggódik a jeruzsálemi templomból való hazatéréskor elveszített fia miatt, és ez az aggodalom a törődésnek és a szorongásnak a kifejezője, amit édesanyaként élt át egy váratlan és nem éppen kellemes helyzetben. De emlékeztet ez a jelenet arra is, amit az embernek vállalnia kell, amikor életének korlátjaiba ütközik, vagy más akaratba, ami képes meghatározni és akár megváltoztatni az ő életét.
A keresztény ember egyik fő feladata az Isten-közelség megélése, az Istennel való találkozás és a vele való közösség, amelyre Máriához hasonlóan mi is egykor kimondtuk a döntő választ, keresztségünk alkalmával. Befogadtuk Istent a mi életünkbe és az Ő jelenlétének élvezői lehetünk életünk végéig, itt a földön. Ez azonban nem szorítja ki a kérdés lehetőségét: „Miért tetted ezt velünk?”, amikor nem sikerül úgy látnunk a dolgokat, ahogyan azokat Isten tervezte és készítette elő a mi számunkra, amikor eltávolodunk tőle, amikor kizárjuk őt a mi életünkből, amikor föléje akarunk kerekedni, mert kényelmetlen, zavaró, vagy akár bántó hozzá igazodni. Mária arra tanít minket, hogy a mi életünkben és annak történéseiben lássuk meg Isten jelenlétének titkát. Életünk mindennapi megszokott kockái között fedezzük fel az összekötő erőt, ami maga az Isten, és lássuk meg a fényt, ami feloszlatja a bennünk levő sötétséget és félelmet. Mennyi minden megváltozna bennünk és körülöttünk, ha ezzel a gondolattal indulnánk minden reggel: Isten jelenlétében akarok élni! Mennyi felesleges gond, aggodalom és félelem esne le a mi vállunkról. Mennyi sok felesleges szó és bántó magatartás szorulna vissza. Mennyire kifinomulva és helyesen kezelnénk saját magunkat és egymást, ha nem lépnénk ki Isten jelenlétének köréből.
A kánai menyegző történetében olvassuk Mária szavait: „Tegyétek, amit Ő mond”! A Jézusra való hagyatkozásra int a Szűzanya, amely nemcsak egy bizonyos helyzet fölötti áthidalásnak a lehetősége, hanem sokkal több ennél. A Jézusra való hagyatkozás az az új helyzet, amelyre szükségünk van a tovább haladáshoz, a megmaradáshoz és a kibontakozáshoz. Mária itt arra tanít minket, hogy egymásért felelősséget vállaljunk, egy olyan világban, ahol az érdekek versenyében keveset számít az együttérzés. Az összefogó szolidaritás is csak reklám marad, ha nincsen meg a cselekvő szeretet szikrája. Ez csak úgy lehet, ha rezonál bennünk a Szűzanya tanítása: „Tegyétek, amit ő mond”! Mária emlékeztet minket ezzel arra, hogy Jézus nem csak egy lehetőség a mi életünkben, nem is egy vészkijárat a szükséghelyzetekben, nem kényszermegoldás a váratlan előtt. Ő közösség a közösségért. Ilyenkor, a távolságtartás idején, sokszor és sokféleképpen megtapasztaljuk, hogy mennyire sokat jelent a közelség és a közösség. Mária olyan közelségre tanít, amely találkozást, együtt haladást jelent zsákutcák, és megtévesztő körutak nélkül. Helyesen élni Mária példája szerint nem jelent mást, mint Istennel és emberrel való közösséget. A mostani időkben, amikor körülöttünk a világ saját biztonságát és egyensúlyát keresi, amikor mi is érezzük kiszolgáltatottságunknak veszélyeit és kockázatait, amikor kicsinyeknek és elégteleneknek érezzük magunkat az új feladatok előtt, amikor nagy kihívásnak számít az egymás felé való elindulás, amikor jelenünkről és jövőnkről van szó, amikor szilárd alapon állhatunk, mert ezt örököltük őseinktől, nekünk élnünk kell. De nem mindegy, hogy hogyan. Tanuljunk Máriával és tanuljunk Máriától. Teremtsük meg az Istennel való közösség titkát közöttünk – biztatott beszéde végén az egyházmegye elöljárója.
A szentmise végén elmaradt a hagyományos kegyképes körmenet a település utcáin, helyette a kegykép előtt, a Ferenc pápa által megfogalmazott elvégzett felajánló imával ért véget a templombúcsú Szentjobbon.
Forrás: Nagyváradi egyházmegye
