Történelem és emlékek: magyar görögkatolikus örökségünk, hitünk meghatározza identitásunkat, mindennapjainkat. Ahogy a búcsúi liturgiában is kiemelték, ezen ünnep visszatekintés őseink fáradságos munkájára és megemlékezés azok érdemeiről, akiknek egyházközségünk előrehaladását köszönhetjük, de rólunk is szól, értünk és miattunk is van.
Az ünnepet megelőzve görögkatolikus múltunk nyomába és felidézésébe eredtünk Szemák Miklós csedregi parókus, Simon István csedregi diakónus, Szemák Jenő és Makó Csaba kántorok segítségével, és több száz évnyi utat jártunk be görögkatolikus gyökereink megismeréséhez. A következőkben ezen utat ismertetném röviden mindazok számára, akik nem ismerik a romániai magyar görögkatolikus közösségeket vagy nem hallottak róluk, most a Csedregi Görögkatolikus Egyházközség történetén keresztül betekintést nyerhetnek a romániai magyar görögkatolikusok életébe.
A falu és környéke
Csedreg Szatmár megye északnyugati részén helyezkedik el. A mai Szatmár megye területe nem azonos a történelmi Magyarország Szatmár vármegyéjével, a trianoni döntés után a hajdani Szatmár, Szilágy és Ugocsa vármegyék részeiből tevődött össze. A történelmi Szatmár és Ugocsa (bár belőle csupán egy parányi rész) vármegye egy része átkerült Magyarországhoz, a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye részévé vált. Ez a feldarabolódás fizikai értelemben vett területi határokat eredményezett, melyek nemcsak megye-, hanem egyben országhatárok is. A határok szétválasztják a lélekben és érzésekben összetartozó magyar közösséget. A romániai magyar görögkatolikusság története ily módon szétválaszthatatlan a magyarországi görögkatolikusokétól és más határon túli magyar görögkatolikus közösségekétől. Az 1920 után egymástól elszakadt görögkatolikus közösségek mai napig is szoros kapcsolatot ápolnak egymással és a magyarországi testvéreikkel.
Csedreg területi elhelyezkedését illetően igen érdekes pozíciót foglal el a térképen: egyetlen kijárata van a szomszédos Kökényesd felé, ami egyébként a két településből álló község központja. A többi utca minden kijáratból szántóföldekre, majd a román-ukrán határ felé vezet, zsákfalu jelleget adva a településnek. Kökényesd mellett területileg közel vannak hozzá Halmi és Túrterebes községek. A szomszédos Kökényesd mellett többi szomszédja már Ukrajna területére esnek (Fertősalmás, közvetlen szomszédja, Nagypalád, Tiszapéterfalva, Tiszabökény, Batár, Forgolány és Nevetlenfalu). 1920 előtt ezen települések lakosai intenzíven tartották rokoni kapcsolataikat a csedregiekkel, házasságokat kötöttek egymással, ezekről a Csedregi Görögkatolikus Parókia anyakönyvei tanúskodnak. Akadtak olyan kedvezőtlen esetek is, hogy néhányan házasságkötés céljából átjöttek a szomszédos Nagypaládról, Batárról és a kicsit távolabbra eső Feketardóról Csedregre, majd a meghúzott határok következtében teljesen a faluban ragadtak, és nehezen jutottak vissza szülőfalujukba meglátogatni ott élő szüleiket, rokonaikat.
A falu déli-délnyugati határának a Túr folyót tekinthetjük és a magyar-román-ukrán hármashatárt. A közeli magyarországi települések közül megemlíthetjük Nagyhódost, Kishódost és Garbolcot, de ezek területileg sokkal távolabb vannak Csedregtől, mint ukrajnai szomszédjai. Egy – főképp a magyarországiak körében élő legenda szerint a csedregi templom harangjai Nagyhódosra is elhallatszanak. A felsorolt települések testvérként élték mindennapjaikat, mindaddig, amíg szét nem választották őket. A trianoni határok meghúzása után nehézkessé vált a kapcsolattartás, sok rokoni kapcsolat elhomályosodott, meggyengült, felemésztette őket az idő, a vallási közösségek nehezen találkoztak egymással, nem jártak át többet egymás falvaiba, csupán a második bécsi döntés rövid időszakában.
Napjainkban a határon túli magyar és a magyarországi közösségek találkozásaira a magyarországi Máriapócson (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), egyik legfontosabb Mária-kegyhelyünkön kerül sor. E szent hely összetartotta és tartja mai napig is a környező települések nemcsak görögkatolikus, hanem mindkét rítúsú katolikus magyarságát.
Görögkatolikus gyökereink nyomában
Csedreg nevét egy falubeli poroszló, Cheydrey Iano neve után kapta, majd a település neve később 1319-ben Chudrug, 1348-ban Cedrek alakváltozatra módosult (vö. Erdélyi Helynévkönyv). A Váradi Regestrumban 1319-ben Chudruk néven szerepel (vö. Fazekas, 2006, 8). Későbbi birtokosai az Ákos és Zoltán családok voltak, Csedreg az ugocsai kisnemesi vidékhez tartozott. Legelső lakosai az Avas-hegység környékéről letelepedett magyar jobbágy családok voltak. A 15–16. században egy helyhez nem kötődő réteg is kezdett letelepedni a törzsökös jobbágyság mellett, de jelentős nemzetiségi keveredést nem idézett elő. A reformáció vidékünkön is végigsöpört, a 16. században református családok népesítették be falunkat. A reformációt főként Drágffy János támogatta, a táj nagy szervező reformátora pedig Méliusz Juhász Péter volt. 1555-ig a mai Szatmár megye területén befejeződött a reformáció folyamata, és egészen a 18. századig a szomszédos Kökényesddel együtt Csedreg a református hitet vallotta magáénak (vö. Fazekas, 2006, 9).
A csedregi görögkatolikusság története a 18. századtól kezdődik. Az krími tatárok (az utolsó tatárjárás) 1717-es betörése következtében a lakosság egy része elmenekült a szomszédos településekre (Batár, Fertősalmás), de sokakat elhurcoltak rabságba is. Perényi Gábor kökényesdi báró az északabbra élő ruténok (ruszinok) betelepítésével pótolta a lakossághiányt. A betelepített ruténok az ortodox vallást gyakorolták, – de mivel Perényi Gábor és felesége, Pethő Mária katolikusok voltak – később Rómával egyesülve 1736-ban görögkatolikusokká váltak. A pápa főségét elismerő és az egység eszméjét hirdető rutén lakosság továbbra is megőrizte hagyományait és keleti, bizánci rítusú szertartását. Később a ruténok nyelvileg túlsúlyra nem jutottak, a környező magyar szomszédság nyelvét fokozatosan átvették, mára már csupán családnevekben őrződik a ruszin identitás, a ruszin lakosság teljesen elmagyarosodott. A 19. század második évtizedében a magyar anyanyelvű keleti szertartás előtérbe került és felváltotta az ószláv nyelvű liturgiát. A szentírási olvasmányokat magyar nyelven olvasták a Tiszántúlon, 1860-as években pedig erőteljes mozgalom indult a magyar nyelvű liturgia engedélyeztetésére (Bura László, 2001 hivatkozik: Pirigyi, 1990. II. 59). A ruszin papok a 18. század végétől mind többen tanulnak latin iskolákban, fokozatosan a magyar nyelvű egyházközségekkel való találkozás következtében elhagyják anyanyelvüket.
A magyar nyelv egyházi használatának, a magyar nyelvű liturgia engedélyeztetésének előzményeként ki kell emelnünk a magyar görögkatolikusok azon igényét, hogy magyarul szerettek volna imádkozni az egyházi ószláv nyelv helyett. A Csedregben a 19. század végére már erős magyar identitással rendelkező görögkatolikus közösség néhány tagja név szerint csatlakozott a Görög Szertartású Katholikus Magyarok Bizottságához, melynek célja egy magyar görögkatolikus püspökség, egyházmegye felállításának kérése a pápától és a liturgikus magyar nyelv engedélyeztetése. 1900. március 6. és 9. között ötszáz magyar görögatolikus utazott együtt Rómába XIII. Leó pápához (vö. Polyákné Tóth Nóra, 67). Az 1900-as Rómába zarándokoló küldöttségben csedregi görögkatolikus hívek is részt vettek, név szerint Oláh Mihály és Burja Sándor gazdák (vö. Simon, 2019, 15). A hívek fáradságos eredményeként létrejött a Hajdúdorogi Egyházmegye 1912. június 8-án, mely egyházmegyének Csedreg is részévé vált.
A mai görökatolikus kőtemplom helyén fatemplom állt temetővel, mely a református felekezetűeké volt mindaddig, amíg a tatár pusztítás után a kiürült faluba betelepült ruténok át nem vették azt. Ennek következtében a görögkatolikus közösség használta tovább mindaddig, amíg a fatemplom helyett az 1907-ben elkészült kőtemplomot fel nem szentelték. A kőtemplom 1905 és 1907 között épült fel, majd 1931–32-ben festette ki Tóth Gyula templomfestő. A görögkatolikus egyházművészetre a századfordulón a nyugatias vonások voltak jellemzőek, nemcsak a magyar, hanem a ruszin, erdélyi vagy ungvári görögkatolikusok számára is (vö. Polyákné Tóth, 2019, 65). Ezáltal a csedregi kőtemplom freskói is a nyugatias egyházművészet jegyeit viselik magukon. A templom egyik legértékesebb kincse a 18–19. századi ikonosztázionja (szentképfala), mely feltételezések szerint az egykori fatemplomból került át az új kőtemplomba néhány kép kicserélésével. Eredetét Ungvár környékéhez kötik (vö. Simon, 2019, 15). A csedregi ikonosztázion színei és az ikonok aranyozott hátterei, a díszítés igencsak erős hasonlóságokat mutatnak az Ungvári Székesegyház ikonosztázionjával.
Csedreg az 1660-ban a minden magyarországi görögkatolikus közösséget magához kapcsoló Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyéhez tartozott, majd később a már említett 1912-ben megalakult Hajdúdorogi Egyházmegye része lett, a Munkácsi és később a Nagyváradi Egyházmegyéhez tartozó magyar nyelvű hívek alkotta egyházközségekkel együtt. Ezek 1916. június 24-én átvették a Gergely-naptár szerinti időszámítást (vö. Bura, 2001, 7). Egyházközségünk önálló parókiává később, 1920-ban, pontosan száz évvel ezelőtt vált, előtte Kökényesd filiája volt. A csedregi görögkatolikus anyakönyveket 1919-től kezdik külön vezetni, mindaddig Kökényesden vezették, a 18. századtól kezdve a kökényesdi hívek adataival együtt.
Trianon után
Trianon után a Siret-i Apostoli Kormányzóságot hozták létre a Magyarországról Romániába átkerült 75 parókia számára, majd ezeket az 1927-ben létrejött Máramarosi Görögkatolikus Püspökséghez csatolták. Az 1940–1944 közötti időszakban, a magyar állami közigazgatás idején is megmaradt ez a felépítés. Az államszocializmus időszakában a máramarosi püspökséghez tartozó Csedreg híveit a Romániához került magyar ajkú görögkatolikus parókiák híveivel együtt az iratokon ortodoxokká nyilvánították (vö. Bura, 2001, 113). E nehéz időszakban a csedregi görögkatolikusok bár hivatalosan ortodoxok, de szívükben és érzületükben mindvégig görögkatolikusok maradtak. A rendszerváltás után a parókia hivatalosan is visszatért a Görögkatolikus Egyházhoz és egészen napjainkig egy tevékeny közösség, mely hű maradt hagyományaihoz és őseinek értékeihez, megőrizte mindazt a mély hitet és vallásosságot, melyet 18. századi ősei hagyományoztak rá.
A csedregi parókia jelenleg a Máramarosi Görgkatolikus Egyházmegyéhez tartozik, mely Románia észak-északnyugati részének mind a magyar, mind a román és mind a csekély számú ukrán ajkú görögkatolikusait összefogja. Az egyházmegyén belül Csedreg a Ciszkárpátiai (Kárpátaljai) Esperesi Kerület parókiája a többi Szatmár megyei magyar ajkú görögkatolikus parókiákkal együttvéve. Kivételt képez Nagykároly, mely a Nagyváradi Görögkatolikus Egyházmegye része.
Szmutku Melinda
(A cikk létrehozásához segítségül Bura László, Fazekas Lóránd, Polyákné Tóth Nóra és Simon István, Csedreg és Kökényesd vallási életéről, a romániai magyar görögkatolikusokról, a magyar görögkatolikus történetéről szóló tanulmányait, szakmunkáit használta fel.)
