Ferenc pápa folytatta az imádságról szóló katekézis-sorozatát, ezúttal Jákob imájáról elmélkedett. Mindannyiunk életében eljön a pillanat, amikor egyedül maradunk Istennel és rádöbbenünk: egyszerű, halandó emberek vagyunk. Nem kell azonban félnünk, mert Isten felkarol és megáld minket.
Ferenc pápa szerdán délelőtt az Apostoli Palotából közvetített általános kihallgatáson elérkezett az imádságról szóló sorozatának következő részéhez, Jákob imájához. Első két elmélkedésében a vakon született Jézust sürgető bátor kéréséről és az igazak imádságáról szólt. Múlt héten az ábrahámi meghívás újdonságát elemezte, melynek alapja egy személyes és feltétlen ráhagyatkozás a megszólító Istenre.
Jákobot küzdelme után megáldja Isten
„Jákob egyedül maradt odaát. Akkor valaki hajnalig küzdött vele. (…) Közben így szólt: „Engedj el, mert közeledik a virradat!” De ő így felelt: „Nem engedlek el, amíg meg nem áldasz.” Az megkérdezte: „Hogy hívnak?” „Jákobnak” – felelte. Az folytatta: „Ezentúl ne Jákobnak hívjanak, hanem Izraelnek, mivel Istennel szemben erősnek bizonyultál és emberek fölött fogsz győzni.” Jákob erre megkérdezte és ezt mondta: „Nyilvánítsd ki előttem nevedet!” Az így válaszolt: „Miért kérdezed a nevemet?” –, s megáldotta.” (Ter 32,25-30)
Bibliai pátriárkák: az önerejéből fölemelkedett Jákob története
A Teremtés könyve messzi korok embereinek történetein keresztül olyan világba vezet el minket, melyben nem tükröződik saját korunk. A pátriárkákról szóló sorozatban találkozunk egy olyan férfival, aki ravaszságából kovácsolta legfőbb erényét: ő volt Jákob. A bibliai elbeszélésből kiderül, hogy nehéz kapcsolat fűzte bátyjához, Ézsauhoz. Kiskoruktól fogva rivalizáltak egymással, és ezt soha nem sikerült rendezni. Jákob a másodszülött az ikrek közül, de csellel sikerül kicsikarnia atyja, Izsák áldását és az elsőszülöttség jogát (vö. Ter 25,19-34). Ezzel kezdetét veszi leleményességeinek hosszú sora, amire csak ez a gátlástalan ember képes volt. Kénytelen messzire menekülni testvérétől, s úgy tűnik, minden arannyá válik a keze alatt. Ügyesen üzletel: nagyon meggazdagszik, óriási nyájat birtokol. Konokságának és türelmének köszönhetően sikerül feleségül vennie Lábán legszebb lányát, akibe valóban szerelmes. Mai nyelven szólva Jákob egy self-made man, aki önerejéből emelkedett föl, és találékonyságával mindent megszerez, amire csak vágyik. Mégis hiányzik valami az életéből: nincs meg az élő kapcsolata a gyökereivel.
Jákob hazatér és útközben titokzatos harcba bonyolódik
Egy nap honvágy fogja el, szólítja régi otthona, ahol Ézsau él, testvére, akivel mindig nagyon rossz kapcsolatban voltak. Jákob útra kel és hosszú utazást tesz meg: emberek és állatok népes karavánja kíséretében, mígnem elérkezik az utolsó állomáshoz, a Jabbok patakhoz. Itt a Teremtés könyvének egy emlékezetes lapjához érünk (vö. Ter 32,23-33). Arról olvasunk, hogy a pátriárka miután minden emberét, jószágát átviszi a patak túloldalára, egyedül marad az idegen oldalon. Gondolkodni kezd: mi vár rá másnap? Hogyan viselkedik majd vele szemben bátyja, Ézsau, akitől ellopta elsőszülött jogát? Jákob fejében kavarognak a gondolatok. És miközben besötétedik, hirtelen egy ismeretlen megragadja és elkezd küzdeni vele. A katekizmus ezt így magyarázza: Az Egyház spirituális hagyománya ebben az elbeszélésben az imádságnak, mint a hit harcának és a kitartás győzelmének szimbólumát vette észre. (vö. Katolikus Egyház Katekizmusa, 2573.)
Harcolni Istennel: az ima metaforája
Jákob egész éjjel harcolt, egy pillanatra sem eresztve ellenfelét. Végül legyőzetik, kificamodik csípője, és attól kezdve élete végéig sántít. A titokzatos küzdőfél megkérdezi a pátriárka nevét, majd azt mondja neki: „Ezentúl ne Jákobnak hívjanak, hanem Izraelnek, mivel Istennel szemben erősnek bizonyultál és emberek fölött fogsz győzni.” Ezentúl egyenesen fogsz járni. Megváltoztatja a nevét, az életét, a viselkedését: Izraelnek fognak hívni – fűzte hozzá a pápa. Akkor Jákob erre megkérdezte és ezt mondta: „Nyilvánítsd ki előttem nevedet!” Az így válaszolt: „Miért kérdezed a nevemet?” –, s megáldotta.” Ekkor Jákob megérti, hogy Istennel találkozott szemtől szembe. Harcolni Istennel: az ima egyik metaforája – folytatta elmélkedését Ferenc pápa.
Kiszolgáltatva, sebzetten, de új szívvel
Máskor Jákob képes volt beszélgetni Istennel, barátnak érezve őt, közel magához. De azon az éjjelen a hosszan elnyúló küzdelemből, mely csaknem maga alá gyűri, a pátriárka megváltozva kerül ki. Megváltozik a neve, ez életmódja, a személyisége. Most először nem ura a helyzetnek, nem veszi hasznát agyafúrtságának, már nem épít stratégiát és nem méricskél. Isten visszavezeti őt a halandó igazságához, aki remeg és fél – mert Jákob félt a küzdelem alatt. Most az egyszer Jákob nem tud mást felmutatni Istennek, mint önnön törékenységét, tehetetlenségét és bűneit is. És ez a Jákob kapja meg Istentől az áldást, mellyel sántikálva belép a megígért földre. Kiszolgáltatva, sebzetten, de új szívvel. Előtte magabiztos volt, bízott saját leleményességében. Nem fogott rajta a kegyelem, lehullott róla az irgalmasság. Isten azonban megmentette, ami elveszett. Megértette vele, hogy korlátolt, hogy bűnös, akinek szüksége van irgalomra, és megmentette őt – magyarázta a pápa.
Új nevet kapunk Istentől, amikor szemtől szembe kerülünk vele
Ferenc pápa megállapította: egyik éjjel valamennyiünknek találkozója lesz Istennel. Életünk éjszakáján, sötét pillanatainkban, a bűn, az eltévelyedés pillanataiban egyszer csak találkozunk Istennel. Egy olyan pillanatban fog meglepni minket, amikor a legkevésbé számítunk rá, amikor tényleg egyedül leszünk. És azon az éjjelen, az ismeretlennel harcolva, fölfogjuk majd, hogy szegény emberek vagyunk csupán. De éppen akkor nem lesz okunk félelemre: mert attól a pillanattól fogva Isten új nevet ad nekünk, amiben egész életünk értelme benne van. Megváltoztatja a szívünket, és megadja az áldást, amit annak tart fönn, aki hagyta magát megváltoztatni Általa. Hagyjuk tehát, hogy megváltoztasson minket Isten! Ő tudja, miként tegye, mert valamennyiünket ismer. „Uram, Te ismersz engem”, mondhatjuk mindnyájan. „Uram, Te ismersz engem. Változtass meg!” – zárta szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa.
Forrás: Gedő Ágnes/Vatican News
