Minden végzős évfolyam különleges, de az idei ballagóknak még inkább kijutott a kihívásokból. A koronavírus-járvány igencsak átalakította az iskolák megszokott tanmenetét, a búcsúzást, a vizsgákat és ballagásokat is új keretek közé szorította. A következő napokban bemutatjuk, hogy az erdélyi katolikus iskolák hogyan élték meg a megpróbáltatásokat, hogyan fedezték fel a szépet, a csodát a nehézségek ellenére is. A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója gondolatait olvashatják.
Az idei tanév rendkívüli módon zárult. Egyik pillanatról a másikra, keddről szerdára úgy váltunk el egymástól, hogy nem gondoltuk, ilyen sokáig tart és ilyent fordul a világ, benne mi is. Egy ilyen helyzetre nem lehet felkészülni. Mégis azt gondolom, hogy a gimnáziumunk testülete erőn felül teljesített a távoktatás idején és jól eligazodtunk abban a világban, amiről azt hittük, hogy igencsak távoli.
Bár a modern technikai eszközök átszőtték eddig is a tanítás-tanulást, hiszen több mint tíz éve próbálkozunk interaktív táblák használatával, elektronikus katalógussal, különböző digitális oktatási felületek bevonásával, de a személyes kapcsolat, a találkozások kényszerű kimaradása mindannyiunkat megviselt.
Meggyőződhettünk most arról, hogy a tanulás mennyire összetett. Ennek csak egy szűk keresztmetszetét jelenti a tananyag elsajátítása. Ezt próbáltuk biztosítani a technika nyújtotta lehetőségekkel. De elmaradtak olyan vonatkozásai a tanulásnak, amik a közösséghez kötődnek: alkalmazkodás, konfliktuskezelés, elképzeléseink érvényesítésében, a kompromisszumkészségben való növekedés, a megbocsájtás, lemondás, mások és magunk megbecsülésének, értékelési képességének fejlesztése. Még így is volt nagyon sok lelkesítő példája a segítségnyújtásnak: tanár–tanár, diák–diák között is.
Az idei pünkösdi búcsún
A hiányérzet és olykor a csüggedés ellenére biztosan voltak lelkesítő tapasztalatok mindannyiunk életében ez idő alatt is. Beléptünk abba világba, amiben a diákjaink már régóta otthonosabban mozognak, mint mi.
Nemegyszer csodálattal néztük, hogy milyen rutinnal használják a virtuális eszközöket. De meg vagyok róla győződve, hogy nekik is voltak ilyen megéléseik tanáraik rugalmassága, jó értelemben vett vagánysága láttán.
Mindezek ellenére azt fogalmaztuk meg – tanulók és pedagógusok egyaránt –, hogy személyesség nélkül a tanítás-tanulás igen szegényes és talán a lényegét is csak súrolja. És olyan mondatok is elhangzottak – amik a hiány megtapasztalásából nőnek ki sokszor –, hogy iskolába járni jó.
Korábbi pillanatképek az iskola életéből 
Természetesen nagy veszteségként éljük meg, hogy 5-8-as tanulóink és tizenkettedikes diákjaink legszebb hónapjait vette el a járványhelyzet. Ennek a négy évnek a lezárása, a búcsúzás rítusainak megélése, az önfeledt öröm és a felelősség keveredése olyan tapasztalata az életnek, amit meg kell élni. Ezért nem merült fel egy pillanatig sem, hogy az ünnepélyes elengedést ne biztosítsuk számukra.
Az elhalasztásra került ballagás eredeti napján természetesen videón üzentünk egymásnak, akkor még a teljesen üres iskolaépület kápolnájából. Aztán jött két hét vizsgafelkészítő, ami alatt diákok is, tanárok is levegőhöz jutottunk. Később a tanévzárás napján a nevelőtestület részvétele mellett tartottunk Te Deum-szentmisét, amit a diákok és családjaik otthonról élőben követhettek.
Természetesen a ballagást is megtartjuk, készülünk rá, tervezgetjük, amit valószínűleg a Szűzanya lábánál, a csíksomlyói kegytemplomban tartunk majd. Innen készülünk útra engedni három osztálynyi végzősünket, azt a 91 felnőtt diákot, akikkel négy év alatt annyiszor büszkélkedhettünk. Ebben is rendkívüli módon.
Egyik szemünkkel pedig már a jövő tanév felé is tekintünk: egy ötödik és három kilencedik osztályt várva szeptembertől.
Tamás Levente igazgató
Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum, Csíkszereda
