A nagybányai Krisztus Király plébánián találkoztunk FEKETE JÓZSEF nyugalmazott plébánossal, ahová osztálytársi találkozóra mentünk évfolyamtársaimmal. Derűjével és élettapasztalatával szívesen csatlakozott hozzánk egy-egy órára. Megérkezésünkkor büszkén mutatta az érsek úrtól Gyulafehérváron, papszentelésének 50. évfordulója alkalmából kapott jubiláns-érmet. Az egyik szabad félórában interjút kértem tőle.
Szentelési ünnepsége mely mozzanata legemlékezetesebb Ön számára?
A családom, testvéreim mind jelen voltak, a legkisebb öcsém akkor még karon ülő volt. Tízen voltunk testvérek, tavaly halt meg az egyik öcsém, László. A többiek mind élünk, én vagyok a legidősebb, és viccelve szoktam hozzátenni: a legügyesebb… A teológiai évek alatt minden nyáron dolgoztam, például első éven Brassóban, blokképítésnél, a villanyszerelőknél, később Borszéken, pékségben. Irigyeltem a kollégákat, osztálytársaimat, akik mondták, hogy vakációban reggel a szentmisén voltunk, utána a plébánossal reggeliztünk… Nekem olyan kérges tenyerem volt őszre, hogy nem tudtam a tollat megfogni. Sokszor háborogtam emiatt… Egy könyvet nem tudtam elolvasni a vakációban, teljesen kiestem a szellemi dolgokból, s akkor bele kellett egyből rázódni évkezdéskor… A teológiai évekről még annyit, hogy mindig nagy tisztelettel gondolok a tanárokra, most is erre intem a fiatalokat. A szentelésre lelkigyakorlattal készültünk, szentelés után jöttek a gratulációk, a család meg az ismerősök, rokonság részéről. Volt, aki azt mondta: Jóska, felértél a csúcsra! Most, 50 év után visszagondolva, lényegében akkor kezdődött a papi életem… A szentelés után Márton püspök úr fogadott minden újmisést külön a családjával. Huber igazgató úr előzőleg osztott a kicsiknek egy-egy tábla csokoládét. Gabi öcsém meg zsebre vágta a tábla csokit, hogy kapjon még egyet, és a püspök úr rámutatott: fiam, te már egyet kaptál! Jót derültünk. Ez volt Márton Áron püspök úr személyisége, lenyűgöző.
Mit osztana meg szívesen az olvasókkal papi jelmondata kapcsán?
Jelmondatom a 118. zsoltárból való: Áldott vagy Uram, légy nekem törvényeidben mesterem! (vö. Zsolt 118,12) Mibe is kapaszkodjon az ember, mihez is kezdjen egy pap? Úgy éreztem, hogy Jézus hívott, fontos az, hogy papi életem alatt figyeljek rá, tanuljak tőle. Amikor Jézusra hallgattam, nem volt gond!
Minek örült leginkább lelkipásztori szolgálatában?
Abosfalvára kaptam az első kinevezést, tehát nem voltam káplán az elején. Márton püspök úr utána mondta el, hogy „azért tettelek oda, fiam, hogy légy közel a szüleidhez és segíthesd őket!” Öröm? A hittan, a hitoktatás Ditróban! Visszagondolva, az a három év volt papi életem fénypontja, rengeteg hittanos gyermek, munka, jól éreztem magam! Annak idején, amikor Bartalis Árpád főnököm volt, számonkérte az óravázlatot, tanári módon. Akkor rájöttem, bár nehéz is volt, hogy az első: szerettesd meg a gyerekekkel a jó Istent! Abban az időben a szomszédban, Szárhegyen volt Varró András pap bácsi. Ő nálunk, Véckén 16 évet szolgált, nagyon szerettem, szüleimet ő eskette és engem ő is keresztelt, nála ministráltam. Nagyon lelkiismeretes, buzgó pap volt, és azt mondta nekem: ne filozofálj hittanórán, hanem az alapigazságokat tanítsd meg a gyermekeknek, mert ez marad meg nekik! Ha a tízparancsot nem ismeri, akkor mi alapján végzi el a lelkiismeret-vizsgálatot és a szentgyónást? Mindig arra törekedtem, hogy megszerettessem a hittant, hogy a gyermek kíváncsi legyen az ő vallására, és tudjon valamit. Utána jött az áthelyezés. A püspök úr közölte, hogy Erzsébetbányára helyez. Addig nem is hallottam arról a helyről. Annyit mondtam, hogy püspök úr, elfogadom, csak kérném, hogy mondja meg, hol van. Akkor a térképhez lépett és megmutatta. Utána visszaült az íróasztalához, én belesüppedtem vele szemben egy fotelbe és azt mondta: fiam, köszönöm, mert tudd meg, ott ezelőtt két-három évvel a papomat megölték. Nyolc év után sírva jöttem el onnan, mert nagyon a szívemhez nőttek. Akkor még működött a bánya, és a javításoknál a bányaigazgató messzemenően támogatott. Olyan idő is volt, hogy 6-8 bányász dolgozott közmunkában… Márton püspök egyszer azt mondta: fiam, úgy hallom, hogy te futballistákkal építed újra a plébániát! Mondtam, hogy igen. Ez is belefért… Újabb nyolc év következett Nyárádszeredában, majd 1991-től Sepsikőröspatak, ahonnan szintén sok szép emlékem van.
Korábban valahogy „irtóztam” a gyóntatástól. Most nagyon szívesen gyóntatok. Talán a kor hozta ezt, látva az emberek elesettségét, jómagamat is beleértve, aki a bűnösök sorát szaporítom. Ebben nem ismerek magamra… Sokszor nincs kinek az ember elmondja a nyomorát, Istennek panaszkodik, ezt érzem, és örülök, ha gyóntatóként tudok valamit is segíteni.
Melyek a pasztoráció súlypontjai Ön számára?
Az, hogy ne kezeljük le, ne nézzük le híveinket! Vegyük emberszámba őket! Annyiszor tapasztaltam saját bőrömön, hogy ezt nem tartottam szem előtt, és annyi jó visszajelzést kaptam, amikor emberként kezeltem őket! Egyszerűen: figyeljünk oda, hogy milyen az ő életük!
Mi jelent a leginkább töltekezést ön számára az imában és azon kívül?
Amit az ember elmulasztott papi életében, azt pótolni nem lehet. A múlt lezárult, viszont tudjuk, hogy Isten a jelen, előtte a jelen és a múlt is szerepel, de mégis beszámítódik az, amit most akarok pótolni. Áldott vagy, Uram, légy nekem törvényeidben mesterem! Ezt sokszor mellőztem, fiatalon az ember sok mindenhez hozzáfog, tehettem volna többet, lehet, hogy munkában nem, de mindenképpen az imában. Márton püspök úr többször emlegette hodegetika órán: fiam, ha egy papi élet mögött nincs imaélet, Isten minden törekvésedet áthúzza! Voltak olyan szorult helyzetek, amikor azt mondtam: most vége, és akkor a Szűzanya és az ima megsegített. Bízni kell a Gondviselésben!
FEKETE JÓZSEF Székelyvéckéről származik, Marosvásárhelyen született 1946. szeptember 23-án. Teológiát Gyulafehérváron tanult (1964–70), ugyanott szentelte pappá Márton Áron püspök 1970. április 5-én.
Szolgálati helyei:
• Abosfalva: 1970–1972 között
• Ditró: 1972–1975 között
• Erzsébetbánya: 1975–1983 között
• Nyárádszereda: 1983–1991 között
• Sepsikőröspatak – 1991–2016 között
• 2016-tól nyugdíjasként Nagybányán él és ott segít be több plébánián.
Kérdezett Szőcs Csaba
Megjelent a Vasárnap 2020/28. számában.
