A Szatmár megyei partiumi görögkatolikusokhoz kalauzolom az olvasókat, egy a román–ukrán határ melletti településre, egy szakrális épület és a mögötte levő történet megismeréséhez. Kökényesden Nagyboldogasszony-napi búcsúra készül a görögkatolikus közösség, melyet a helyi kápolnában tartanak meg. A kápolna létrejöttéhez számos történet fűződik, és hogy miért olyan különleges a kis szakrális épület, a következőkben megismerhetik.
A 2001-ben felszentelt kökényesdi kápolna megépítése nem csupán a hívek óhajának beteljesülése, hanem zarándoklatok, átvirrasztott búcsúk előestéinek, szent szolgálatainak is emléket állít. A kökényesdi hívek emlékezetében, szüleiktől, nagyszüleiktől hallott és megőrzött történetekben mai napig él egy különleges, természetfeletti tapasztalatot, egy Mária-jelenést őrző és számos ezt követő zarándoklatot, búcsút felidéző elbeszéléssorozat, mely kitörölhetetlenül nyomott hagyott a helyi hívek szívében.
A kökényesdi kápolnához fűződő eseményeket és emlékezéseket helyi lakosokkal folytatott beszélgetéseket követően Fazekas Lóránd dolgozta fel, majd a Hit és hagyomány Kökényesd vallási életében című kiadványában más, a község vallási életével kapcsolatos hagyományok leírása mellett publikálta, így a jelen íráshoz az általa összegyűjtött információkat is felhasználtam.
A kökényesdi Mária-jelenéshez kapcsolódó történetek sokkal régebbiek, mint a jelenleg megtekinthető kőkápolna. A kápolna előzménye egy számos búcsús csoport és buzgó keresztény által meglátogatott fakápolna, melynek sorsa a hetvenes években a megsemmisülés volt, a település lakosai azonban összefogással, hittel, bizalommal, szeretettel és imádságos lelkülettel újat emeltek a helyére. A kökényesdi közösség a jelenlegi kápolna felszentelése huszadik évfordulójának megünneplésére készül. Ebből az alkalomból a helyi tiszteletbeli esperest, a 44 éve Kökényesden lelkipásztori feladatokat ellátó Harangozó Józsefet és feleségét, Máriát kérdeztem meg a kökényesdi kápolna létrejöttével kapcsolatos információkról, nekik elbeszélt történetekről és arról, hogy mit őriz napjaink nemzedékének emlékezete a negyvenes években történt eseményekről. Olyanok, akik a fakápolna köré gyűlt búcsúsokkal együtt imádkoztak, már kevesen élnek, viszont a gyermekeiknek, unokáiknak továbbadott történetekből rekonstruálható sok esemény: búcsús tömegek énekei, szertartásai, virrasztásai, megtéréstörténetek. A „régi öregektől” hallott történetek továbbhagyományozódtak, az imádságos lelkület ma is él. Napjainkban évente két alkalommal is búcsút szerveznek a kökényesdi kápolnában, melyre minden évben zarándokok sokasága látogat el Máriához segítséget, vigaszt kérni, de ugyanakkor megemlékezve a régmúlt zarándoklatairól is.
Mit őriz az emlékezet és a hagyomány a kökényesdi kápolnáról és búcsúkról?
1944 őszén a település lakossága német–orosz csapatok közeledtét várta. Az izgalomban és félelemben élő lakosság még nagyobb hittel és bizalommal fordult az Istenhez. Kökényesden a hívek emlékezetében megőrzött történet szerint egy fiatal fiú a második világháború nyomasztó időszakának nehézségei közepette látomásban részesült: amikor lement a kertbe, hogy az otthoni állatoknak szükséges takarmánytököt felhozza, a kertben egy természetfeletti alakot látott, egy gyönyörű fehér ruhás hölgyet, aki egy üzenet átadására is megkérte. A hölgy üzenetében imára szólította fel a település és a környék lakóit, az imádkozás mellett pedig azt kérte, hogy javuljanak meg az emberek, és a háború véget fog érni. A hölgy a fiú elbeszélése szerint a Boldogságos Szűz Mária volt, az esemény híre pedig Mária-ünnepekkor és hétvégéken zarándokok seregeit vezérelte a környező településekről, de sok esetben távolabbi magyarországi településekről is a természetfeletti tapasztalat helyszínére, ahova egy kis fakápolnát is emeltek megemlékezve a jelenésről a Szűzanya közbenjárását kérve.
A második világháború zűrzavaros, félelemmel teli időszakában a 12 éves Iván Gyurka által 1944. szeptember 12-én megtapasztalt jelenés évtizedekig tartó zarándoklatok sorozatát indította el Kökényesdre. A Fazekas Lóránd által megkérdezett adatközlők (kötete 2006-ban jelent meg, így az interjúk 2006 előttiek) életkora 8 éves kortól 30 éves korig terjed. Ma már közülük sokan nem élnek. Emlékezetükben a jelenés története kisebb eltérésekkel hasonlóan él. Sok helyi személyesen is ismerte a gyermek családját és a természetfeletti tapasztalatban részesült Gyurkát is.
A látomásban részesült fiú családja, az Iván család a magyarországi Méhtelekről települt át Kökényesdre. Hitgyakorló, alkalmazkodó, békességes család volt, így a faluközösség gyorsan befogadta. A családban három gyerek született, Mária, Ilona és Antal. A három testvér közül Ilona Amerikába, Mária Magyarországra költözött, Antal és családja egy ideig Kökényesden maradt, de az 1940-es évek végén már a visszatelepülés ügyeit intézték, majd visszaköltöztek Méhtelekre. Antal családjában hat gyermek született, a legkisebb, az 1934-ben született Iván György – vagy ahogy az adatközlők nevezik, Gyurka – volt az, aki fent említett természetfeletti látomásban részesült.
Az emlékezések szerint a család a jelenést nem terjesztette különösebben, Gyurka előbb édesapjának mondta el, majd a házuk tornácának karfájára ülve a házukhoz zarándokolóknak is. A búcsúsok egymástól hallották a jelenés hírét, és egyre többen érkeztek a látomás helyszínére, illetve a család házához. Lehetőségeik szerint adományokat ajánlottak fel az egyház javára, melyet a családnak adtak át, ők pedig minden esetben továbbították azt a templomi perselyesnek, ez alapján Iván Gyurka családját nem lehetett csalással megvádolni.
Az évekig tartó zarándoklatok és az a hit, mellyel a búcsúsok Kökényesdre érkeztek, indokolttá tette azt, hogy készüljön valami a jelenés helyén, így emeltek fel közös erővel egy kis kápolnát az Iván család kertjének végébe, mely lenyúlt egy még nem teljesen kiépült utcára, a kápolna pedig beilleszkedett ennek házsorai közé. A kápolna fából, deszkákból készült, félszobányi méretű kis építmény volt. Anyagát és a benne levő két templomi zászlót és az oltárként szolgáló asztalkát a hívek adogatták össze; önerőből, összefogással hozták létre, hogy a búcsúsok menedéket találjanak benne.
Búcsúsok a fakápolnánál és a fiú házánál
A kápolna legértékesebb kincse Kárpátaljáról, egy búcsús csoport által a kápolnába áthozott Istenszülő-ikon. Simon Mária (szül. Kegyes), kökényesdi előimádkozó szerint az ikon Ungvárról érkezett, egy kökényesdi processzió ment érte és egy kárpátaljai processzióval közösen hozta el azt Kökényesdre. Eredetét azonban még nem sikerült pontosan kideríteni, így nem tudjuk, hogy melyik templomból került a kápolnába, azt viszont igen, hogy az ikon csodás módon megmenekült és épségben maradt, miután a templom, melyben az oltárt díszítette, leégett. Az ikon az irgalmas Istenszülő (eleusza) típusú ikonok közé tartozik. Az Istenszülő anyai gondoskodással és szeretettel öleli át a Gyermeket, az anyai gyengédséget sugározza, de ugyanakkor rá is mutat. Mint ahogy azt több ikonon is megfigyelhetjük, Mária Fia felé mutat, aki az út, az igazság és az élet, Mária az utat mutatja meg nekünk Istenhez. Az arcán az anyai részvét jelei figyelhetők meg: Mária úgy öleli magához gyermekeit, mint ahogy az Úr Jézust, félti övéit, aggódik a mindennapi bajaik miatt és anyai szívével magához öleli a hozzá folyamodókat. Az ikon fémborítással, fehér selyemmel és gyöngyökkel van felékesítve, ami azt is jelzi, hogy az ikont nagy becsben tartották, de ugyanakkor a díszítés a köszönet jele is: akik Máriához, az irgalmas anyához gyermeki szívvel odajárultak, nem csalódtak az ő közbenjárásában.
A kökényesdi Istenszülő-ikon
A fakápolna létrejötte után egyre több zarándok érkezett Kökényesdre, a környékbeli falvakból Kárpátaljáról, majd a későbbi határlezárás csökkentette a zarándokok számát. Mind görög- mind római katolikus processziók egyaránt érkeztek, de olykor még reformátusokról is lehetett hallani. A zarándokok többnyire pap nélkül jöttek, de akadt olyan csoport, akit elkísért a lelkipásztora is. A helyiek a kápolnához kapcsolódott – főképp búcsúk alkalmával, de máskor alkalmakkor is megfigyelt – csodás jelenségekről számoltak be: fényjelenségekre, csillagmozgásra lettek figyelmesek a kápolna körül végzett virrasztások idején, a kápolna takarítása közben a fali szentképeket elvörösödni látták, ezek mellett egy különleges rózsafát is számon tartanak a kápolnakertben.
A jelenéssel és a csodás eseményekkel kapcsolatban kihallgatások, levelezések és különböző állásfoglalások történtek. Az akkori helyi görögkatolikus parókus, Marina Elemér beszámolt az akkori Nagybányai Görögkatolikus Püspökségnek az esetről. A beszámoló levél szövege elveszett, viszont a válaszlevél megmaradt, melyben arról ír Medveczky Gábor esperes, hogy kimegy Kökényesdre egy bizottság, meghallgatja az embereket a csodás eseményről és a hozzá kapcsolódó tapasztalataikról. 1945 májusában az egyházi bizottság meghallgatást tartott a településen. A meghallgatás jegyzőkönyvéből megtudhatjuk, hogy arra kérik a híveket, ha csodás dolgot tapasztalnak, jelentsék a lelkészi hivatalnak. A különböző fény- és más természetfeletti jelenségeket látó helyieket meghallgatják, neveiket feljegyzik. Az adományokra vonatkozó határozatok mellett a jegyzőkönyv utolsó részében a helyi parókus a fakápolna mellett található kereszt megszentelésére felhatalmazást kapott, bár állásfoglalás nem történt sem a jelenéssel, sem a kápolna felszentelésével kapcsolatban. A szenteléssel kapcsolatban csupán azt állapították meg, hogy Iván Antal nem tartotta kápolnának a helyet, a kis épület csak a búcsúsok számára szolgált menedékül, a helyiek viszont kijelentették, ha felszentelik, kápolna lesz.
A kápolna sorsával és a jelenés hitelességével kapcsolatos döntés egy püspöki körlevélben olvasható, mely a jegyzőkönyv felvétele után, 1945 augusztusában érkezett Kökényesdre. Különböző érvek felsorakoztatásának segítségével az akkori Nagybányai Görögkatolikus Egyházmegye püspöke, Sándor püspök úgy fogalmazott, hogy nem lehet hitelt adni a jelenésnek, mivel más zarándokhelyen a jelenések már a kezdetükön a hitelesség alapját nyújtották, a Szűzanya által átadott üzenetről úgy vélekedett, hogy az, amit a fiú mondott minden evangelizációs igehirdetés része, nem különleges buzdítás, a hívek által látott csodás fényességekről azt állította, hogy mocsárgáz, a család pedig pénzt szeretne kicsalni az emberekből, a fiú nem különösebben buzgó és imádságos lelkületű. A felsorakoztatott érvek közül azonban több érv is ellentmondásos, mivel a fakápolna nem mocsaras környezetben épült, a család pedig az adományokat átadta a templomi perselyesnek. További, a körlevél szövegében szereplő többszöri, 12 jelenésről senki sem beszélt, nem tudni, hogy honnan került ilyen információ a püspök úrhoz. Az akkori római katolikus plébános, Mandics János az ügyben szintén elmarasztaló állásfoglalást tett közzé a plébánia Historia Domusában, viszont azt megjegyezte, hogy olyan tekintetben mindenképp „haszna” van a dolognak, hogy nagyon sokan megtértek és imádkoztak. A püspöki rendelkezés, az elmarasztaló vélemények után sem szűntek meg a zarándoklatok, csupán a hely felszentelése maradt el egészen 1997-ig, amikor mind az elmarasztalás, majd az azt követő tiltások után végre szent hely válhatott a megannyi zarándoklatnak otthont adó fakápolna telkéből.
(folytatjuk)
Szmutku Melinda
